2018.05.24. 

Reggel kicsit nehezen jutottunk hozzá az autónkhoz, mert a lepukkant udvarban, ahol parkoltunk banya nem tudott visszaadni, de azért megoldottuk. Nehezen, de kikecmeregtünk Punóból. Az első megállónk Sillustani volt, ahol megnéztük a temetkezési helyet.

Jócskán felfelé kellett menni, éreztük is a fejünkben. Annak ellenére, hogy folyamatosan jövünk felfelé és szedjük a magassági betegség elleni gyógyszert, azért igen ritka tud lenni a levegő 4000 méter felett. A legrosszabb az állandó égő, viszkető érzés az orrunkban, ami a magasságtól és az állandó portól van. De azért leküzdöttük ezt is és nagyon szép volt a kilátás a tavakra az ásatástól.

Ahogy elhagytuk ezt az ásatást szép bekerített, kőből rakott portákat láttunk, a kapuk előtt legelő lámákkal és alpakákkal.

Mikor kiértünk a főútra jól lehetett haladni, mert nyílt, egyenes, jó minőségű út volt. Egészen Juliacaig. Már Punoba menet is megjártuk, mert elkeveredtünk, pontosabban nem hittünk a GPS-nek és már akkor is át kellett verekedni magunkat „Jucuson”, de ez most egy borzalom volt. Konkrétan nem volt út, mert építették. A poros földes utakon száguldozott mindenki, a tuk-tukok és a helyi közlekedést lebonyolító őrült kisbuszok és persze mi is.

Mire végre rátaláltunk a városból kivivő földútra, nyugodtan hátradőltünk, hogy na, végre sínen vagyunk. Csak hát jött a vonat, vagyis hirtelen nagy földkupac zárta le az utat. Visszafordulni is alig lehet és persze kezdődött a flúgos futam elölről. Nehézségek árán, de kijutottunk a városból. Mivel a főút jó volt, sík terep, hosszú egyenesekkel, forgalom nélkül,  úgy számoltunk, hogy 3 óra körül Cuscóban leszünk.

Jól is haladtunk, azonban egyszer csak megállt a forgalom. Hosszú kocsisor várakozott az úton. Mi is beálltunk a sorba, de az volt a gyanús, hogy az emberek leszálltak a buszokról, az út szélén sétáltak, napoztak, beszélgettek. Mi is kiszálltunk és érdeklődtünk, hogy mi a fennakadás oka. Mint kiderült, sztrájk volt és nagy tömeg zárta le az utat. Egy ideig vártunk, majd nagyon lassan elindult a kocsisor. Valóban nagy tömeg állta el az utat, hangoskodtak, kiabáltak, a kocsikat egyenként engedték át. Elég ijesztő volt, ahogy sztrájkolók ordítozva elállták az utat, az előttünk menő autót kitessékelték a sorból. A mi kocsinkat is körbevették, majd vizes krétával összefirkálták a hátsó ablakot és előttem az első szélvédőt is, aztán intettek, hogy továbbmehetünk.

Hatalmas kocsisor torlódott fel, nem tudni, hogy mióta tartott az útzár. De nem volt elég, hogy leállították a forgalmat, mindenhol nagy kövekkel zárták el az utat, hanem még több faluban az út szélén olajos hordókat és gumiabroncsokat égettek is. Először azt hittük, hogy ez csak egy helyi sztrájk volt, de sajnos tévedtünk. Szinte minden település bejáratánál az úttest tele volt rakva kövekkel, autógumikkal. Nagyon kellett figyelni, hogy rá nem menjünk és akkor még a megsokasodott topék és az úton lévő óriási lyukak is akadályozták a haladást. Így nagyon lassan haladtunk, Pistinek nagyon kellett figyelni. Persze a rendőrök nem csináltak semmit, csak álltak az út mellett. A sztrájk miatt nagyon sok időt veszítettünk, de semmiképpen sem akartam kihagyni Cusco előtt 40 km-re lévő, 3100 méter magasan fekvő Andahuaylillas nevű pici andoki falut, ahol Dél-Amerika egyik legcsodálatosabb temploma található.

A „dél-amerikai Sixtus Kápolnának” tartott, csodálatos Szent Péter templom kívülről egy egyszerű falusi templomnak látszik a fehérre meszelt falaival, de ha belépsz, a lélegzeted is eláll a csodálkozástól. Színes freskók, gazdagon festett, mór stílusú, fakazettás mennyezet és monumentális, aranyozott oltár fogadja a látogatót.

Már sötétedett, amikor megérkeztünk Cuscóba. Persze ott is mindenütt kövek és autógumik voltak szerte-szét szórva az úton. Cusco egy nagy város, ennek megfelelő forgalommal. Végül sikerült megtalálni a szállásunkat. Nagyon jó helyen volt, de a parkolás itt sem ment egyszerűen. A szálloda nagyon szép, tiszta virágos udvarban, sok kis házikóban elhelyezett szobából állt.

Igazán hangulatos volt, de pechünkre mi az 1-es számú szobát kaptuk, ami előtt mindenki eljárt és a reggeliző hely is vele szemben volt. De a szoba nagyon szép volt és jó meleget is tudtunk csinálni. Csak már majd éhen haltunk. Elindultunk vacsorát cserkészni és a mai napnak megfelelően, nem a megfelelő irányba keresgéltünk. Kicsit hihetetlen volt, hogy egy ekkora turistaközpontban nincs étterem, de mit lehet tenni. Ez van. Végül beültünk egy eléggé lepusztult pizzázóba, de kedves volt a tulaj és gyorsan összedobott nekünk egy finom pizzát. Ezután úgy gondoltuk, hogy le kellene ezt a sok kaját járni, meg boltot is kellett keresni, hát elindultunk a főteret becserkészni.

Sötétedésben, kivilágítva fantasztikus!!! És láss csodát, étteremhegyek mindenütt. Hát ez nem a mi napunk volt!!! De van ilyen! A holnap jobb lesz jelszóval befűtöttünk a szobánkban és nyugovóra tértünk.

2018.05.25. 

Tegnap este úgy elaludtunk, mint akit agyonvertek, de reggel beigazolódott a félelmem. Valóban minden reggelizni menőt hallottunk. Mi is felkeltünk és irány a reggeli. Hát ez egy igen gyenge reggeli volt, mindenért meg kellett harcolni. A kiszolgáló sem volt a helyzet magaslatán. De azért nem maradtunk éhen. Ma új nap, új remények. A mai penzum- bejárni a Szent Völgy ásatásait. Először kivergődtünk a városból és Cusco elővárosában lévő Sachayhuamanba (titokzatos kőfalak) mentünk.

A bejáratnál vettünk egy kombinált jegyet, ami 10 napig felhasználható 15 nevezetesség megnézéséhez. Az első egy hatalmas kövekből felépített erődrendszer volt, amit az inkák építettek. 3 szinten emeleték a magas falakat, szinte hihetetlen, hogy tudták ezeket az óriási köveket megmozgatni. Az ásatás jó nagy területen volt és remek kilátás nyílt Cuscóra.

A 2. ásatás Qengo (imahely) - egy áldozati hely volt, ahol az isteneiknek mutattak be áldozatot. Itt nem sok látnivaló volt, csak egy nagy áldozati kő a barlangban egy cikk-cakkos vonallal, amiben vér, vagy chicha sör folyt.

A 3. hely Puca-Pucara (vörös erőd) nevű erőd volt, ami vörös kövekből épült. Innen is remek kilátás nyílt a hegyekre. Nem kellett messzire menni a következő ásatáshoz, mert Tambomachay mindössze 800 méterre volt. Ez egy nagy területet elfoglaló szép hely volt, valamikor az inka uralkodók üdülőhelye lehetett.

Ezután Pisac felé vettük az irányt. Itt is egy nagy 3 szintes ásatást kellett volna megnéznünk, de nem találtuk meg. Viszont már éhesek voltunk, úgy döntöttünk, hogy megkeressük a főteret és eszünk valamit. Leparkoltunk és elindultunk megkeresni a főteret. Hatalmas csalódás volt, mert az egész belső részt, beleértve a főteret is, beépítették perui bóvlit árusító sátorvárossal. A világon nincs annyi alpaka, amennyi belőle készült sapkát, sálat, kesztyűt, pulcsit, ponchót stb. árusítanak ezek a helyek. Nagy nehezen átvergődtünk rajta és beültünk enni egy helyi kajákat árusító étterembe. Quinoa levest és tortillát rendeltünk. Én jól jártam, mert a levesem az finom volt, de a Pisti egy omlettet kapott, alatta egy marék félig megsült krumplival. Hát Pisac sem lesz a kedvencünk. Átvágva a roppant koszos és büdös piacon folytattuk az utat Ollantaytambo felé. Amint elértük a várost egy meredek, macskaköves úton kellett felmenni. A város nagyon kicsi, romantikus, szűk utcákkal, hangulatos főtérrel, amely mögött már az ásatásra lehet rálátni. Fantasztikus!

Az érdekesség, hogy mivel az utcák olyan szűkek, hogy egyszerre csak egy kocsi fér el, ezért az utca elején áll egy forgalomirányító ember kezében egy táblával és ő jelzi, hogy mikor melyik irányból haladhat a forgalom. Kisebb nehézségek árán, de megtaláltuk a szállásunkat. Nem igazán úgy néz ki, mint a fotókon. A bejárati ajtó zárva volt, a felettünk lévő szállodából jött át valaki, hogy beengedjen. Szerencsére a szálloda előtt tudtunk parkolni. Felcuccoltunk a szállodába, ahol egy ütött, kopott szoba fogadott.

Az ablakok nem záródnak, a fürdőszobában hiányzik egy lamella az ablakból, fűtés nincs, WIFI halovány, még egy pohár sincs a szobában. De semmi gond, mivel rajtunk kívül senki sincs a szállodában majd megoldjuk. Hisz lehetetlen nincs, csak tehetetlen. Én a földszinti étterem konyhájából szereztem poharat, a Pisti közben kiszerelte a szomszéd szoba fürdőjének az egyik lamelláját. Na persze, az nem volt jó a miénkbe. A tulaj ígérte, hogy holnap megcsinálja. Na, de ki akar 5 fokban nyitott ablaknál fürdeni?! Szerencsére legalább meleg víz van, ja és szépen hajtogatott törölköző az ágyon. Ettől persze még nem lesz meleg a fürdőben. Sebaj, megoldjuk, van hajszárító, majd azzal bemelegítünk. Ez jó ötletnek tűnt, de nincs áram a fürdőszobai csatlakozóban. Mire mindezt konstatáltuk, tele lett a szálloda hangos, holland, vagy belga nyugdíjassal. Kiabálnak, ki-be járkálnak, hangoskodnak. Tehát már biztos, hogy nem nézünk csendes, nyugodt reggel elé. A házigazda közben megjelent egy guriga powertape ragasztószalaggal, és ezzel orvosolta a hiányzó lamellát a fürdőszobai ablaknál. Probléma megoldva!!!

Elhagytuk a "remek" szállodánkat, mert még meg akartuk nézni az ollantaytamboi ásatást is. Ez egy fantasztikusan nagy és jól megmaradt inka település. Nagy, lépcsőzetes mezőgazdasági rész alul, ahol szintenként más-más növényt termesztettek. Fent a lécsősor tetején vallási rész a Nap templommal. Szemben ezzel a másik hegyen az erődrész és a raktárak épületei maradtak meg.

Az ásatás megtekintése után megkerestük a főteret. Mindenképpen készpénzhez kellett jutni, mert vásárolni kellett a holnapi nagy Machu Picchu túrához és szerettünk volna befizetni az Urubamba folyón egy rafting túrára is. Körbejártuk a főteret, több helyre is bementünk kérdezősködni, végül sikerült. Az ígéret szerint vasárnap fél 10-re jönnek értünk a falu főterére. Hát mi bizakodó vagyunk. Sikerült pénzkiadó automatát is találni és találtunk egy jó kis éttermet a főtéren. Mindketten halas kaját választottunk, finom volt. Miután hazatértünk jó meleg vízzel sikerült befűteni a fürdőszobát, remek zuhanyozás után összekészítettük a holnapi cuccokat a nagy úthoz és irány az ágy.

2018.05.26. 

Hát elérkezett a nagy nap-irány a Machu Picchu!!! Ugyan hajnalban felébredtünk arra, amikor az egy busznyi, nem túl csendes szomszédság elhagyta a szállodát, de azért aludtunk tovább. Vagyis csak én, mert szegény Pisti a fél éjszakát a WC-n töltötte has-mars miatt. Már korábban is voltak előjelei, de ezen az éjszakán csúcsosodott. Pedig ez egy nagyon hosszú nap lesz. A nem túl izmos reggeli után fél 8-ra jött értünk a tuk-tuk, ami levitt az állomásra.

Itt becsekkoltunk és megvártuk a vonatot, ami felvisz Aquias Caliantesbe. Ez a kisváros az utolsó település a Machu Picccu alatt, de ide már csak vonattal lehet feljutni. A vonat nagyon szuper volt, hatalmas ablakokkal, még az ég felé is voltak ablakok, hogy jobban lássuk a hegyeket. A vonaton kellemes andesi zene szólt, kaptunk egy pohár italt és egy nagy csokis kekszet is.

Az utazás nagyon kulturált volt, bár ennyi pénzért lehet is. Mikor felértünk az utolsó faluba, Aquias Caliantesbe, keresztülvágtunk a perui bóvlit árusító sátorvároson és megkerestük, hogy hol lehet a kisbuszokra jegyet venni. Hát mindkét bódénál hatalmas sor állt, de kivártuk.

Eztán átálltunk a másik, a buszokhoz sorakozó hosszan kígyózó sorba. Szerencsére hirtelen sok busz jött, így viszonylag gyorsan feljutottunk az egyike. Innen már csak fél óra és ott vagyunk. Na, de milyen félóra! Egy végtelenül keskeny, nagyon kanyargós út visz fel a Machu Picchura, ami leginkább kövecses földút, a kanyarokban macskakővel kirakva. És ha jönnek szembe is, hát akkor nem marad más, csak az ima.

De szerencsésen feljutottunk. Mivel a második turnusra 12 órától szólt a jegyünk, kicsit nézelődtünk, próbáltuk felmérni a helyzetet. De azt láttuk, hogy alig múlt el 11 óra, mindenki hosszú tömött sorban áll a bejáratnál és halad a sor. Hát mi is beálltunk és persze senki sem foglalkozott azzal, hogy még van egy óra a bemenetelig, minden gond nélkül bemehettünk. Mindenütt azt olvastuk, hogy csak vezetővel látogatható az MP, de szerencsére ez is blöff volt, idegenvezető nélkül elindulhattunk kettesben bejárni a területet. Először rengetegen voltunk, sok csoport tolongott a keskeny ösvényeken, de hamarosan szétoszlott a tömeg.

Mikor felértünk a gondnok házához már egészen kellemes volt a helyzet, és fantasztikus kilátás nyílt az ásatásra. Innen csináltunk egy csomó fotót. Ez az egyik legmagasabb pontja Machu Picchunak, így csodálatos a kilátás magára a szent helyre.

Kicsit pihentünk a kőbányánál, ettünk egy kicsit, ittunk és gyönyörködtünk az előttünk elterülő látványba. Délután 4 óráig bóklásztunk és igyekeztünk mindent megnézni. Ahogy múlt az idő egyre jobban oszlott a tömeg. A taktikánk az volt, hogy mentünk-mentünk, majd leültünk pihenni és élvezni a kilátást.

Ezt időnként a területen bóklászó lámák zavarták.

4 után végére értünk az ásatásnak és visszatértünk a buszmegállóhoz. Hát rengetegen voltak. Mivel este 20.50-kor indult a vonatunk haza, még bőven volt időnk. Ezért beültünk a bárba, ahol éppen a BL döntő utolsó 10 perce volt hátra. Innen néztük, rengeteg szurkoló buzdítása közepette, ahogy a Real megnyeri a döntőt. Hala Madrid!

Egy kis sör mellett megvártuk a kupa átadását, közben elfogyott a tömeg és minden sorbanállás nélkül sikerült felszállni a buszra. Amikor leértünk Aquias Calientesbe, kerestünk egy kiülős éttermet és megvacsoráztunk. Mivel 20:20-ig volt  bőven időnk, kényelmesen elüldögéltünk a sörünk mellett és kibeszéltük a járókelőket. Mikor egyre többen lettek az étteremben, úgy gondoltuk, hogy átadjuk a helyünket, inkább sétálunk egyet a városban. Ez egy rengeteg turistával teli  kis hely, az utolsó település a MP alatt.

Igazából egy turistaközpont, tele étteremmel és egy nagy bóvlipiaccal. Felsétáltunk a sétáló, éttermes utca végéig, megnéztük a patakot, ami kettészeli a települést és felmentünk a melegforrásokig. Ha ügyesebbek lettünk volna hozhattunk volna fürdőruhát és megpihentethettük volna megfáradt lábainkat a vonat indulásáig. De ehelyett visszamentünk a központba, ahol nagy dinom-dánom fogadott.

Zene, táncosok, felvonulás, több csapat is végigvonult a városon közben táncoltak és zenekarok kísérték őket. A csapatok után özönlött a tömeg. Mi is közéjük álltunk és lementünk a főtérre, ahol a csapatok bevonultak a templomba. A misén nem akartunk részt venni, ezért vártunk egy ideig, majd elindultunk megkeresni az állomást. Mivel 5 percre se volt a főtértől, gyorsan megtaláltuk.

Visszamentünk a főtérre, de még nem ért véget a mise. Beültünk egy pisco koktélra és néztük a nyüzsgő főteret. 8 óra után kimentünk az állomásra. Már alig voltak, így csak egy kocsit indítottak Ollantaytamboba. Mint odafelé, most is háttal ültünk a menetiránynak. Kihasználva, hogy sok üres hely volt, indulás után gyorsan átültünk egy jobb helyre. Most is kaptunk innivalót, egy sózott kukoricát (helyi chips) és egy kis fahéjas csigát. Ez a vonat sokkal zötyögősebb volt, mint odafelé, de végülis hazaértünk. A vasútállomáson egy csomó taxis vadászott a kuncsaftokra. Egy velünk is üzletet akart kötni, de amikor kiderült, hogy rajtunk kívül már ülnek a taxiban, akkor otthagytuk és elindultunk hazafelé gyalog. Mivel csak 800 méter volt, ezért még jól is esett egy kis mozgás. Arra persze nem számítottunk, hogy a szálloda be lesz zárva. Felmentünk a Terra Nostra szállodába, ahonnan hívták azt, aki kinyitotta és végre bejutottunk. Nem kellett ringatni, gyorsan ment az elalvás a mai nap után.

2018.05.27. 

A mai napra raftingot és pihenést terveztünk. A sokáig alvás a szomszédok jóvoltából nem jött össze, mert 7 órakor nagy sebbel-lobbal reggeliztek, majd elhagyták a szállodát. Azért sikerült kipihenni a tegnapi nap fáradalmait és fél 10-kor már a falu főterén vártuk Carlost, hogy vigyen a raftingra. Már sok vízen kipróbáltuk a rafting szépségeit, de az Urubamba folyó "meglovaglása" régóta ott volt a kívánságlistán. És most úgy tűnt sikerül is. Vagy mégse???

Amint ott álltunk az utazási iroda zárt ajtaja előtt és reménytelenül vártunk, odajött hozzánk egy helyi ruhába öltözött nő, hogy megérdeklődje, hogy mire várunk. Nagy nehezen megértettük egymást és rögtön telefonált az érdekünkben Carlosnak. Persze ne kell elfelejteni, hogy remek spanyol szokás szerint itt a pontosság nem az emberek erőssége, nincs stressz, se kapkodás, ráérünk, majd… De még egy kis várakozás és már meg is jött az autó, benne Carlos, a főnök, az unokatesója és annak a lánya.

Levittek kocsival a partra, összekészültünk, neoprén ruha, mellény, sisak stb. és már vízen is voltunk. Először nagyon békés, csendes kis evezésnek tűnt, inkább csónakázásnak, de aztán volt egy pár zúgó, sikerült kicsit "összevizezni" magunkat. Volt, hogy többször is visszamentünk 1-1 zúgón, csak hogy küzdjünk egy kicsit. A vezetőnk nagyon jó volt, mert folyamatosan mondta angolul, hogy mit látunk, és igazán volt mit nézni. Fantasztikus látvány a folyón evezve a Veronica 5800 méter magas havas csúcsa.

Sajnos elég gyorsan véget ért a program és visszavittek minket a faluba. Pótoltuk az elvesztett folyadékot, beültünk a főtér egyik emeleti teraszos éttermébe, ahol a sör mellé még igazi falusi Úr mennybemenetele napi folklórműsor is járt.

 Ezután a terveink szerint hazamentünk, de persze a szállodába nem tudtunk bejutni, mert zárva volt. Csengettünk, kopogtunk, de senki se nyitott ajtót. Ilyenkor jön az újratervezés. Visszamentünk a főtérre rendeltünk egy pizzát és persze sört és itt a főtér forgatagát nézve pihentük ki a nap eddigi fáradalmait.

Délután végül sikerült bejutni a szobánkba és folytatódott a mára tervezett pihenés. Este erőt vettünk magunkon és bementünk vacsorázni. Most egy másik éttermet választottunk, ahol Pisti megkóstolta a tengeri malac sültet.

Az Andokban sok helyen direkt fogyasztásra tenyésztik és tartják őket. Mint nálunk a nyulat. Hát elég csontos kis jószág volt, de semmi extra az elmondása szerint. Vacsora után irány az ágy. Ma nem jött turistacsoport, így holnap végre biztosított a reggeli hosszú alvás. Ránk is fér, mert holnap is programokban gazdag nap ígérkezik.