Luoyang- 6. nap

Ma ködös, párás reggelre ébredtünk. Szinte hihetetlen, hogy tegnap még éjfélkor is 30 fok volt. Ébresztő után reggeli, pakolás, majd búcsút intve Xiannak (de jó volt itt) irány az állomás. Amint kiléptünk a hostelből, elkezdett csöpögni az eső. Sebaj, a metró egy köpésre van, a vasútállomás pedig közvetlenül a metróval egybeépítve, így nem is kell esőkabát. Mivel a mai célpont Luoyang 400 km-re van, ott biztosan nem esik. Gondoltuk mi...

 A szuperexpress egyébként tényleg szuper, gyors és nagyon kényelmes.

De hiába távolodtunk a közben szakadó esős Xiantól, az eső nem csendesedett. Gyors tervmódosítás eső esetére. De szerencsére mire Luoyangba értünk örömmel konstatáltuk, hogy itt nem esik, vagyis marad az 1. számú terv. Csomagok a megőrzőbe és irány a longmeni barlangok. Az állomáson fogtunk egy taxit és elindultunk a barlangokhoz. Szerencsére vittünk magunkkal esőkabátot, mert mire kiértünk már csöpögött az eső. 

Pedig kicsit már éhesek voltunk és igen gusztusos palacsintákat árultak a helybeliek, de helyette vettünk egy jégkrémet és elindultunk befelé a barlangokhoz. Ez a nevezetesség a Yi folyó partján 2 km-en keresztül húzódik végig a folyó mellett több, mint 2000 kisebb nagyobb barlangot vájtak a partfalba. Ez a pár centistől a 30 méteresig terjed. A csúcs a Variocanabuddha barlangja, ami hatalmas. Középen az ülő Buddha maga Vajrocsan, ami 18 méter magas, és csak a füle 1,9 méter. A titokzatos mosolya miatt a Kelet Mona Lisájának nevezik. Oldalán a követőivel és az Égi királlyal, aki a kezében egy pagodát tart, lábával pedig a gonoszt tapossa el. Sajnos, mire ideértünk már szakadt az eső, így fel kellett adni a további nézelődést és gyors léptekkel elindultunk kifelé. Közben szakadatlanul esett, teljesen szétázva, csurom vizesen értünk a bejárathoz. Mivel szó szerint csavarni lehetett a vizet a ruhánkból úgy gondoltuk, hogy nem kísérletezünk taxifogással, hanem megálltunk a buszmegállóban. És láss csodát, épp volt ott egy fehér fiatalember, biztos itt tanuló diák, aki mondta, hogy a 81. busz visz az állomáshoz. Boldogan foglaltunk helyet, és gondoltuk, ha látjuk a longmeni állomást, akkor leszállunk, begyűjtjük a csomagjainkat, fogunk egy taxit, elvitetjük magunkat a szállodánkba és végre levehetjük a csöpögő ruháinkat. Már kezdett gyanússá válni, hogy sokat jöttünk a taxi úthoz képest, amikor a leszálló diák közölte, hogy még kb. 20 perc az állomásig. Huston baj van... Ez a busz nem a csomagjainkat rejtő longmeni, hanem a főpályaudvarra visz minket. Ami egyébként tök jó lenne, mert a szállásunk itt lesz, de közben a bőröndjeinket be kellene 6 óráig gyűjteni a másik állomásról, mert akkor bezár a csomagmegőrző és mi itt maradunk szétázva, száraz ruha nélkül. Nem volt mit tenni, elbuszoztunk a főpályaudvarig, bízva abban, hogy ott találunk egy taxit, amivel visszavitetjük magunkat a longmeni pályaudvarra. Szakadó esőben Pakson sem egyszerű taxit fogni, hát még Luoyangban... Végül felvett minket egy idegbeteg taxis, aki 100 yuanért akart elvinni, de a Pisti lealkudta 60-ra. Boldogan és már teljesen agyonfagyva teljesen szétázott ruhákban és csicsogó cipőkkel ültünk be.
Akkor még nem tudtuk, hogy a normál viteldíj csak 35 yuan. Bíztunk benne, hogy mihamarabb elindulunk a longmeni, száraz ruháinkat rejtő állomás felé. De nem. Azt a 40 yuant, amit rajtunk bukott az őrült taxis, azt úgy akarta behozni, hogy minden útba eső buszmegállóban megállt és cserkészett még egy utast mellénk. Már éppen kiszálltunk, amikor fogott egy másik balekot, egy nő személyében. És végre elindultunk. Mentünk, mint az őrült.

Szembe a forgalommal, folyamatosan dudálva, átlépve a dupla záróvonalat... Csak azért nem kaptunk ott helyben infarktust, mert egyrészt már tegnap edződtünk Xianban a tuk-tukban, másrészt, mert teljesen megfagyott bennünk a vérellátás. És láss csodát, 30 perc egy merő ordibálás, hiszti és dudálás után feltűnt a longmeni állomás. Hatalmas örömmel szálltunk ki- és a na ezt is sikerült túlélni érzéssel indultunk a csomagmegőrző felé. A csomagmegőrzős csaj rögtön megismert, na azért nem volt nehéz dolga, hisz szerintem az ő életében még nem sok fehér ember vette igénybe a csomagmegőrző szolgáltatásait. De a lényeg, hogy rendes volt, mert látva siralmas teljesen szétázott mivoltomat megengedte, hogy átöltözzek nála. Egyből szebb lett a világ, ahogy száraz nadrágot vehettem és a trikómra húzhattam egy száraz pulcsit. Innen már csodásnak tűnt a világ. Pont akkor jött be egy vonat, amikor a visszaszerzett cuccainkkal taxit akartunk fogni, hogy elvigyen a szállodánkhoz. Újból bevetettük a szokásos, „sodródjunk a vasútállomásról a taxiállomás felé özönlő tömeggel” című kínai módszert.

És a mai nap fénypontjaként, sikerült fogni egy normális, taxiórával felszerelt taxist. Amikor a Pisti megmutatta a szállodánk címét csak bólintott és európai módon elszállított minket a szállodához. Mindösszesen 35 yuanért. Hát, ha azt hittük, hogy ma már nem érhet meglepetés, akkor tévedtünk. A szállodának nevezett hely, minden volt, csak jó nem. Az egyik lift borzasztó állapotban, kiégve, szétszedve, de legalább a másik működött. A folyosókon linóleum, tiszta kollégiumi hangulat. Ja, persze ebben a szállodában egy fehér ember sem járt Marco Polo óta. De a szoba elfogadható, nagyon egyszerű, de van benne 2 nagy ágy, saját fürdőszoba, zuhannyal, tusfürdővel és steril fogkefével és fogkrémmel, teaforralóval. Ezen felül TV is van, és még működik is. Igaz, az ablak a városi buszpályaudvar telepére néz, de ez sem zavaró, mert olyan koszos, hogy alig lehet kilátni, így gyorsan elhúztuk az előtte lévő sötétítő függönyt. Egyébként a bookingnak igaza volt, valóban nagy, szó szerint faltól falig ablak van a szobában, de az olyan, hogy amióta a szállodát átadták, még egyszer sem mosták le. De minket ez sem zavart. Az viszont igen, hogy ma még szinte semmit sem ettünk. Gyors elhatározással papucsot húztunk - én a sajátomat, Pisti a szállodait, ami minden kínai szállodai szoba fix tartozéka - és elindultunk olyan boltot keresni a szakadó esőben, ahol van hideg sör, tésztás kaja és kínai melegítőital is. Mivel ez a város, már igazán nem a turistákra épít, fel sem merült a kajáljunk étteremben opció. A környékünkön - Józsefvárosi pályaudvar kínai megfelelője - nincs olyan bátor fehér ember, aki meg merné kockáztatni az itteni kifőzdéket. Ezért bementünk, egy mindent áruló helyi boltba és összehaverkodva a tulajjal bevásároltunk. Hazaérvén derült ki, hogy vettünk kaját, sört, melegítő italt, de vizet nem. Így amíg én jó háziasszony módjára megfőztem a vacsorát (felöntöttem forró vízzel a 2 doboz tésztás smacket) addig a Pisti vett vizet. Felbontottuk a kínai röviditalt, aminek a föld ízű ital nevet adtuk, megettük az egyébként finom vacsorát, felhörpöltük a hideg sört, leöblítettük magyar fertőtlenítő unicummal, majd alvás következett.

Luoyang – 7. nap

Ma nagyon jól kipihenve ébredtünk. Pedig eddigi utunk során a mai szállás volt a legdurvább. De aki fáradt, az nem foglalkozik ilyen semmiségekkel. Szerencsére a tegnapi eső után száraz reggelre ébredtünk. A szokásos reggeli: pár szem keksz és 1 nescaffee után eldöntöttük, hogy a bőröndöket a szálloda portáján hagyjuk és mi a vonat indulásáig elmegyünk a shaolin templomhoz. Azonban a portán kiderült, hogy a templom 80 km-re van a várostól és vagy helyi busszal megyünk, ami 2 óra, vagy taxival, ami 400 yuan. És akkor még ott van, hogy vagy elérjük az esti vonatot, vagy nem. Hát ezt nem szabad kockáztatni alapon úgy döntöttünk, hogy a shaolin törölve és inkább visszamegyünk a longmeni barlangokhoz, hisz tegnap hazaűzött minket a szakadó eső és így a felét se sikerült megnézni. Tanulván a tegnapból, biztosra mentünk a 81-es busszal. És újból nekivágtunk, hogy megnézzük a barlangokat. Már rutinosan kitaláltunk, vettünk jegyet és elindultunk felfedezni a barlangokat. Előtte vettünk ebédre egy helyben sütött zöldséges palacsintát egy helyi árustól.  Nagyon finom volt. A barlangok gyönyörűek, egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire szépen megmaradt az 1500 évvel ezelőtt készített több, mint 2000 faragás. És persze az idő is sokkal kellemesebb, mint tegnap. Kényelmesen végigjártuk az összes barlangot, átmentünk a hídon és bebarangoltuk a szemközti parton lévő kolostort is. 4 óra körül visszaindultunk a szállodába a bőröndökért, de előtte még vacsoráztunk a KFC-ben.
Ezután begyűjtöttük a szállodában hagyott bőröndöket és irány az állomás. Szerencsére gyorsan sikerült becsekkolni. A vonat indulásáig még 2 óra volt, azt olvasással töltöttük. A vonatra feljutás a szokásos módon, mindenki tülekedik módszerrel, de elég gyorsan sikerült. Bár a tolakodás okát még mindig nem sikerült kitalálni, hiszen mindenkinek helyre szóló jegye van, nem a gyorsaság dönti el, hogy jut-e ülőhely. De valószínű ez egy kínai sport, amit a metróban és a vonaton űznek. A szobatársainkkal nem volt gond, egész út alatt egy szót sem szóltak és nem is horkoltak. A vonatindulás után megittuk a söreinket, majd altatóként a földízű röviditalt és eltettük magunkat holnapra. Szegény Pisti ma egész nap nagyon szenvedett, mert ma hatalmasodott el rajta igazán a nátha, amit még a xiani kisbuszon csúcsra járatott légkondi okozott és valószínű, hogy a longmeni elázás sem javított.