2017.03.18.
A mai napra tervezett program: felfedezni Hoi Ant. Reggeli után a recepción megrendeltük a holnapi taxit My Sonba és a reptérre. Majd irány a város! 

A Thu Bon folyó partjára épült városka a XVII.-XIX. században Délkelet Ázsia egyik legfontosabb nemzetközi kereskedelmi kikötője volt.

Tavasszal hajóikkal ideérkező főként kínai és japán kereskedők őszig itt tartózkodtak a városban. Kezdetben csak az itt töltött négy hónapra béreltek maguknak házat és raktárakat a kikötőben, később azonban számos kínai és japán üzletkötő telepedett le végleg a városban. Itt tartózkodásuk emlékeként épült az úgynevezett Japán híd és több szépséges kereskedőház.  Azonban  a XIX. század végére a várost a tengerrel összekötő Thu Bon folyó a hordalék lerakódás következtében jelentősen feltöltődött, ezáltal a tengeri hajók számára hajózhatatlanná vált, kereskedelmi szerepe megszűnt. De szerencsére az ez időben épült gyönyörű házak, pagodák, templomok megmaradtak, így betekintést nyerhetünk az akkori világba. 1999-ben az óváros felkerült a Világörökségek listájára.

A városka műemlékei csak belépőjeggyel látogathatók. Az így befolyt összegeket állagmegőrzési, restaurálási munkálatokra fordítják. Miután tegnap megvettük a kombinált jegyet, amivel 5 nevezetesség nézhető meg az óvárosban, ma elindultunk becserkészni ezeket. Először elmentünk a Japán hídra.

A fedett hidat az itt élő japán közösség építette, ez a híd kötötte össze az egykori japán és a kínai negyedet. Érdekessége, hogy az egyik bejáratát két kutya, a másik bejáratát pedig két majom őrzi. A monda szerint a híd építését a majom évében kezdték és a kutya évében fejezték be. Vagyis két év alatt felépült a híd, ami Hoi An jelképévé vált.

A híd túloldalán található a Tran Phu utca a régi kereskedőházakkal. Ezek a régi lakóépületek jelenleg étteremként, szállodaként és üzletenként működnek. Közülük a legérdekesebb  a Tan Ky vietnami kereskedőcsalád  által kétszáz éve épített faház, ahol helyi idegenvezetők visznek körbe az 1 emeletes épületben és elmesélik a ház történetét. 

Majd megnéztünk pár régi közösségi házat. Mivel az ide betelepült kínai kereskedők különböző tartományokból érkeztek, fontosnak tartották hagyományaik megőrzését. Ezért úgynevezett közösségi házakat építettek, ahol összegyűlhettek, imádkozhattak és meg is szállhattak az átutazóban lévő kínai kereskedők. 

Mivel egész nap hatalmas hőség volt, a séta során pihenésként időnként frissítettük magunkat egy sörrel. A városnézés után fáradtan tértünk haza és bevetettük magunkat a medencébe.

Estére visszamentünk újra az óvárosba és befizettünk egy csónakázásra a folyón. A csónakban evező nénitől vettünk pár kis papírhajót, amiben egy égő mécsest tettünk és leúsztattuk a folyón. Mivel sokan tették ugyanezt, gondoltuk, hogy biztos van valamilyen története ennek a szokásnak, de sajnos azt nem sikerült kideríteni, mert a néni annyit tudott angolul, mint mi vietnamiul.

Nagyon romantikus volt, ahogy a folyópart tele van kivilágított lampionnal, a folyó pedig sok-sok kis papírhajókban világító mécsessel. Végül beültünk Ho bácsihoz vacsorázni. Utána hazamentünk, fertőtlenítettünk egy gömbszörppel (unicummal), ami minden utazásunk elengedhetetlen tartozéka, majd irány az ágyikó.

2017.03.19.
Ma reggeli után 10 órára jött értünk a szállodához az autó. Egy igazán bolond sofőrt kaptunk. Úgy ment, mint egy őrült. Dudált és előzött mindenkit. Ennek ellenére szerencsésen kiértünk My Sonba.

My Son 45 km-re Hoi Antól egy völgyben 1500 éves, a csam kultúra által létrehozott templomegyüttes. Az első templomot a 4. század végén építették majd sokáig volt a csamok világának az epicentruma. Azonban a  XIV. század során jelentősége megszűnt és dzsungellel benőtt romváros lett belőle.  1945-ben a franciák megtalálták és kiásták a területet. Húsz évvel később a vietkongok bázisként használták My Sont, ezért az USA bombázásai alkalmával sok épület megsemmisült. Egy bombatölcsér még most is látható, közvetlenül az egyik templom mellett.

A bombázások ellenére nagyon szépen sikerült a területet helyreállítani. Amikor odaértünk szerencsére nem voltak sokan. Gyorsan sikerült jegyet venni és egy elektromos nyitott kisbusz már vitt is be a területre.

Az egész nagyon jó volt, de kiemelkedett a BCD jelű, központi terület, ahol már sok épületet restauráltak. Nincs könnyű dolguk, mert ez már jelentősen trópusi vidék, vagyis mire végeznek egy-egy templom helyreállításával, akkor a meleg párás időben újra benövi a zöld.

Miután bejártuk az egész területet, visszatértünk a sofőrünkhöz. Valószínűleg már nagyon éhes volt és otthon várta az ebéd, ezért még inkább őrülten hajtott hazafelé. Örömmel és nagy megkönnyebbüléssel szálltunk ki a kocsiból. Egy kis frissítő úszás után elindultunk, hogy béreljünk biciklit és kitekerjünk a tengerpartra.

Azt hittem, ha Vietnam a biciklisek országa, akkor remek bringáik lesznek. Hát nem! Sőt, sikerült kifognunk a város legrosszabb bringáit, de azért nekivágtunk. Keskeny, kétsávos úton tekertünk ki a partra. Az út mellett végig rizsföldek, lápos terület mellett haladtunk el.

És alkalmaztuk a mondást „Rómában élj úgy, mint a rómaiak!" vagyis "Vietnamban bringázz úgy, mint a vietnamiak!" Így mi is bekapcsolódtunk az őrült forgalomba, biciklisek, motorosok, teherautók stb. Az elején görcsbe rándult a gyomrom minden egyes kereszteződésnél, mert minden irányból támadtak, de aztán rájöttünk, hogy csak sodródni kell az árral. Mindegy, hogy ki dudál, te csak menj határozottan! Néhány ősz hajszállal gazdagodva, de sikeresen kiértünk a partra. Leparkoltuk a bringákat és irány a strand.

Én rögtön bementem a tengerbe, de a Pistit nem tudtam rávenni, pedig nagyon jó volt a víz. Nagyon jó volt úszni ebben a melegben, közben indultak kifelé a jellegzetes kerek csónakok halászni.

Fürdés után beültünk koktélozni az egyik tengerre néző étterembe, majd hazaindultunk a sötétedésben. Szerencsésen hazaértünk. Pihenés után bementünk sétálni és vacsorázni az óvárosba.

2017.03.20.
Reggeli után összepakoltunk, leadtuk a szobát és tettünk még egy nagy sétát Hoi Anban, mielőtt elindultunk volna Kambodzsába. Érdekes, hogy délelőtt szinte kihalt az óváros. Sétálgattunk, majd megebédeltünk.

Fél háromra jött értünk az autó, ami elvitt Da Nangba a reptérre. Szerencsére ma egy nyugodt sofőrt fogtunk ki. A reptéren kellett egy kicsit várni, de hamarosan felszálltunk a CambodiaAir kisgépével. Tényleg kicsi volt, mert összesen 68 utas volt a gépen. A 2 órás út alatt egy viharzónába kerültünk, ami igen komolyan megdobálta a gépet.

Esélyes volt, hogy viszontlátjuk a  szendvicset, amit a gépen kaptunk. De minden rendben volt, szerencsésen landoltunk Siem Reapben. Gyorsan sikerült kambodzsai vízumot is csináltatni és még a bőröndjeink is megjöttek. Tele optimizmussal indultunk a kijárathoz, ahol  vár minket egy autó, ami elvisz a szállodához. Azonban senki sem várt. Többször is körbejártunk, mire megjelent egy jelentéktelen, mezítlábas, papucsos alak, hogy ő lesz a mi idegenvezetőnk, de nem találja a kocsit, ami bevisz a városba. Végül az is megjött és bejutottunk a szállodához.

Ez egy nagy luxus szálloda, szuper szobával, terasszal, fantasztikus trópusi kerttel és medencével. Sőt még saját háziállat is tartozik a szobához. Egy kis gekkó futkos falon, de a londiner szerint ártalmatlan. Szerinte ő jobban fél tőlünk, mint mi tőle. Na, azért ebben nem vagyok annyira biztos… Miután elfoglaltuk a szobánkat kerestünk egy autentikus helyi kajáldát, ahol megvacsoráztunk és irány az ágy.