És elindultunk…

Még Budapesten - reggel órára keltünk, gyors reggeli, majd irány a buszmegálló. Az idő elég hűvös, szeles volt. Persze a buszjegyeket otthon hagytuk Pakson, így az első út a jegyirodába vezetett. Ja, persze vasárnap reggel ez zárva volt. Na, ez is jól indul… Azért eljutottunk a reptérre. 11 órakor indultunk Helsinkibe. Ott volt 2 óra szabadidőnk a kínai gép indulásáig. Ezt az időt sörözéssel töltöttük, majd 6 órakor felszálltunk a kínai járattal. Éjszaka jobb utazni, mert elálmosodik az ember. Felszáll a gép, megvacsorázol, majd alszol egy jót és reggel, amikor felébredsz máris Kínában vagy. Hát ez elméletben jól hangzik, de a valóság azért nem ennyire egyszerű. Miután felszállsz és úgy érzed, hogy már tudnál hunyni egyet, akkor kezdik felszolgálni a vacsorát. Ez kb. 1,5 óra. Lassan leszedik a kaja maradékait és alhatunk. Vagyis alhatnánk, de a repülő teljesen teli van, és pár székkel előttünk folyamatosan ordít egy csecsemő. De miután megnéztem a Zene és szöveg című filmet egészen elálmosodtam. Hát én ugyan kicsi vagyok, de ez a szék, még az én 150 cm-nek is kicsi. Hajnalra már nagyon elfáradtam és sikerült volna elaludni, de akkor hozták a reggelit. Ha egy kifli lenne kefirrel, akkor az még jó is lenne, na de meleg rizses csirkét enni reggelire, hát mindennek van határa… A lényeg, reggel 8.50-re megérkeztünk Pekingbe. Mivel már volt némi helyismeretünk, ezért amíg az érkező utasok a taxisokért küzdöttek, addig mi kényelmesen elbaktattunk a reptéri vonathoz, ami szuper gyors és modern. Az órákon át a hatalmas forgalomban araszoló taxikkal ellentétben semmi perc alatt beszállít az első metrómegállóhoz, ahonnan pár megálló és máris kiszállhatsz a Tiananmen tér oldalán. 

Itt végigmenvén a Qianmen sétáló utcán már ott is voltunk szállodánknál. És szerencsére már a szobánk kész is volt. Hát a tavalyihoz képest ez a szoba elég nagy minőségi romlás volt. A változatosság kedvéért ez most nem a folyosóra, hanem a szemközti ház falára nézett. Ja és a szemközti ház kb. 2 méterre volt a mi házunkról. Vagyis a szemben lévő ház teljesen úgy tűnt, mintha csak egy karnyújtásnyira lenne tőlünk. Ez nem is lenne nagy gond, ha nem ordítanának reggeltől estig a szomszédok. Pedig ők csak beszélgetnek.

Miután lezuhanyoztunk és átöltöztünk elindultunk megkeresni az Ég templomát. A térkép szerint nincs messze a mi utcánktól, de miután kibaktattunk az utca végére sehol sem volt az Ég temploma. Csak mentünk és mentünk, már egy riksás is leszólított, hogy elvisz minket, de mi kemények vagyunk és  nem adjuk fel. És a kitartó gyaloglás meghozta a várt eredményt, megtaláltuk az Ég templomát. Szép volt, de akkora volt a hűség, hogy jó lett volna megpihenni az árnyékban. De az Ég temploma körül, úgy, mint a Tiltott városban, alig van árnyék. Pedig egy parkban van, de Kínára jellemzően a parkokba nem igazán tesznek padokat. Az Ég temploma megtekintése után metróval elmentünk megnézni a Konfuciusz templomot.  Tavaly már szerettük volna megnézni, de mire megtaláltuk, akkorra már bezárt. Hát most sokkal szerencsésebbek voltunk. A templom egy nagyon kellemes, árnyas parkban van. Csöndes, békés, igazán jó kikapcsolódásra alkalmas. Nekem leginkább a teknőcök tetszettek, amik a hátukon hordoznak egy hatalmas kőtáblát. Szerencsénk volt, mert pont úgy értünk oda, hogy pont egy kínai táncos bemutatót is sikerült megnézni.  Innen hazamentünk pihenni egy kicsit. Mivel 35 fok volt, ezért újra játszott a zuhanyozás. A kis pihenőt némi alvással spékeltük meg, még az ablakunk alatti folyamatos ordibálás sem akadályozott meg a szunyókálásban. A pihenés után elindultunk vacsorázni. Nem kellett messzire mennünk, mert az éttermek utcája közvetlenül a mi utcánk mellett volt. Vacsorára zelleres csirkét ettünk rizzsel, majd kihozták a 2. fogást. Ez egy nagy tányér volt, ami kacsanyesedékkel, snidlinggel, uborkával és salátával volt megrakva. Hozzá egy tányér kisméretű palacsintát hoztak. Ebbe kellett bepakolni a tányéron lévőket, majd felcsavarni és megenni. A vacsora után még sétáltunk egyet, majd 30 óra ébrenlét után lefeküdtünk aludni.

Peking- 2. nap

A tegnap estével ellentétben ma teljes csönd volt a szomszéd utcában, így ma sokáig aludtunk. Reggelire elmentünk a kajás utcába és vettünk egy pár péksüteményt. Sajnos mind inkább kemény keksz jellegű volt, mint foszlós, friss pék süti. A reggeli után a mai program a Nyári palota megtekintése volt. Szerencsére ide metróval is ki lehetett menni. Mi is ezt tettük. Már a metró kijáratában leszólított egy riksás. Mivel nem igazán tudtuk, hogy hol kell bemenni a palotába, tanulván a tegnapi Ég temploma esetéből, felfogadtuk a riksást. Tök jó volt, csak hátul ülni, bízván abban, hogy nem fog karambolozni a mellettünk elhaladó autókkal és buszokkal. Végül a palota bejáratánál tett ki minket. Gyorsan sikerült jegyet venni és már mentünk is befelé. A palota egy hatalmas erdős területen, egy nagy tó partján fekszik. Egész nap sétáltunk, megnéztük a Xichi császárné palotáit, pihenőpalotáját, márványhajóját stb. Hatalmas hőség volt egész nap, ebédre a márványhajó előtti teaházba ültünk be. Nagyon jól esett a hideg sör és a currys csirke. Innen még végigsétáltunk az úgynevezett „hosszúfolyosón” a folyóparton, felmentünk az illatos Buddha pagodához. A hatalmas hőséget csak hideg vízzel lehet kibírni. Szerencsére hideg, palackozott vizet mindenhol lehet venni Kínában. Kifelé menet szerencsénkre újra leszólított egy riksás, így nem kellett gyalog elmenni a metróhoz. A mai túra után jól esett egy kis pihenés. Estére eldöntöttük, hogy megnézzük az Ízek utcáját és ott fogunk vacsorázni. El is mentünk metróval a Wang Fu Jing magyarul a „Van fütyink utcáig”- ahol az Ízek utcája található. Hát ez valami borzalom. Én kis naiv, azt képzeltem, hogy ez egy széles utca, amely két oldalán árulják a kaját, középen asztalokkal és székekkel, ahol elfogyaszthatod a megvásárolt ételt. Ehhez képest ez egy szűk utca, ahol egymást eltaposva tolonganak az emberek és borzalmas büdös szag lengi be az utcát. Azonban abban van igazság, hogy itt mindent meg lehet kapni. Hisz a kínaiak mindent megesznek, aminek lába van, kivétel az asztal. A pálcikán sült skorpiótól a kicsi sült kacsán át, a marhabendőig, kígyó- békáig mindent. Csak legyen hozzá elég bátorságod és gusztusod. Hát mi végignyomorogtunk az utcán és igazából semmi olyan ételt nem láttunk, ami beindította volna a nyálelválasztásunkat. Azonban az Ízek utcája mellett volt egy éttermekkel teli utca, itt ültünk le vacsorázni. A kaja finom volt, egy zöldbabos rizses húst és egy zöldséges, kicsit csípős húst ettünk. A kaja finom volt, de fizetéskor kiderült, hogy a sörrel azért sikeresen átvágtak minket. Hazafelé azért erőt vettünk magunkon és ettünk egy az Ízek utcájában készült pálcikás sült polipot. Igazán nem volt rossz, de nem volt jól fűszerezve és még egy kis sütés is rá fért volna. De legalább kipróbáltuk. Hazatérve lenyomtunk még egy frissítő sört, majd nyugovóra tértünk.

Peking- 3. nap

A mai napon összepakoltunk, rendeztük a számlát, majd a szállodában hagyva a bőröndöket elindultunk, hogy megkeressük, hogy estére hova kell menni az esti vonathoz. Kimentünk a West Beijing Railway Stationra. Hát borzasztó tömeg volt. Mindenhol emberek ültek a földön, feküdtek az állomás előtt. A jegyirodában óriási volt a tömeg. Kerestük, hogy estére hol kell becsekkolnunk, de semmit sem találtunk. Végül úgy döntöttünk, hogy este időben kijövünk ide és kivárjuk a sorunkat. Majd csak lesz valahogy. Ekkor már érdekes hangokat adott a gyomrom és egyre sűrűbben kellett felkeresnem a WC-t. Először arra gondoltam, hogy biztos a tegnap elfogyasztott csípős vacsora okozta a hasmenést és nem valami nyavalyát szedtem össze. A vasútállomásról az Olimpiai faluba metróztunk ki. Ma is, mint eddig mindig, hatalmas a hőség. Ma már kicsit párásabb a levegő, de majd megszakadunk a melegtől. Begyalogoltunk az Olimpiai faluba a Madárfészek és a Kék kocka előtt pihegtünk.  Mikor láttuk, hogy 110 yuan/fő a belépő az atlétikai versenyek színteréül szolgáló Madárfészekbe, úgy döntöttünk, hogy ennyi pénzért nem megyünk be ide. Kis pihenés és fotózás után visszagyalogoltunk a metróhoz. A háborgó gyomromnak köszönhetően ma a Mc’Donalds-ba mentünk ebédelni. Nekem meglepő volt, mert itt alig volt olyan, aki valóban fogyasztott, az emberek benn ültek, játszottak a telefonjukon, sokan az asztalok mellett aludtak. Mi vettünk sült krumplit és csirkefalatokat, leültünk enni, közben körülöttünk felmostak, takarítottak. Senkit nem érdekelte az, hogy mi közben ettünk. Hát ez is Kína… A kajánk elfogyasztása után irány a szállodánk. Sietnünk kellett, mert gyorsan el kellett érnem a WC-t. Kicsit aggódtam, hogy mi lesz így velem a vonaton. De szerencsére ezzel el is múlt minden bajom. Többet nem jelentkezett ez a gond. Valószínű hozzászokott a szervezetünk a kínai ételekhez. Miután összeszedtük a bőröndjeinket a szállodában, irány a vasúti pályaudvar. A reggeli őrülethez képest egészen egyszerű volt a kijutás a vasútállomásra. Amikor feljöttünk a metróból, akkor láttuk, hogy nagyon sokan várnak a becsekkolásra. Mi beálltunk abba a sorba, ahol a legtöbb fehér embert láttuk. Amint később kiderült jól döntöttünk, mert a német turistacsoportot egyszerre beengedték. Így mi is gyorsan bejutottunk. Itt is mint általában minden metró és vasútállomáson először ellenőrizték a jegyünket és az útlevelünket, átvilágították a csomagjainkat, átmotoztak minket. És már be is jutottunk a váróterembe. Itt megkerestük, hogy honnan indul a vonatunk és ott várakoztunk. Hatalmas volt a tömeg, alig sikerült szabad helyet találni. A vonat indulásáig előszedtük a tabletjeinket és olvastunk. Majd amikor a kijelzőn megjelent, hogy újabb ellenőrzés után lemehetünk a peronokhoz, akkor mi is beálltunk a sorba és irány a peron. Itt is, mint mindenhol őrült tömeg és tolongás volt. Ez azért volt érthetetlen a számunkra, mert mindenkinek helyre szóló jegye volt, így semmi értelme sem volt a tolongásnak. Na, de ez Kína. Itt a tolongásnak sportértéke van. Sodródva a tömeggel mi is lejutottunk a vonatunkhoz. Egyszerűen megtaláltuk a vagonunkat és a helyünket is. Egy fiatal lány és egy középkorú férfi volt a kabintársunk. A lány próbált kommunikálni velünk, de a pasi elég elutasító volt. Bár amikor szerencsétlenkedtem az emeletes ágyra való felszállásnál, akkor rögtön felajánlotta, hogy ő inkább felmászik, aludjak én a földszinten. 10 óra után le is kapcsoltuk a villanyt és mindannyian nyugovóra tértünk. Sajnos annyira rázkódott a vonat, hogy szinte pattogott a fejünk az ágyon. Így nem volt igazán pihentető az alvás. Pedig az éjszakai vonatozás rendszere nagyon jól ki volt találva. A kupéban 2-2 db emeletes ágy volt, szép fehér ágyhuzattal egy nagypárna és egy pihepaplan volt minden ágyon. Az ágyak felett kislámpa, az ágy végében egy tv volt beépítve. A csomagokat kényelmesen el lehetett helyezni a felső csomagtartókon és az ágyak alatt is. Mindenkinek volt egy steril papucsa is. Amikor felszálltunk, akkor a kalauz (aki egyébként minden esetben csinos fiatal lány volt) mindenkitől begyűjtötte a jegyét és helyette adott egy plasztik kártyát. ezzel tudta nyilvántartani, hogy kinek hol kell leszállnia. És a leszállás előtt időben szólt az utasnak, hogy legyen ideje felkészülni a leszállásra. Sajnos a 2 szobatársunk nem utazott velünk Xianig, így felébredtünk, amikor ők le, az új szobatársaink pedig felszálltak. Ez még nem is lett volna akkora gond, de a két fiatalember a felszállás után olyan borzasztó horkolásba kezdett, hogy hiába szedtem elő a füldugókat, semmit sem tudtam már aludni. Mindenesetre reggel 8 óra után befutott a vonatunk a Xian-i vasútállomásra.