2019.09.30. Hétfő

Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, így ma el kell búcsúznunk a szuper lakosztályunktól és a Niagara vízeséstől. Mindezt kicsit megkönnyítette, hogy már reggel esőre ébredtünk. Így eléggé ködös a vízesés. Az idő is minket támogat, hogy könnyebb legyen az elválás. A reggelit egy igazi amerikai stílusú reggelizőben költöttük el. Majd a szokásos pakolás és irány az USA. Itt a határon sokkal többen voltak, de szerencsére előttünk nyitottak meg 2 kaput, így gyorsan eljutottunk a vámtiszthez. Mivel bevallásunk szerint nem hozunk át Kanadából az USA-ba se alkoholt, se ételt, már mehettünk is. A fegyver, vagy a drog nem érdekelte, pedig az előzőekkel ellentétben azok tényleg nem voltak nálunk. Ma 550 km volt a megteendő útszakasz, ami önmagában se egyszerű, de a helyzetet tovább nehezítette az esős időjárás. Hol esett, hol szitált, hol sütött a nap. A táj nagyon szép volt, mindenfelé sokszínű lombos erdők közt autóztunk.

Sok kis városon és falun mentünk keresztül. Érdekes volt a sok-sok tanya, ahol az út mentén volt a takaros ház, majd a ház mögött a gazdasági épületek, pajták, silók, tehenészet és rengeteg bekerített legelő. Az autópályákon a minimum 2x2 sávon jól haladtunk. Így délután 4 körül értünk a polgárháború révén ismertté vált Gettysburgbe.  A szállásunk, egy kellemes motel, közvetlenül a temetődombon volt.

Miután elfoglaltuk a szállásunkat elindultunk megkeresni a hősi temetőt. Nyomasztó volt kicsit a csendes temetőben sétálgatni a csöpögő esőben. Innen még átmentünk bejárni a csata helyszínét. Nehéz volt elképzelni, hogy ezen a területen csatázott 3 napon keresztül 100000 angol és 75000 konföderalista.

A csatatéren ágyúk és emlékművek sokasága emlékeztetett erre a történelmi eseményre. A történelmi túra után sétáltunk egyet a kellemes kisvárosban, majd egy helyi kocsmában megvacsoráztunk.

2019.10.01. Kedd

Egy igen gyenge reggeli után, bár én magam süthettem goffry-t saját magamnak egy spéci sütővel, irány Washington D.C. Mivel csak 130 km-re van a két város egymástól, ezért viszonylag gyorsan ideértünk. Ugyan a szobánk még nincs kész, de beállhattunk a szálloda saját parkolójába és kihasználva a szálloda ingyenes szolgáltatását, bevitettük magunkat a legközelebbi metrómegállóhoz. A jegy megvétele nem volt egyszerű feladat, de itt is rögtön segítségünkre sietett egy kedves hölgy. Ma azt terveztük, hogy már nem veszünk jegyet a hop on hop off buszra, csak úgy spontán sétálgatunk. A metrótól a Fehér ház felé vettük az irányt. Már az első pár utcában feltűnt, hogy a város sokkal rendezettebb, tisztább, élhetőbb, mint NY. Persze a Fehér ház főbejáratát meglepő módon épp tatarozzák, így a főbejárat, a szökőkúttal nem látható.

Sebaj, megkerüljük és megnézzük az ovális iroda felől.

Innen átbaktattunk a Washington emlékműhöz. Ugyan fel már nem tudtunk menni a toronyba, de így is szép volt a hatalmas torony körbevéve az 50 db nemzeti zászlóval. Ekkor jött a nagy kérdés: a Capitolium, vagy a Lincoln emlékmű felé vegyük az irányt. Lincoln győzött.

Végig sétáltunk a II. világháborús emlékműig, de épp akkor ért oda egy csomó idős ember, akik valamilyen repülős alakulat veteránjai voltak. Ezért a vízpartot követő sétányon tovább mentünk a koreai háborús emlékműig. Érdekes volt, ahogy 14 előretörő amerikai katona szobra jelképezi a háborút.

Majd a vietnami háborús emlékmű következett. Ez egy hosszú, fekete gránit kősáv, ahova begravírozták az elesett katonák nevét. Sok előtt most is ott voltak a megemlékezés virágai. A következő emlékmű, a monumentális, sok lépcsős, oszlopcsarnok, mely belsejében a gondolataiba temetkező Lincoln elnök óriási ülő szobra látható.

Rengeteg ember volt itt, sokan, köztük mi is, az emlékmű lépcsőjén ülve gyönyörködött az elé táruló látványba. Itt már nagyon éhesek és szomjasok voltunk. Szerencsére találtunk a parkban egy szendvicsezőt, ahol gondjaink megoldódtak. Újult erővel vágtunk neki a visszafelé útnak.

Már kisebb tömeg volt a II. világháborús emlékműnél, így körbejártuk és végignéztük a feliratokat és megemlékezéseket. Már elmúlt 6 óra, de még mindig nagyon meleg volt, mintha nyár lenne. Nagyon elfáradva indultunk haza. Ugyan ingyen kijöttek volna értünk a metróhoz, de arra gondoltunk, hogy hazafelé veszünk hideg innivalót és valami egyszerű ételt vacsorára. Érdekes, mert a külváros, Silver Spring, ahol laktunk tele volt puccos lakóparkkal, de élelmiszer boltot nem találtunk. Azért nagy gond nincs, mert hideg sört tudtunk venni. Hulla fáradtan értünk haza. Beköltöztünk a szobánkba, ami rögtön az első emeleten, a parkoló felett volt.

Kicsit aggódtam, hogy nagyon hangos lesz, de olyan remekül szigeteltek az ablakok, hogy teljes csend volt. Vagyis lett volna, ha a meleg miatt nem kellett volna járatni a légkondit. De ma annyit gyalogoltunk, hogy semmi sem tudott megakadályozni az alvásban.

2019.10.02. Szerda

Ma 9 után ébredtünk. Gyorsan összekaptuk magunkat, mert csak fél 10-ig volt reggeli. A szálloda halljában volt a reggeliző helység. Nem volt nagy választék, de nem maradtunk éhesek. A mai napra 35°C fokot ígértek és már reggel látszott, hogy igazuk lesz az időjósoknak. Bolond egy időjárás, egyik nap 15°C fok és szakadó eső, másnap meg kánikula. Azért ki lehet bírni. Ma már igazi washingtoniként használtuk a metrót. A Fehér háznál vettünk egy 1 napos jegyet a hop on hop off buszra és az a terv, hogy busszal körbe utazzuk a várost és mindent megnézünk, amit tegnap gyalog bejártunk és persze minden más nevezetességet, amire tegnap nem jutott erő és idő. Első körben végigjártuk a tegnapi útvonalat. Érdekes, hogy itt is, mint NY-ban minden buszon, élő idegenvezetés is van. Persze, ha nem ezt akarod hallgatni, akkor 11 nyelven (magyarul persze nem) hallgathatod fülhallgatón keresztül az idegenvezetést. A felvett szöveget kicsit könnyebb érteni, de a buszon lévő idegenvezetők, mint egy jó színész, énekelve, poénkodva, sokkal élvezetesebben mesélnek a látnivalókról. A busz kék útvonala átvitt a Potomac folyón, így sikerült megnéznünk az Arlingtoni hősi temetőt.

Bár a belépés ingyenes, de csak komoly átvilágítás után juthattunk be. A hőség szinte már elviselhetetlen, de a temető meglátogatását hiba lett volna kihagyni. Döbbenetes, ahogy a hófehér sírkövek százai sorakoznak. Itt található a két világháború, a koreai, a vietnami, az afganisztáni, de még a 09/11. terrortámadás áldozatainak is a síremléke. A legmagasabb részén az ismeretlen, be nem azonosított elesettek tiszteletére állítottak emlékművet. A temető leglátogatottabb síremléke a Kennedy család sírboltja.

Ide temették J. F. Kennedyt, a feleségét és a gyermekeit. A sírkövön ég a Jackie Kennedy által, a férje temetésén meggyújtott örök láng. A temető hatalmas területet fekszik, jegy ellenében külön kisvonat viszi a látogatókat körbe a területen. Mi eddig csak buszoztunk, ezért most a gyaloglást választottuk. Visszatérve Arlingtonból még tettünk egy kört a belvárosba. Végül az Union station megállónál búcsút intettünk a buszunknak és átsétáltunk a Capitolium épületéhez.

Sajnos maga az épület nem látogatható, de kívülről is fantasztikus látványt nyújt. A főbejárattól szuper a kilátás a Washington emlékműre és a városra. Miután körbejártuk az épületet, úgy döntöttünk, hogy telítődtünk Washington D.C. látnivalóival, megebédeltünk/vacsoráztunk a vasútállomáson, majd kimetróztunk a szállodánkba.

2019.10.03. Csütörtök

A tegnapi hőség után ma újból esőre ébredtünk. Fő a változatosság, de azért ez nem a legjobb idő, se utazásra, se városnézésre. Ma irány Philadelphia. Az út 230 km, ami nem lenne túl sok, bár mi próbáljuk a fizetős autópálya szakaszokat elkerülni. Elsősorban nem azért mert túl drága, hanem mert nem tudjuk, hogy van-e fizetős kapu, vagy csak előre, neten kell megvenni a pályadíjat. Első nap NY-ban meg is jártuk, mert a fizetős útvonalat nem tudtuk kikerülni, de ott az úton nem lehetett fizetni, előre kellett volna neten rendezni. Majd kapjuk is érte a nagy büntetést. Ebből okulva, most igyekszünk nem fizetős útvonalakat igénybe venni. Ennek az a hátránya, hogy bevisz a városokba, így a sok lámpa miatt lassabb a haladás, de előnye is van, hisz így megláthatjuk, hogy élnek a kisvárosokban. Főként a vidéki utak nagyon hangulatosak, mert gyönyörű a sok színű őszi erdő és a falvakban őszi dekorációval, krizantémokkal, tökökkel feldíszített porták. Csak az eső ne esne.

Philadelphiában a városközpontban lévő Hiltonban foglaltunk szállást. Nem volt egyszerű a bejutás, de sikeresen teljesítettük. Külön bónusz, hogy a szálloda mellett volt egy parkoló, ahol le is tudtuk tenni a kocsit. A parkoló mindig nagy kérdés, mert ezekben a nagy városokban a parkolás szinte lehetetlen. Persze ezeknek a parkolóknak jól megkérik az árát, de valamit valamiért. Lakhatsz a külvárosban, akkor nem gond a parkolás, de akkor be kell jutni a belvárosba, hisz a látnivalók ott vannak. Vagy beküzdöd magad az óriási forgalomban a belvárosba és ráfizeted a gatyádat is a parkolásra. Itt az utóbbi mellett döntöttünk. A szálloda Hiltonhoz méltó felszereltségű volt. Már a recepción kaptunk ajándékba 2 db nagyon finom csokis sütit, ami jó is volt indításnak a városnézéshez ezen az esős napon. Ugyan itt is van metró, de 1,5 km az Independence Hall, ennyiért nem metrózunk. Egyébként is már csak szitál az eső. Így gyalog indultunk megkeresni az óvárost. A szállodánk közelében volt a városháza hatalmas épülete.

Többszöri eltévedés után megtaláltuk a Reading piac épületét. Igen hangulatos, mert nem csak piac, hanem egy óriási ételpiac is, ahol szinte mindenféle étel kapható. De most nem csábulunk el, először a kultúra, aztán a kulinária. Majd hazafelé itt vacsorázunk valami finomat. És csak mentünk és mentünk, mire egyszer csak kijutottunk az Independence Hall elé.

Egészen eltörpül a téren, pedig ezt a régi épületet szerencsére nem építették be felhőkarcolókkal. Elsőként megkerestük a szabadság harangját. Hála az esős időnek, szinte alig voltak turisták, így kényelmesen körbejárhattuk.

Utána a szitáló esőben még sétáltunk a parkban és még az utolsó percben be tudtunk menni a múzeumba. Az IH-ba már nem lehetett bemenni, majd máskor. Innen még kimentünk megnézni a temetőben Franklin síremlékét. Sajnos már itt is zárt ajtók, pontosabban kapuk vártak, de szerencsére a síremlék az utcáról is jól látható. Már csak az amerikai zászló állítólagos megalkotójának, Bettsy Roosenak varrónőnek a háza maradt. Ezért még kellett egy keveset sétálni az esőben, de ahogy a mondás tartja, aki keres, az talál.

És nem csak a házikót, de egy alkoholt árusító boltot is találtunk. Már csak ennivaló kellene, de semmi gond, irány a piac. Ennyi séta után igazán megérdemeljük az estebédet. Kisebb nehézségek árán visszajutottunk a piachoz. Nagy lendülettel nyitottuk az ajtót, ami zárva volt. Nem értettük, hiszen még voltak bent emberek, de gyorsan kiderült, hogy 6 órakor bezártak és pont 6 óra volt. Hát nem kis csalódás volt. Hazafelé úton minden jó kinézetű helyre bementünk, még egy egyetemi menzára is, de semmi jó éttermet nem találtunk. Végül a szállodánk közelében egy ír pubban sikerült vacsorához jutni. Meglepő módon szendvicset ettünk, mert más itt nem volt. A mai nap sem volt szerencsénk az idővel, pedig szép időben nagyon szép város lehet a függetlenség városa.

2019.10.04. Péntek

Ma gyönyörű napsütésre ébredtünk. Mivel New Yorkig csak 150 km volt, nem kellett sietni. Úgy döntöttünk, hogy ebben a szép időben még egyszer visszamegyünk és megnézzük a várost. Ma egészen más arcát mutatta. Elmentünk most is a Függetlenségi palota előtti térre, ami tegnappal ellentétben, most tele volt turistával.

A szabadság harangjához hozzá se lehetett férni. A csoportok folyamatosan váltották egymást. Elmentünk a látogató központhoz, hogy vegyünk jegyet, amivel bemehetünk a főépületbe, ahol aláírták a Függetlenségi nyilatkozatot. Ezt mindenképpen szerettem volna megnézni. De amikor kiderült, hogy több, mint egy órát kell várni a következő csoportig, akkor úgy döntöttünk, hogy inkább sétálunk még egyet a parkban, és bemegyünk  a jegy nélkül látogatható kongresszusi terembe.

Pont odaértünk a bejárathoz, amikor bement egy csapat, hát mentünk utánuk. Kicsit meglepődtünk, amikor becsukták mögöttünk az ajtókat, mindenki leült a székekbe és elöl egy egyenruhás fiatalember őrült tempóban elkezdte a történelem órát. Biztos nagyon érdekeseket mondott, de olyan gyorsan beszélt, hogy csak keveset értettünk belőle.

Ezért amikor a csoport elindult felfelé a karzatra, ahol folytatódott az előadás, akkor mi úgy döntöttünk, hogy inkább kimegyünk a parkba. Kicsit még nézelődtünk, majd visszaindultunk a szállodához. Már a gyomrunk is érezte, hogy hamarosan délre harangoznak, és ma még nem ettünk semmit. Mivel útba esett egy Dunkin Donuts, betértünk egy kávé - fánk kombóra. Igazán jól esett.

Visszamentünk az autóért és irány New York. Philadelphiából nem volt nehéz kijutni, tegnap ezen az útszakaszon is próbáltuk kikerülni a fizetős utakat. Bizonyos ideig sikerült is, de 24 km- re NY-tól elvétettünk valamit, mert rámentünk a fizetős útra. Hozzáteszem, hogy elvéteni egy-egy lehajtót nem olyan nehéz, mert amikor 3 - 4 sávban özönlenek az autók, akik minden sávból előzhetnek (itt nincs jobbra tarts szabály), akkor igazán észnél kell lenni. Szerencsére volt fizetős kapu, fizettünk és már döngettünk is Manhattan felé.

Roppant gyanús volt, mert már látótávolságon belül volt az Empire State Building. A következő fizetésnél megdöbbentünk, mert 15 dollárt kértek az eddigi 1-5 dollárral szemben. De hamarosan kiderült, hogy egy hosszú alagútért fizettük ki ezt a vagyont. És mikor kiértünk az alagútból, máris Manhattanben találtuk magunkat. Péntek délután, Manhattanben, óriási forgalomban. Jöttek jobbról, balról, rohangáltak a gyalogosok. Mindenre vágytunk, de erre azért nem. Hosszas szenvedés után kijutottunk a reptérre vezető útra. És innen már rövid idő alatt meg is találtuk a kölcsönző parkolóját. Hát azért ez sem volt egyszerű. Ellenben az autó leadása csak pár percbe tellett. Az átvevő hölgy körbejárta, beindította és ezzel meg is történt az átvétel. Szomorúan búcsúztunk a „kék villám”-ra keresztelt autónktól, hisz remekül működött az együtt töltött 5200 km alatt.

Innentől kezdve gyalogos turistaként felmentünk az airtrain megállójába és újból irány Manhattan, az új szállásunk. Már úgy közlekedtünk a metrón, mint az ide születettek, hisz ismerős útvonalon közlekedtünk. Gyorsan meg is találtuk a szállodát, ami kb. 200 méterre volt az E jelű metró megállójától. A Wellington hotel remek helyen, a Time Square és a Central Park között, a Carnegie Hall mellett, a 7. sugárúton volt.

A szálloda elég lelakott, de a szobánk remek volt. Lecuccoltunk és elindultunk vacsorát cserkészni. Ezen a részen egymást váltották a jobbnál jobb éttermek. Mi egy nagyon hangulatos, de a szurkolóktól roppant hangulatos pubot választottunk. Óriási volt a hangulat, a New York Yankees játszott, a hatalmas kivetítők ment a meccs és mindenki őrülten szurkolt.

A steak és a sör is kiváló volt. A remek vacsora után még kisétáltunk a Time Squarre, ahol szintén hatalmas tömeg és fieszta hangulat uralkodott. Olyan erős fényreklámok voltak minden felé, hogy szinte nappali fényben úszott a tér. Örvendeztünk, fotózkodtunk, majd hazatértünk ez az izgalmakban gazdag nap után.

2019.10.05. Szombat

Ma sokáig aludtunk. Ahhoz képest, hogy az utcán folyamatos a dudálás és a folyosón is jönnek, mennek, negyed 10-ig aludtunk. Mivel itt nincs reggeli, ezért nem is volt mit lekésni. Frissen, üdén, kipihenten indultunk reggelit keresni. Az alattunk lévő kávézó tömve volt, a szomszédos Dunkin Donutsban se lehetett leülni, így egy Cafe Oliviera nevű kávézót választottuk. Már tegnap is jártunk itt, mert csodák csodájára ez egy olyan hely volt, ahol dobozos sört is lehetett kapni. A kiszolgálás és a reggeli is kiváló volt. Mivel ma remek napsütéses nap ígérkezett, ezért a Szabadság szobor megnézését tűztük ki célul. Amikor az utat terveztem, akkor olvastam valahol, hogy nem érdemes sok pénzért befizetni a hajókázásra, ugyanis a Manhattan és Staten Island között közlekedő ingyenes kompról is jól látható a szobor. Ebben azért nem voltam biztos, de elmetróztunk a kompig és amint kijöttünk a metróból máris ott volt a kompkikötő. Beálltunk a tömegbe, úgy látszik mások is olvastak erről a lehetőségről, és 2 perc múlva már nyitották is a kapukat és valóban ingyen szállhattunk is fel a kompra.

Csodálatos látvány volt, ahogy távolodtunk el Manhattantől. És valóban a szobor mellett haladtunk el. Remek fotókat lehetett készíteni a ragyogó napsütésben. 20 perc hajókázás után megérkeztünk Staten Islandre. Kikötés után beültünk egy sörözőbe, ahonnan remek kilátás nyílt Manhattanre.

Söröztünk egyet, majd a következő komppal visszamentünk a félszigetre. Kellemes őszi időben végig sétáltunk a parton, egészen a Brooklyn hídig. Onnan felmentünk, hogy megnézzük a Wall Streetet és a tőzsde palotát. Sajnos, mint sok helyen, itt is éppen tatarozás folyt, sok épületet állványzat takart el. Az utca végén a Szentháromság templomot akartuk megnézni, de sajnos az is zárva volt, szintén felújítás miatt.

Szerencsére a mögötte lévő temető látogatható volt. Már jó pár kilométer volt a lábunkban, de mindenképpen meg akartuk nézni a World Trade Center helyén kialakított emlékművet. Félelmetes volt belegondolni, hogy itt álltak az ikertornyok, amik a terrortámadás során dőltek össze. A két ház talapzatára egy vízesést építettek és körbe minden áldozatnak felírták a nevét. Rengeteg ember járta körbe az emlékműveket.

Fáradtan a sok-sok gyaloglás után metróra szálltunk és elmentünk a Central Park melletti Colombus Circulre, ahol ebéd gyanánt vettünk egy igazi utcai árustól egy igazi hot dogot, majd hazabaktattunk kicsit pihenni. Este a pár utcányira lévő Applebee’s nevű étterembe mentünk vacsorázni. Szombat révén mindenütt nagy volt a nyüzsgés, de rögtön kaptunk asztalt. Ez egy remek nap kiváló lezárása volt.

2019.10.06. Vasárnap

Mára borús időt jósoltak és be is jött a jóslat. Csak ne essen, mert már éppen elégszer eláztunk a túra során. Ma már biztosra mentünk reggeli ügyben, a tegnap bevált reggelizőhelyet választottuk. Akkora adag omlettet sütöttek nekünk, hogy a felét meg se tudtuk enni. Jóllakottan indultunk a mai túrára. Első célpont az Empire State Building, ami két metrómegállóra volt a szállodánktól. Kicsit aggódtam a bejutástól, mert hatalmas tömegre számítottam. Valóban voltunk páran, de már a bejáratnál irányították az érkezőket. A jegyvásárlás is könnyen, automatából ment, ahol kártyával és készpénzzel is percek alatt hozzájuthattunk a belépőjegyhez.A kilátóhoz feljutás előtt egy több termes kiállításon mentünk keresztül.Az első rész diaramas bemutatón keresztül mutatta be az építés folyamatát, belenézve a stroboszkópokba rögtön visszarepültünk az időben és máris az akkori korban találtuk magunkat. Óriási kivetítőkön mögöttünk emelték a gerendákat, dobálták az építőanyagot. Pihenni leülhettünk az építők szobrai közé. 

Még a felfelé száguldó liftek tetején is az épülő felhőkarcolón éreztük magunkat. És még csak ekkor következett a kilátó, ahonnan lélegzetelállító látvány tárult elénk. Körbejárva gyönyörködhettünk az óriási városba. Innen még feljebb lehetett menni pár emelettel, ahonnan szintén remek volt a kilátás. A két látogatható szinten jól eloszlott a tömeg, kényelmesen körbetekintettünk a metropolisz felett. Az idő ugyan kissé hűvös, szeles és párás volt, de nem lehet minden tökéletes.

Végigsétáltunk az 5. sugárúton, célunk a Szent Patrik székesegyház volt. Ma is, mint az első new yorki napunkon lezárta a rendőrség a sugárutat. Mindenhol lengyel zászló, sál , piros fehér ruhába öltözött ember tolongott. New Yorkban és környékén élő lengyelek vonultak végig a sugárúton, el nem tudtam volna képzelni, hogy ennyi lengyel él itt.

Először még érdekes volt, de egyre inkább elegünk lett a felvonulásból, mert alig tudtunk haladni, a sok lezárás miatt. Meg is ijedtünk, mert úgy tűnt, hogy a templomot is lezárták, de végül így kis trükkel sikerült bejutnunk. Igazán megérte, mert egy nagyon szép katolikus katedrálist emeltek az itt élő írek.

A katedrálissal szemben próbáltunk bejutni a Rockefeller Centerbe, de ez a próbálkozásunk sikertelenül zárult. Hazaballagtunk, majd a vasárnapi délutánt a Central Parkban folytattuk. Rengeteg ember pihengetett a parkban, sétált, biciklizett, kocsikázott vagy csónakázott a tavon. Elsétáltunk a Dakota házig, ahol John Lennont lelőtték és megnéztük a  Strawberry fields nevű, a házhoz közeli helyszínen, a parkban kialakított emlékművet.

A parkban nagyon kellemes sétálni, mert a széles sétautak mellett, kis rejtett, kanyargós ösvények hálózzák be a parkot. Mivel egyre jobban sötétedett, jobbnak láttuk visszatérni a központi részre, ahol a szökőkút mellett sok előadó zenélt, énekelt, pózolt némi kis apróért. A mallnak nevezett központi részen rácsodálkoztunk az arab stílusú átjáróra és a sok-sok különböző nemzetiségű turistára. Este visszatértünk a kedvenc pubunkba vacsorázni. A vacsora után még tettünk egy utolsó búcsú sétát a fantasztikusan kivilágított Time Square-en, majd nyugovóra tértünk.

2019.10.07.

Sajnos elérkezett ez a nap is. Ma próbáltunk előre aludni, mivel a következő éjszakát a repülőn, egy kicsi, keskeny és kényelmetlen ülésben fogjuk tölteni. De hol van az még. A már beígért eső, szerencsére nem jött be. Mi kértük, hogy ma még maradjon a jó idő, hogy szép, napsugaras emlékeink maradjanak a túráról. És bejött!!! Gyönyörű, napsütésre ébredtünk. Így némi lustálkodás után irány kedvenc reggeliző helyünk, a Cafe Oliviero. Reggeli után összepakoltunk és leadtuk a szobánkat és a bőröndjeinket a portán és elindultunk, hogy még egy kis sétával búcsúzzunk a „Nagy almától”. Végigsétáltunk a 7. sugárúton egészen a Centrál Parkig. Tegnap is szép volt, de ma a ragyogó napsütésben egészen más arcát mutatta a park. Elsétáltunk a Belvedere-kastélyig, ahonnan remek kilátás nyílt a városra és a környező parkra. Eredetileg csónakázni szerettünk volna a tavon, de végül a séta mellett döntöttünk.

Végigbaktattunk a tavon átívelő Bow Bridge nevű viktoriánus öntöttvas hídon, ami a New York-i romantika megtestesítőjeként sok film helyszíne. Kicsit nézelődtünk a Bethesda Szökőkútnál, majd visszatértünk a nyüzsgő, forgalmas városba. A túra lezárásaként még visszagyalogoltunk a Time Square-re. Keretes történetként, hisz első new yorki napunkon is itt ettünk és söröztünk, visszatértünk és vettünk egy hot dogot és egy sört, majd gondolatban búcsút intettünk és kissé szomorúan kimentünk a reptérre.

Jól időzítettünk, mert már le is tudtuk adni a csomagokat és a szokásos ténfergés után felszálltunk a gépre. Most szerencsére nem volt gond a járattal és reggel 8 órára szerencsésen landoltunk Ferihegyen. És ezt is megcsináltuk. Sikeresen bejártuk a tervezett útvonalat, rengeteg élménnyel gazdagodva, de hullafáradtan értünk haza. És persze szilárd elhatározással konstatáltuk, hogy ide is visszatérünk!!!