Miért éppen Mexikó? Hát csak.... Kínai utunk után úgy gondoltuk, hogy ne legyen Ázsia, hanem valami nagyon más. Így indultunk. Aztán nagyon beindultunk, majd minél többet olvastunk, annál inkább berezeltünk. Rossz a közbiztonság, sok a tolvaj, még élénken él a 43 meggyilkolt diák esete, borzasztó hírek terjengnek a drog bárók háborúiról, minden híradás rosszat mond Mexikóról, talán mégsem kellene. Akkor inkább Skócia... De mi sohasem szoktunk meghátrálni, ráadásul Skócia is van olyan drága, mint Mexikó. Meg egyébként is, ha már egyszer a vezérhangya elindult... Legyen mégis inkább Mexikó! Beszereztünk minden fontos infót, a netről, Mexikóban élő magyaroktól, még a mexikói követséggel is konzultáltam, majd végleg eldőlt, lesz, ami lesz IRÁNY MEXIKÓ!!!

1. nap: utazás

Szegény családunk, mindig a szívbaj kerülgeti őket az utazási hóbortjaink miatt. A sok tervezés és foglalás után április 10-én hajnal 5 órakor kezdetét vette a NAGY KALAND. Elbúcsúztunk a gyerekektől, majd irány a reptér. Frankfurtig az út csak egy hosszabb lélegzetvétel, na de utána... 11 és fél óra repülés nappal. Lufthansával repülve nagyon kellemes volt, de akkor is roppantul hosszú. Végül este fél 5-kor landoltunk Mexikóváros repterén. Szerencsére a bőröndjeink is megérkeztek, majd irány a vám. Itt minden belépő turista megnyom egy gombot, ha piros, akkor bumm szívtál, téged ellenőriznek, ha zöld, akkor mehetsz. Mexikói orosz rulett!!! És persze pont én kaptam pirosat és az én bőröndömet nézték meg, amiben már az átvilágításkor megjelent 2 kerek bombára hasonlító árny, ami persze nem volt más, mint blogom névadója, 2 üveg gömbszörp (unicum). Persze csak is a fertőtlenítés miatt. De szerencsére az ottani vámosok nem ismerték eme remek nedűt, így elengedtek. Még a reptéren váltottunk pénzt és irány a metró. Hát ezt megtalálni nem is olyan könnyű, pedig Pekinggel ellentétben itt még a feliratokat is el tudjuk olvasni. De itt sajnos nincs olyan jól kitáblázva. Azonban minket semmi sem állíthat meg. 3 kör után sikeresen megtaláltuk a metrót. Rutinos utazóként csak a legszükségesebb holmik lapulnak a bőröndben, de azért így is van súlya. Nem csak a csomagunk súlyától, de a 2500 méteres tengerszint feletti magasságtól is lihegve, többszöri átszállással, cipekedéssel, de sikeresen eljutottunk a Zocalóra, Mexikóváros főterére. Ahogy feljöttünk a metróból, szemünk előtt a kivilágított székesegyház. Hát ez valami csodálatos!!! Gyorsan megtaláltuk a hostelt.

Hát tényleg olyan, amilyennek leírták. Nagyon egyszerű, de valóban a főtér mellett, közvetlenül a katedrális sarkán van. Miután bejelentkeztünk, kiszáradva felmentünk a tetőteraszra, ahol alattunk terült el a Zocalo és a kivilágított templom.

Fantasztikus volt a teraszon kortyolni a hideg Koronát.

A sör elfogyasztása után gyorsan lefeküdtünk, mert bár itt még csak este 11 óra volt, de az időeltolódást is figyelembe véve már 25 órája voltunk talpon, így nem esett nehezünkre az elalvás.

2. nap: Mexikóváros

Ma addig aludtunk, amíg csak tudtunk. Bár a szálloda nagyon hangos, köszönhető annak, hogy nincsenek ablakok, csak spaletták, de azért így is sikerült fél 9-ig aludni.  

Kis lustálkodás után megkerestük a reggeliző helyet, ami természetesen a tetőteraszon volt. A kilátás nappali fényben is fantasztikus. Ilyen módon elfogyasztani a reggelit, ez azért nem mindennapos.

A reggeli egyébként alkalmazkodik az amerikai vendégekhez, hisz a hostel tele van amerikai fiatalokkal. A választék: corn flaks, joghurt, pirítós, amerikai palacsinta, kávé és narancslé. Reggeli után elindultunk körbesétálni a Zocalot. Szinte alig voltak a téren, nagyon hangulatos volt. A séta után visszatértünk a hostelbe és befizettünk a Tehotichuani túrára. Utána a jól bevált módszerrel vettünk jegyet a hop-on-hop-off buszra, és egész nap körbe-körbebuszoztuk a várost.

Hol leégtünk, hol megáztunk, de jó volt! Este még tettünk egy sétát, majd elfogyasztottuk a boltban vásárolt sörünket a teraszon és lefeküdtünk aludni.

3. nap: Mexikóváros, Guadalupe, Teotihuacan

Ma korán keltünk, mert 9 órára jött értünk a kisbusz, amivel a befizetett túrára megyünk. A kedvünket kicsit elrontotta a hajnalban érkező sms, miszerint majd 500.000 Ft összeget zároltak a számlánkon az éjjel. Valamilyen svéd bank követte ezt el. Mivel túl sok időnk nem volt a busz indulásáig, Pisti megpróbálta felvenni a kapcsolatot az OTP-vel. Ez otthonról sem egy egyszerű mutatvány vasárnap, hát még Mexikóvárosból. Persze nem is sikerült túljutni a szokásos gépi telefonos ügyfélszolgálaton, így a mai túra nem igazán indult jól. Annyira nem, hogy a nagy zavarodottságban a szálláson maradt a pénztárca. Ezt persze egy visszafordulással gyorsan orvosoltuk. Bár a pénzlenyúlás is ilyen egyszerűen rendeződne. A buszos kirándulással is szerencsénk volt, mert rajtunk kívül csak egy amerikai (albán) lány volt a csapat. Először a város határában megnéztük a 3 kultúra találkozását jelentő ásatást.

Majd továbbmentünk Guadalupebe. Ez Latin-Amerika egyik legnagyobb búcsújáró helye, ahol egy indián fiúnak, Juannak megjelent Szűz Mária, és kérte, hogy ide egy templomot emeljenek, ahol minden hívő imádkozhat hozzá. Ennek a csodás jelenésnek a helyén építették fel a székesegyházat.

Sajnos a templom helyének kiválasztását inkább a legenda és nem a földtani vizsgálatok határozták meg, ennek az lett a következménye, hogy a templom sajnos elkezdett süllyedni. Ezért, hogy minden ideérkező hívő imádkozhasson, építettek egy új, beton monstrum körtemplomot. Vasárnap lévén óriási volt a tömeg, de szerencsénk volt és részt vehettünk egy spanyol nyelvű istentiszteleten is.

Innen a következő megálló a nap fő attrakciója, a teotihuacani ásatás volt. Lenyűgöző! Óriási területen terül el. Először a Hold piramist másztuk meg, nem kis erőfeszítéssel. Majd végigsétáltunk a Holtak útján a Nap piramisig.

Vasárnapnak köszönhetően hatalmas volt a tömeg, de biztosan ez is a latin mentalitáshoz tartozik, hogy senki nem tolakodott, hőbörgött, hanem nyugodtan várt a sorára. Így kb. 40 percnyi sorban állással feljutottunk a piramisra. Óriási volt a látvány, ahogy a lábunk alatt elterült a valamikori város. Ahogy jöttünk le a Nap piramisról azt láttuk, hogy egy csomó ember áll körbe néhány indián tolldíszbe öltözött embert. Hamarosan egy hagyományos indián körtáncot adtak elő dobszóval, füstölőkkel.

Ilyet már tegnap is láttunk a Zocalon, de így is nagyon érdekes volt. A teotichuacani túra után elvittek minket ebédelni egy helyi étterembe. Egy itteni specialitást ettünk, valami különleges tálban volt csirke, marha és sertéssült, avokádó, paprika, hagyma grillezve. Persze jó mexikói sörrel zártuk le. Amíg mi ebédeltünk a szomszéd asztalnál egy helyi család szülinapot ünnepelt, így az ebéd mellé még autentikus mariachi zenét is hallgattunk.

Hulla fáradtan értünk vissza a szállásra. Jól belegondolva a mai napon minden sikerült, most már csak a bankkal kellene zöld ágra vergődni. De Pisti minden erőfeszítése kudarcot vallott. Végül beállítottuk hajnal 1 órára az órát, ami otthon 8 órát jelentett, és felhívta a bankot. Reméljük, visszakapjuk a pénzünket, de az OTP nagyon rosszul vizsgázott!!!

4. nap: Mexikóváros

Ma a hajnali telefonálás után kicsit fáradtan ébredtünk, bár az előző napokhoz képest sokkal nagyobb volt a csend éjszaka a hostelben. A telefonálás megnyugtatóan zajlott. Ugyan az ügyintéző hölgy nem tudta garantálni, hogy visszakapjuk a pénzünket, de jó esély mutatkozott rá. A mai napra csak séta volt tervezve. Reggeli a szokásos a tetőn, kis pihenés a teraszon, majd irány a város. Először a hostel mellett, a főtéren lévő katedrálist néztük meg.

Hatalmas, hisz állítólag ez Latin Amerika legnagyobb katedrálisa. Innen a Templo Mayor, a valamikori Tenochtitlan maradványait szerettük volna megnézni, de sajnos hétfő révén zárva volt. Hát így jártunk, pedig ide már többet nem fogunk visszajönni.

Kicsit csalódottan indultunk tovább a sétáló utcára. Végigmentünk a Szépművészeti Múzeumig, be is néztünk, majd megpihentünk a parkban. Innen elbaktattunk a Revolution sétányon, ahol közben megnéztük a Kolumbusz emlékművet, a Tollas kígyó indián emlékművét, majd alig 5-6 km sétával eljutottunk a Felszabadulás szoborig, ami szintén zárva volt.

Ekkorra már jelentősen meg is éheztünk és kerestünk egy kajáldát, ahol le is lehetett ülni. A hely igen érdekes volt, az ajtóban ki volt téve a menü, de mire felértünk az emeleten lévő kajáldába már el is felejtettük, hogy mi is volt lent. Fent egy, az utcafrontra nyitott étterem volt, ami befelé egy billiárd teremben folytatódott. Mi az utcára néző asztalt választottuk. Rögtön meg is jelent egy nagyon kedves pincérlány, hogy felvegye a rendelést. Mivel közös nyelvünk nem volt, így a menüt kértük, bár halványlila gőzünk sem volt, hogy mit fogunk enni. Végül finom zöldséglevest friss fűszeres zöldségekkel, majd kistányérnyi bolognai spagettit sajttal – na, ekkorra már teljesen teli voltunk, de ekkor jött a fő fogás. Egyikünk nagyon csípős marhahúsos, paprikás ételt, másikunk édeskés sertéshús falatokat érdekes krumplipürével kapott. A desszert sem maradhatott el, ez fahéjas cukorral meghintett tortilla volt. Hát menni is alig bírtunk. De azért mentünk tovább, cél egy nagy, csónakázótavas park lett volna. Ha nem hétfő lett volna, mert persze ez is be volt zárva. Pedig amikor feljöttünk a metróból, akkor igazán érdekes tömeg fogadott. Rengeteg mexikói parasztnak kinéző férfi és nő ült, állt, feküdt szerte a parkban. Valószínű ők is valami tüntetésre jöttek, akár csak a délelőtt látott félmeztelen férfi gyülekezet. Miután rádöbbentünk, hogy ma nem jutunk be a parkba, visszaindultunk a metróval a hostelbe. A metrón, mint mindig, most is hatalmas volt a tömeg. Mi középen álltunk, hiszen arra készültünk, hogy hamarosan leszállunk. Ekkor felszállt egy átlagos férfi, aki hátra tolakodott mögénk. Majd a Zocalo megállónál, ahogy hömpölyögtünk a tömeggel kifele a mögöttünk álló, az előző megállóban felszállt férfi tolakodott kifelé. Nem is értettem, hogy miért törtetett be mögénk, amikor tudta, hogy leszáll a következő állomáson. Kérdésemre gyorsan megkaptam a választ, mert a tolakodás során a pasi lenyúlta Pisti zsebéből a tárcáját. De szerencsére a Pisti nagyon gyorsan cselekedett, elkapta a zsebes grabancát, aki gyorsan ledobta a tárcát és igyekezett elmenekülni. Hát nem ezzel az élménnyel kellett volna búcsúzni Mexikóvárostól, de szerencsére jól jöttünk ki belőle. A délután további részét a hostel teraszán pihengetéssel és sörözéssel töltöttük.