7. nap Oaxaca - Zippolite

A szokásos reggelink után búcsút vettünk az oaxacai szállásunktól, autóba pattantunk és miután leküzdöttük az őrült forgalmat lelkesen vágtunk neki az útnak. Ma nem lesz semmi nevezetesség, se egy piramis, se egy templom, mindössze 240 km-t kell letudni és máris lógathatjuk a lábacskáinkat a Csendes óceán hűs habjaiba. Bár az gyanúra adhatott volna okot, hogy ennek a táv megtételére a GPS 5 órát jósolt, de mi ezzel az aprócska semmisséggel nem törődtünk. Az első 50 km-t szuper 2x2 sávos úton tettük meg, még örültünk is, hogy nem kell fizetni. Pénzt is sikerült kivenni egy szép kis faluban, bár kicsit megizzasztotta a Pistit az a tény, hogy a falu a szokásos pénteki vásár miatt le volt zárva. Szűk, keskeny sikátorok, ember mindenütt, tuk-tukok tolakodnak, hogy mielőbb fuvarra találjanak.

De előttünk nincs akadály, ezt a problémát is megoldottuk. Azonban hamarosan elfogyott az út 2 sávosra, és mint a mesében hol volt, hol nem. De legalább nagy volt a forgalom. Hogy egyszerűbb legyen az élet, elkezdett meredeken emelkedni, és az út végtelenül kanyargóssá vált. Egyik kanyar érte a másikat, így 40-50 km tettünk meg óránként. A helyzetet még tovább rontotta, hogy egymást érték az úgynevezett lakott települések.

Azért úgynevezett, mert ha már volt két kalyiba, akkor az, lakott település, ahol a lakosokat védeni kell az autós forgalomtól tope-val, vagy reduktorral, ami egy egyszerű fekvőrendőr, amit vagy jeleznek, vagy nem, de ha átdöngetsz rajta, az akkorát dob egy ilyen kicsi kocsin, hogy kiesik az ember fogtömése. A topék mellett még az állandó útjavítás is hátráltatott, mivel a nagy esőzéseknek köszönhetően sok helyen leszakadt az út, vagy az útra leszakadt sárlavinát próbálták eldózerolni az útról.

Egyszóval borzasztóan lassan haladtunk, de ahogy közeledtünk az óceán felé, egyre több kókuszpálma és banánfa volt az út mellett.

 Persze ennek megfelelően mindenütt ezeket a gyümölcsöket árulták az út mellett. Ennyiféle banánt-zöldet, sárgát, barnát, sőt még pirosat is még nem láttunk. De minden rossznak vége szakad egyszer, amikor feltűnik az óceán kékje, akkor megérkeztünk Zipolitba.

 Ez egy nagyon kicsi és egyszerű falu, ahol egy főutca van és semmi több. Ennek ellenére csak második nekifutásra találtuk meg a szállásunkat. A Hotel Nude valóban közvetlenül a hosszú, homokos parton található.

A szállodában kedvesen üdvözlőitallal fogadtak. A szobánk fantasztikus, egy különálló faház a parton, nagy terasszal közvetlenül a strandon. Előttünk a függőágy és egy nagyméretű franciaágyas hintaágy, ahonnan csodálhatjuk a gyönyörű kilátást az óceánra.

A szobánk is óriási, közepén egy nagy franciaággyal és persze az ágy felett moszkitóhálóval.

A megérkezés után rögtön beültünk a parton lévő étterembe és farkas éhesen elfogyasztottuk a jól megérdemelt ebédünket- roston sült halat és csirkemellbe csomagolt tenger gyümölcseit.

Kaja után még kipróbáltuk a vizet, kellemes meglepetésre nagyon jó hőfokú. Miután besötétedett begyalogoltunk a falucska egyetlen utcájára és vettünk egy kis folyadék utánpótlást, amit a teraszon elfogyasztottunk. És most jöhet a kétnapnyi pihenés!

8. nap - Zippolite - NAGY-NAGY pihenés 

Mivel ma nem megyünk sehova, az autó is pihen, így sokáig aludtunk. Érdekes volt a dübörgő óceán hangjára ébredni.Mivel ehhez a szálláshoz nem tartozott reggeli, így nekünk kellett kaját cserkészni. 9 órakor szinte kihalt volt a falu, de szerencsére a tegnapi banya boltja nyitva volt, így nála vettünk 4 db szikkadt péksütit, egy másik bolt előtt pedig egy nagy pohár frissen csavart narancslét. Puritán reggelinket az óceánra nyíló teraszunkon fogyasztottunk el. De giccses...

Délelőtt sikerült skypon beszélni a gyerekekkel is. Mindenki megnyugodott, élünk, és nem is akárhogyan… Sose legyen rosszabb!!! Az egész nap a pihenésről szólt. Időnként bementünk a vízbe, hatalmasak voltak a hullámok, így úszni nem lehetett, de jókat ugráltunk a hullámokon.

Ebédre most is a szálloda teraszát választottuk, ahol rákot és grillezett tintahalat ettünk. Annak ellenére, hogy nem igazán voltunk a napon, mégis sikerült leégnünk. Este bementünk a szokásos boltunkba italért, de hazafelé kiszakadt a szütyő és kiesett a sör, ami azzal a lendülettel szét is tört. Így nem volt mit tenni vissza kellett menni sörért. Nem tudni, hogy mitől, valószínű, hogy a narancslétől, de egész nap hasmenéssel küzdök. Még szerencse, hogy 2 napig nem kell autóba ülni. Bár az itteni WC lehúzásával vannak gondok, konkrétan nem megy le a termék, de remélhetőleg amire továbbindulunk ez a gond is megoldódik.

9. nap - még mindig Zippolite - pihenés foly.köv.

Ma is sokáig aludtunk, csak az óceán dübörgése és a sajnos még mindig gyötrő hasmenés ébresztett. Ma is a banya boltjában kezdtünk a szokásos szikkadt pék sütivel, bár én a hasmars javítására a mai reggelire már csak banánt ettem. Az egész mai nap a nagy-nagy pihenésről szól. Reggeli a teraszon, közben lessük a hullámzó óceánt és hallgatjuk a madarak csivitelését. Majd további lustálkodás a házunk előtti függőágyban, vagy a tenger csodálása a parti székekből, közben frissítő tequilás narancslé vagy fröccs, esetleg csobbanás a hűs habokban. Undorítóan giccses, de baromi jó.

Sajnos szegény Pisti tegnap a tetővel rendelkező hintaágyban leégett, így ma nem igazán tud kimozdulni a teraszról, de azért így is elviselhető a nap. Estebédre ma is a tenger gyümölcseiből választottunk, grillezett királyrákot és polipot ettünk.

 Este még egy utolsó séta a főutcán, ami egyben a mellékutca is, mert csak ez az egy utca van, majd búcsúsörözés a teraszon és alvás, mert holnap egy nagyon nehéz és hosszú nap vár ránk.

10. nap - búcsú az óceántól

Reggeli búcsú Zipolittól és irány Tuxtla Gutierrez. Hát már az indulás után jött az első döbbent, mert a Googlemaps-el ellentétben nem 6 órát, hanem 9 órát jósolt a Moha néni Tuxtláig. Ez biztos valami tévedés lesz - énekelhetnénk, mint a Heaven Street Seven, de valamiért nincs hozzá kedvünk. Nem igazán értjük a majd 4 órás különbséget, de mivel nincs térképünk, mindenhol kerestünk, de sehol se kapni, így csak a Moha nénire hagyatkozhatunk és megyünk tovább. Miután elhagytuk a parti kanyargós utat végre egy jó, egyenes, fizetős úton haladtunk tovább.Azonban örömünknek gyorsan vége szakadt, mert mintha visszatértünk volna a 175-ös útra, ugyanolyan kanyargós, de sokkal sűrűbben lakott útra értünk, ami azért gond, mert telis tele van topékkal. Hosszú utat küzdöttünk le, rengeteg apró településen mentünk keresztül, ahol nagy szegénységben élnek az emberek.

 Szinte mindig kint vannak az út mellett, mindenki jön, megy a falvakban. A buszközlekedést kis mikrobuszokkal és nyitott, ponyvával takart pick-upokkal oldják meg. Ezek ott állnak meg, ahol a kedves utas akarja. Rengeteg gyereket látni, akik az iskolából gyalog mennek haza, csoportokba verődve, könyvekkel a hónuk alatt baktatnak nagy távolságokon keresztül haza. Azonban mindenki egyenruhában jár iskolába. Megdöbbentően fiatal lányok hordozzák kendőben magukra kötött gyerekeiket. A falvakat elhagyva este 6 körül értünk Tuxtlaba. Ez egy nagyon nagy város, de erre is jellemző az egyenes, vonalzóval húzott utcák, egyszintes házakkal. Persze itt sem találtuk meg elsőre a szállodát. Itt is először ismerkedtünk a külvárossal, de végül a GPS koordináták átszámolása után sikerült rátalálni a központban lévő szállodára. 

Persze mint mindenütt a városközpontban, itt is hatalmas volt a forgalom, de szerencsére sikerült megállni a hotel előtt, majd a bejelentkezés után a Pistit átkísérték az őrzött parkolóba, ahol biztonságban alhatott az autónk. A hotel nagyon jó, 2 hatalmas ággyal és végre egy olyan zuhannyal, ami jól működött és még meleg víz is volt. Bár itt már olyan meleg volt, hogy légkondival lehetett csak kibírni. A hotel egyetlen negatívuma, hogy sehol a közelben nem volt bolt, így kitikkadva indultunk kaját és innivalót keresni. A recepciós ajánlására a Marimba park felé vettük az irányt, ahol sok kávézót és éttermet ígért. Hát mi körbejártuk a teret, de igazán semmi jó helyet nem találtunk. Végül egy gyorsétterem jellegű helyen ettünk egy hamburgert, sült krumplit és csirke nugetset.  

Borzalmas volt, és még sört sem lehetett kapni. Eddig nem lopta be a város a szívünkbe magát, koszos, piszkos, rendezetlen... Azért a borzasztó kaja után leültünk a parkba hallgatni a marimba zenét, ami a park közepén lévő zenepavilonban játszó zenekar szolgáltatott és néztük a táncosokat és a gólyalábas táncost.

Igazán jó volt a hangulat, a karon ülő gyerekektől az aggastyánokig mindenki a parkban van, ül a pavilon körül elhelyezett padokon, hallgatja a zenét, vagy táncol. És végre kicsit hűlt is a levegő. 9-kor befejeződött a zene és a tánc, így mi is hazafelé vettük az irányt. Szerencsére a főutcán találtunk egy OXXO boltot, ahol feltankoltunk hideg sörrel.

11. nap Tuxtla - Aqua Azul- Palenque - keresztül a rettegett Chiapas tartományon! 

Hát a mai sem ígérkezik sem rövid, sem egyszerű szakasznak.

 Cél Palenque, de közben jó lenne megnézni és mártózni egyet az Aqua Azul vízesésben. A mai útszakasz, ha lehet, akkor még a tegnapinál is durvább. Szintén nagyon kanyargós, de még jobban topéval tűzdelt. Ma egész nap a nagyon rossz hírű Chiapas államban utazunk. Ebben a tartományban élnek a zapatista felkelők, akik szeretik megvámolni az erre utazókat. Bár eddig se katonai, se rendőri ellenőrzésbe nem futottunk bele, holott ezzel is riogattak. Az út nagyon kemény, de 3 órára szerencsésen eljutottunk az Aqua Azul vízesést jelző tábláig.  Eddig is bennem volt a félsz, hogy mikor bukkan fel előttünk egy sí maszkos zapatista, aki elviszi minden vagyonunkat (úgy, mint egy hete a svéd barátaink, akik fél millió forintot akartak lenyúlni a számlánkról), de az útelágazásnál határozott menjünk tovább hangzott a főnöki, vagyis vezetői ülésből. Így hát elindultunk lefelé az úton, ahogy a nóta mondja, de nem igaz, mert felfelé a keskeny földúton. És én minden bokorból azt vártam, hogy mikor áll elénk valaki, hogy állj, vagy lövök. Izgalmam nem volt teljesen alaptalan, hisz a TripAdviseren 2 kommentet is olvastam, akiket ezen a szakaszon raboltak ki. Persze ezek a kommentek igen rövid ideig voltak csak olvashatóak, de én éppen akkor olvastam, így jártam...

 Még az ütő is megállt bennem, amikor egyszer csak egy kifeszített kötél állta el az utat. Mit volt mit tenni megálltunk, majd megjelent egy mosolygós úr, aki közölte, hogy a belépő a területre 40 peso, és persze rögtön adott is egy hivatalos, lepecsételt belépőjegyet. Megkönnyebbülve indultunk tovább, miután leengedték a kötelet. Hamarosan eljutottunk a parkolóig, ahol rengeteg autó és busz állt. Rögtön jelentkezett valaki, aki 10 pesoért figyel az autónkra... Álmoskönyvek szerint az ilyen „kedves” felajánlást nem árt elfogadni, így nem érhet az a meglepetés, hogy mire visszaérsz a kocsidhoz, csak azt veszed észre, hogy egy kulccsal körbekarcolták. És ezzel már buktad is a nem kis értékű kauciót, amit a bérelt kocsi leadásakor vonnak le tőled. De ezzel ez a gond is letudva. Miután leparkoltunk, elindultunk a vízesést felfedezni. Ugyan a parkoló tele volt állig felfegyverzett katonákkal, de emellett rengeteg pihenő, sétáló, fürdőző ember volt mindenfelé. Nem is hittem volna, hogy ez a hely ilyen népszerű, elsősorban a helyiek körében. Az egész nagyon jópofa, családias hangulatú, búcsú jellegű hely volt, ahova kijönnek a családok gyerekekkel, öregekkel, hűtőtáskával, kajával, piával felpakolva felfrissülni. Nem is értettem, hogy miért aggódtam eddig. Megnéztük a sok-sok lépcsős vízesést, majd levetkőztünk és együtt hűsöltünk a helyiekkel a frissítően hűs, átlátszóan kék vízben.

A felfrissülés után folytattuk utunkat Palenqueba. Most ügyes volt a Moha néni, mert viszonylag könnyen megtaláltuk a szállodánkat. A szobánk itt is nagyon szép volt a 3. emeleten kis erkéllyel. A hőség itt még inkább fokozódott, ezért eldöntöttük, hogy vacsora után kihasználjuk a szálloda közepén lévő medencét a felfrissülésre. De először bevettük magunkat az étterembe, ahol egy rákos spagettit és egy marhahúsos zöldséges vacsorát pusztítottunk el. Sajnos a vacsora végére megjelent egy busznyi amerikai középiskolás, akik elfoglalták a medencét. Így szomorúan elmentünk felfedezni a várost, és mit ad Isten, találtunk egy bevásárlóközpontot, ahol hideg sört és meglepetésszerűen tequilát lehetett venni. Mit volt mit tenni, hát vettünk! És szomorúan elfogyasztottuk a teraszunkon. Gyűjteni kell az erőt a holnapi ásatás megtekintéséhez!