2017.03.24.
Saigoni szállodánk kiváló helyen, a központban, 400 méterre a piactól volt. A szobánk két hatalmas ággyal, a városra néző ablakkal rendelkezett. Kívánni se lehetett volna jobbat.
Bár már este is hallottam székhúzgálást a szobánk felett, de olyan fáradt voltam, hogy nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Viszont reggel 6 órakor nagy zsivajra és folyamatos székhúzgálásra ébredtem. Gyorsan rájöttem, hogy pont felettünk van a tetőterasz, ahol elkezdődött a reggeliztetés. A személyzet hangos trécselése, a tányérok és evőeszközök zaja és a székhúzogatások miatt már nem is tudtam visszaaludni. Ehhez még az is hozzájárult, hogy pont a szobánk ajtajára nyílik a lift, ahonnan már csak a lépcsőn lehet felmenni a reggeliző helyre, vagyis itt beszélget mindenki. Mivel a folyamatos zaj miatt nem tudtunk aludni, felmentünk reggelizni a tetőteraszra.
Amikor felértünk nem hittünk a szemünknek, felfoghatatlan, hogy lehettek ennyire hangosak, hisz fent csak 2 ember és összesen 6 asztal volt. A reggeli sem volt valami csúcs. Mindössze 3 féle tojásétel (tükörtojás, rántotta és omlett) közül lehetett választani. Se vaj, se szalámi, se sajt vagy paprika, paradicsom. De azért nem halunk éhen és a kilátás kárpótolt a viszonylag korai ébresztőért.
Reggeli után lementünk a recepcióra és kértük, hogy adjanak egy másik, csendesebb szobát. Szerencsére sikeres volt a csere, mert áttettek a 6. emeleti, utcára néző szobából a 3. emeleti hátsó szobába. Ez nem olyan nagy és szép, mint az előző szoba volt, de legalább csendes.
Ma Saigon vagy más néven Ho Chi Minh város felfedezése volt a cél. Akkor most melyik is? Ez egy ilyen város, rögtön két néven is hívják. Saigon a főváros régi neve, de ma is teljesen elfogadott a használata. Azonban 1976 óta hivatalosan már Ho Chi Minh városnak (HCMC) nevezik az észak-vietnami elnök neve után.
Saigon és környékének megismerése után úgy terveztük, hogy jó lenne egy kis tengerparti ejtőzés, ahol kipihenhetjük a hosszú utazás fáradalmait. Kedves vietnami ismerősünk ajánlotta Vung Tau tengerpartját, ami 120 kilométerre van csak innen és szupergyors szárnyashajóval bő egy óra alatt megközelíthető. Biztosra akartunk menni, ezért úgy döntöttünk, hogy előre megváltjuk a hajójegyet. Ez a nap rosszul kezdődött, és így is folytatódott. Hosszú séta után kiderült, hogy a hajókikötő áthelyezték egy jóval távolabbi helyre. De megérte a séta, mert a kikötőben volt pár szép hajó.
Jó túra volt a 35 fokos hőségben, óriási páratartalomban. Mint rutinos utazók netről kiderítettük, hogy az utolsó hajó 16.30-kor indul. Azonban kiderült, hogy vasárnap már 13.30 órakor elmegy az utolsó járat. Még jó, hogy megnéztük!!! De szerencsénk volt és jegyet is sikerült venni. Mivel 12 óra és ezer fok volt, ezért fogtunk egy taxit és elvitettük magunkat a Háborús bűnök múzeumához. Amikor kiszálltunk, akkor derült ki, hogy ebédszünet van és csak 13.30-kor nyit a múzeum. Az ész megáll - ebédszünet egy múzeumban!? Tudtam, hogy ez nem az én napom, de ennyire? Semmi baj, átbaktattunk az Újraegyesítés Palotához. És láss csodát! Persze, hogy itt is ebédidőt tartanak! Nyitásig beültünk egy kellemes helyre, ahol vízpermettel hűtöttek, kávézni és sörözni. Mert minden rosszban van valami jó is, csak meg kell találni!
A Függetlenségi Palota egykor a dél-vietnami elnök palotája volt. A palotában megtekinthetjük a hivatalos helyiségeket és lakószobákat is. Érdekes volt bejárni és megnézni, hogyan élt itt az elnök, hol fogadta a külföldi delegációkat és milyen pompában élt családjával.
A palotában megtekinthető a helikopter leszállópálya és piros körök jelzik a bombabecsapódások helyét.
A palota alatt van egy alagútrendszer, ahol megtalálható a bunker, a térképszoba és a rádiósszoba is. Támadás esetén ide költözött az elnök és a vezérkar. Innen lehetett irányítani a hadműveleteket. Érdemes megnézni.
Innen átmentünk megnézni a franciák által épített Notre Dame katedrálist. A székesegyház 1863 és 1880 között épült azon a helyen, ahol valamikor egy vietnami pagoda állt. A vörös téglás saigoni Notre Dame Katedrális jellegzetes vörös tégláit Franciaországból importálták.
A következő látnivalóhoz nem kellett messzire menni, mert a katedrálissal szemben található Gustave Eiffel cége által tervezet Főposta épülete. A belső boltíves kiképzése inkább hasonlít egy pályaudvarra, mint postára. Ebben a nagy épület csoportban számos festett térkép található továbbá egy mozaik az ország egykori elnökéről, Ho Chi Minh-ről, a nagy csarnok végén. Ez egyébként egy jelenleg is működő postahivatal, amely szabadon látogatható.
A nagy melegben újból taxit fogtunk és visszajöttünk a hotelbe, ahol lefoglaltuk a holnapi Mekong túrát, majd feljöttünk immár a 302. szobába pihenni. Mivel már délután 5 körül járt az idő és reggeli óta csak pár sört ittunk, ezért elérkezettnek láttuk az időt egy ebédre/vacsorára. De előtte még benéztünk a piacra. Maga a piac olyan, mint bármelyik vietnami piac. De az épülete nagyon szép.
A Ben Thanh Piac 1870-ben épült, a bejárati óratorony sok helyen a város jelképeként is szerepel. A piac épületében minden kapható, ruha, cipő, élelmiszer, zöldség, gyümölcs. Vettünk egy csomó apróságot és elindultunk kaját vadászni. Sikerült megtalálni a streetfood utcát, ahol vagy 30 kajáldás árulta egy helyen az ételt. Volt vietnami, japán, kínai, thai, koreai, de még mexikói kajás stand is. Rengeteg étel és persze rengeteg ember.
Mi tenger gyümölcsei-s vietnami tésztát választottunk. Nagyon kellemes volt, mert kezdett kicsit hűlni a levegő. Kaja után még nagyot sétáltunk a belvárosban. Megnéztük a kivilágított sétálóutcát, az Operaházat, a városházát, Ho apó szobrát és egy hideg sör mellet figyeltük az utca forgatagát, ami még este sem csendesedik.
2017.03.25.
Ma reggel 8 és fél kilenc közötti időre ígérték a kocsit, amivel a Mekong túrára megyünk. Szerencsére nem lent kellett várni, hanem felszóltak, amikor megjöttek értünk. A mikrobusz szuper, új, légkondis, bőrüléses és a teljes hátsó sor a miénk. Mindössze 7-en vagyunk, mint a gonoszok. 1 ír házaspár, 1 bilbaói spanyol srác, egy hanoii anyuka a fiával és mi. Jó kis nemzetközi csapat. Az idegenvezető egy 40 kilós fiú, mellesleg 2 gyerekes apuka, de a lényeg, hogy érthetően beszélt angolul. Persze a sofőr most is teljesen őrült módon vezetett, időnként kiesünk hátul egy-egy döccenőnél. Félelmetes, hogy amikor ezek a kedves, szerény, mosolygós emberek a volán mögé ülnek, akkor tisztára megváltoznak és őrjöngő fenevadakká vállnak. 2 órás utazás után elsőként a folyó menti piacra mentünk.
Ez végül is olyan volt, mint eddig az összes hal, hús és gyümölcspiac. Ezután motoros dzsunkára szálltunk és megnéztük a folyóra épülő házakat, illetve az úszó piacot. Majd kiszálltunk egy műhelynél, ahol megmutatták, hogyan készítenek rizspapírt, rizstésztát, pattogatott rizst, pálinkát a rizsből.
Majd a kókusz feldolgozását néztük végig, a kókusztejtől a karamelizált édességek gyártásáig. Szerencsére mindent meg is lehetett kóstolni. Ezután visszaszálltunk a hajóba, majd a folyón áruló dzsunkáról vettünk egy kókuszdiót, hogy a tejével csillapítsuk a szomjunkat.
Innen visszamentünk a kikötőbe és 4 személyes, nők által hajtott csónakokba ültünk. Félelmetes, ahogy a pici, törékeny, állig beöltözött nők hogy bírják állva evezve hajtani az utasokkal teli csónakokat. Gyönyörű trópusi növények, banánfák, pálmák mellett haladtunk el, de olyan párás meleg volt, hogy szinte fájt levegőt venni.
Csónakkal bebarangoltuk a kis csatornákat, majd kikötöttünk egy gyümölcsöskertnél, ahol megnéztünk egy méhészetet, majd egy kis helyi énekkel egybekötött kis színjátékot is előadtak. Közben az ott termesztett gyümölcsökből, banán, dinnye, ananász, körteszerű valamiből kaptunk kóstolót és persze teával zártunk.
Ebédelni egy kellemes, szabadtéri étterembe mentünk. Persze ez is itt a trópusi erdőben volt, vagyis nem fáztunk. Az ebéd szuper volt. Először egy kis levessel kezdtünk. Ez nem volt egy nagy dobás, sárgarépa, zöldség, kukorica és csicseriborsó volt valami cukros, sós lében összefőzve. Utána az ottani lányok csináltak mindenkinek tavaszi tekercset úgy, hogy telepakolták a rizstésztát friss zöld levelekkel és frissen sült elefánthal húsával.
A halnak, amit itt a folyóban fognak, olyan ormánya van, mint az elefántnak. Lehet, én ezt nem igazán láttam. A kész tekercset kell finom chilis, fokhagymás löttybe mártogatni. Már itt kezdtem feladni, mert úgy éreztem, hogy szétpukkadok, de ekkor jött a vezetőnk, hogy menjünk palacsintát sütni. Sorban álltak a nagy wok-ok, a bekevert tésztával. Az ottani nők segédletével elkezdtük sütni a palacsintát.
A tészta közepére gombacsíra, gomba és rák került. Amikor ez elkészült, akkor összefordították a tésztát és már lehetett is fogyasztani. Mivel velünk szemben ültek a vietnami túratársaink Hanoiból, így ők megmutatták, hogy az összevágott rakott palacsintát tekerjük bele a saláta levelekbe, és mint a tavaszi tekercset, a chilis szószba mártva fogyasszuk. Igazán finom volt, de már a felét sem tudtam megenni. Azonban még mindig nem volt vége, hisz ekkor hozták a sertéspörkölt jellegű kaját rizzsel és zöldbabbal. És a végén persze jött a gyümölcs. A szétpukkadás veszélye fenyegetett, de se baj, ekkor következett a biciklizés. Tele hassal, pokoli hőségben. És ezért még fizettünk is!!! Persze nem volt kötelező, de ha már itt vagyunk vétek lenne kihagyni.
42 fok hőség és 75% páratartalom sem állíthatott meg. Gyönyörű volt körbebiciklizni a szigetet, mert ennyi zöld és színes virág, ami itt volt végig a falun és a folyó, illetve a csatornák partján, hát ez mindenképpen megért egy kis izzadságot. Amikor visszatértünk, akkor ejtőztünk még egy kicsit a függőágyakban és visszaindultunk Saigonba.
A vidék itt is tele van rizsföldekkel, harsogó zöld táj pálma és banánligetekkel. Az érdekesség, hogy az emberek a saját rizsföldjük végébe temetkeznek. Vagyis a földek tele vannak sírboltokkal. Mellettük ott egyelik a rizst, legel a tehén, szórják a műtrágyát, az ősök, meg fentről figyelik a történéseket. Délután 6 körül értünk haza, zuhanyzás és pihenő. Este visszamentünk vacsorázni az itteni "ízek utcájába." Mivel kint az utcán már nem volt szabad hely, ezért belül ültünk le. Ma sajnos nem sikerült olyan jól választani, mint tegnap, de azért a mai vacsorát - sertéssült fokhagymás, chilis, zöldhagymás illetve sült hagymás körettel - is legyűrtük és persze a szokásos helyi Saigon sörrel öblítettük le. Utána nagy sétát tettünk, ittunk egy búcsúsört a tegnapi helyünkön, majd végigjártuk az éjszakai piacot, hazabaktattunk és eltettük magunkat holnapra.
2017.03.26.
Ma végre nem órára keltünk. A tegnapi nappal befejeződött a túra kulturális része és a mai nappal kezdetét veszi a nagy tunyulás. Rögtön azzal kezdtük, hogy 9-ig aludtunk, majd délig, a szállodai kijelentkezésig lustálkodtunk az ágyban. Délre kértünk egy taxit, ami kivitt a kikötőbe. Mivel a 13.30-as szárnyashajóra volt előreváltott jegyünk, így még rengeteg időnk volt az indulásig.
Leültünk egy asztalhoz, megrendeltük a szokásos sörünket, amikor odajött hozzánk egy nő, aki természetesen magyar volt. Beszélgettünk, infókat osztottunk meg, majd ők már mentek is a hajóra. Azonban a következő járat már a miénk volt. Igyekeztem elsőként felszállni a hajóra. Ázsiában megtanultam, ha nem tolakszol, akkor eltipornak. De most felesleges volt a sietség, mert számozott ülések voltak. Mi a 2. sorban az ablak mellett kaptunk helyet. A hajó nagyon szép, modern volt, még egy csinos utaskísérő is tartozott hozzá, aki indulás után mindenkinek vizet osztott.
Ez jól is esett a rekkenő hőségben, bár a szárnyashajó légkondis volt. Nagyon szép volt az út, végig a folyó mellett nagy pálma és banánerdők. Szuperül siklottunk, de amint elértük a tengert, a hatalmas hullámokon majd kettétört a hajó. Akkorákat dobott, hogy olyan érzés volt, mintha ki esne a gyomrunk a szánkon. Másfél órás utazás után értünk Vung Tau kikötőjébe.
Itt rögtön sikerült taxit találni, ami elvitt az utolsó szállodánkba, a Green Hotelbe. Itt a lehető legkiválóbb szobát kaptuk a 8. emeleten 2 terasszal közvetlenül a tengerre rálátással. 60 négyzetméteres lakosztály, fantasztikus.
Délután még lementünk megmártózni a tengerbe, ami nagyon kellemes hőfokú volt. Este körülnéztünk vacsora ügyben, de a helyzet siralmas volt. Pár nagyon lepukkant helyet találtunk csak. De végül is megvacsoráztunk és irány az ágy.
2017.03.27.
Mivel a vietnamiak nem hétalvók, csak 9 óráig van reggeli, ezért ma is órára keltünk. A reggeli kicsit érdekes, mert a nyugati gyomornak a tojáson és a vajon kívül nem sok minden van. Pedig a tojás már a könyökömön jön ki. Jaj, de sajnálom magunkat! Bezzeg az ázsiaiaknak hatalmas a választék. Lehet, hogy ők vannak itthon? De 2 hét itt tartózkodás után se visz rá a lélek, hogy tésztalevest, vagy sült tésztát, esetleg sültrizst egyek reggelire. Azért nem halunk éhen!
A reggeli választéka nem véletlen, mert rajtunk kívül csak helyiek laknak a szállodában. A külföldi turisták nem igazán ismerik ezt a helyet, ők leginkább Mui Ne homokdűnés turistaparadicsomát választják. Ide leginkább a vietnamiak járnak, és főként a közeli Saigonból ugranak ki hétvégenként egy kis pihenésre és felfrissülésre. Ezúton is köszönöm Thiennek ezt az ötletet, hogy az európai és amerikai turistaközpontok helyett inkább válasszuk Vung Taut, ha pihenni akarunk. Igazán jó döntés volt!
Reggeli után lementünk a strandra. Béreltünk széket, napernyővel és sokat fürödtünk. Ma hétfőn lényegesen kevesebben voltak, mint tegnap. A víz nagyon kellemes, de eléggé piszkos. Ennek ellenére jókat lubickolunk az óriási hullámokban.
Ezen a parton még az infrastruktúra nulla, étkezdék nincsenek. Azért sört sikerült rekvirálni. És a sör mellé összebarátkoztunk az öreg nénivel, aki egy ütött-kopott hűtőtáskából árulta a sört. Ebédre átmentünk a szomszédos boltba, ami egyben gyorsétkezde is volt. Itt egy 0 szintes rizs, virsli, tükörtojás kombót sikerült nagy nehezen levadászni. Kis pihegés után estig a parton voltunk. Este elindultunk felfedezni a belvárost. Hát meglehetősen halott. De megtaláltuk a halpiacot és a kifőzdék sorát, ahol a friss tengeri herkentyűket kiválaszthatod, és ott sütik meg a szemed láttára.
Itt ettünk egy nagyon finom grillezett polipot okrával. Majd besétáltunk a helyi bevásárló központig. Mivel elfogyott már a Kambodzsában vásárolt unicum és a helyi sör is, ezért vettünk egy üveg létfontosságú rumot, kólát, sört és chipszet. Aztán irány haza, lekezelni a szétégett bőrünket.
2017.03.28.
Az éjszaka jól telt, de a leégett bőr az nagyon nyomódik a kőkemény ágyon. Ma még jobb az idő, mint tegnap, hiszen ma semmi sem zavarja a napsütést. Tegnap az volt a csel, hogy a felhős és a napos időszakok váltották egymást és fel sem tűnt, de sikerült leégnem. Ma kis se mozdulok az ernyő alól. A mai nap az igazi szikrázó napsütés napja. A program: küzdelem a hullámokkal és pihegés az ernyő alatt. Fantasztikus, mert reggel, apálykor olyan messze van az ernyőktől a part, hogy szinte elfáradsz míg leérsz, ehhez képest délután már a talpadat mossa a hullámzás.
A mai program is lustálkodás a parton. Délben elbaktattunk sörért, ahol már ismerősként üdvözöltek. Ebédre felmentünk a szobánkba és rendeltünk egy marhahúsos és egy halas menüt. Persze akkora volt, hogy alig tudtunk megküzdeni vele.
Pihenő után vissza a partra, majd este a jól bevált helyre mentünk vacsorázni. Pisti újból grillezett polipot én meg fóliában sült halat rendeltem. 
Hozzá a helyi specialitást, jégtömbre öntött Tiger sört ittunk. Innen még elsétáltunk a Mallba, ahol a vásárlás után még fagyiztunk is. Ki kell használni a tengerre néző erkélyt, ezért vettünk egy palack dalati bort. Hát valami borzalom, savanyú, nem finom. Pisti gyorsan feladta és feltöltötte colával, de én erős vagyok. Borozás után irány az ágy.
2017.03.29.
Ma reggel elég borult időre ébredtünk, de reggeli utánra már kiderült.Így a kötelező fertőtlenítés után irány a part. Egész délelőtt pihenés és fürdés. Sörözni a kedvenc mamónkhoz megyünk, akinél már rendelni sem kell, mert amint meglát, már veszi is ki a hűtőtáskából a 2 doboz Tiger sört.
Mivel már rutinosak vagyunk, tudjuk, hogy ebédre fel kell menni a szobánkba és a szobaszervizzel hozatni ebédet. Ma már csak egy adagot rendelünk, de ez is éppen elég volt. Délután még estig visszamentünk a partra. Érdekes, de ilyenkor, amikor felhősebb az idő, sokkal több helybeli kimerészkedik a strandra.
Este megint a szokott helyen vacsoráztunk, mogyorós, kagylós kaját és rákollót rendeltünk.
A kagyló összejött, de a rákolló helyett chilis frissensült apró tintahalat kaptunk. Annak ellenére, hogy nem ezt akartuk rendelni, mégis jól jártunk, mert nagyon finom volt a ropogós, kicsit csípős tintahal. Mivel már törzsvendégnek számítottunk, ezért kóstolót is kaptunk, valami kagylós ételt. És persze a festékes vödörből kiszedett jégre öntött langyos sör sem maradhatott el. Vacsora után még sétáltunk egyet a halvendéglő soron, majd hazamentünk, ahol elfogyasztottuk a savanyú vörösbort és nyugovóra tértünk.
2017.03.30.
Hát sajnos ez a nap is elérkezett. Hiszen minden jónak vége szakad egyszer, így ennek a túrának is. Mivel csak hajnal fél egykor indul a gépünk, ezért még ki kell a mai napot is élvezni. A hazautazásunk egyébként viccesen indult, mert a jegyen az volt, hogy 03.30-án 12.35-kor délelőtt (12.35 a.m.) indul a gép Saigonból. Mi ezt úgy értelmeztük, hogy 03.29-én visszamegyünk az utolsó, esti hajóval Saigonba, foglaltunk egy éjszakára szállást és 03.30-án reggel kényelmesen kimegyünk a reptérre. Szerencsére jobban végiggondolva rájöttünk, hogy a 03.30. 12.35 a.m., az nem délelőttöt, hanem hajnali fél egyet jelent. Még sosem láttam így leírva a hajnali fél egyet, de mekkora mákunk volt. Ha nem figyelünk, akkor buktuk volna a vagyont érő repjegyet! És akkor jött az újratervezés! Utolsó saigoni szállás lemondva, és szerencsésen 2000 forintért sikerült bejelentkezni az utolsó Vung Tau - Saigon menetrend szerinti mikrobusz járatra. De hol van az még.
A mai utolsó reggelinél eldöntöttem, hogy a Pisti szavaival élve, vadászkutya legyek, ha nem eszek utoljára egy igazi vietnámi reggelit. Vagyis búcsúzásként sült tésztát és sültrizst ettem reggelire. Szerettem volna enni egy kis forró rizsnyák levest is, de amikor felnyitottam a fazekat és megcsapott a leves „finom” illata, hirtelen úgy döntöttem, hogy nem vagyok én még ehhez elég bátor: Majd máskor!
A mai délelőttöt is a strandon töltöttük a szokásos menetrend szerint. Pihenés, úszás, kagylógyűjtés, sörözés stb. Ebédre úgy döntöttünk, hogy nem a szállodában eszünk, hanem elmegyünk a halpiacra enni és elbúcsúzunk az ottani barátainktól. Hát ez egy nagyon hibás döntés volt, mert a piacon teremtett lélek sem volt. Persze, ha logikusan végiggondoljuk, lehetett volna annyi eszünk, hogy 40 fokban nem működik a kifőzde. De ha már eddig elbaktattunk, akkor úgy gondoltuk, hogy bemegyünk a bevásárló központba és ott eszünk valamit.
Sajnos ez nem volt ennyire egyszerű, mert hiába gyalogoltunk 40 fokban 3 km-t, szinte semmi normális kaját nem találtunk. Sőt, még azt a szégyent is megértük, hogy Vietnamban nem kaptunk rizst, mert elfogyott. Végül egy kínai kifőzdében ettünk gőzgombócot. Csalódottan és elgyötörten értünk haza. Végül is úgy döntöttünk, hogy már nem megyünk vissza a partra, inkább rápihenünk az utazásra. Este összepakoltunk és 6 órakor leadtuk a szobát. Este 7 órakor jött értünk egy szuper mikrobusz, ami bevitt Saigonba a reptérre. A busz nagyon modern volt, de olyan hideg volt bent, hogy mire kiértünk a reptérre, sikerült megfázni. A reptéren rögtön beálltunk a dubai járatra várakozók sorába. A gépen középen ültünk. A szokásos „Emirates” színvonal, de már mégis hazafelé tartottunk.
2017.03.30/31.
A napfelkeltével értünk Dubaiba. Már ismerősként köröztünk a reptéren. Volt pár óránk a következőgép indulásáig, de a fáradtság miatt inkább csak ültünk és pihentünk. Fél egykor landolt a a gépünk a Liszt Ferenc reptéren, ahol a gyerekeink vártak. Nagyon jól esett újra látni a őket! Mert azért mindenütt jó, de legjobb itthon!!!
Hazafelé azért a Pisti feltette a kérdést, és a következő túra hova lesz????????????????????????
