2017.03.15. Hue
Reggel 9 óra körül értünk Huéba. Itt már nagyon meleg volt.
Az állomáson fogtunk egy taxit, ami persze nem igazi taxi volt. És amíg elvitt a szállodáig, már ajánlatot is tett mindenféle túrára. A szállodába érve még nem volt kész a szobánk, de amire megittuk a welcome drinket - finom hideg gyümölcslé - már szóltak is, hogy mehetünk a szobánkba. Hát csúcs - szemünk - szánk tátva maradt. Hatalmas szoba, 3 erkéllyel a folyóra, szuper masszázszuhanyos fürdőszoba. Vagyis fantasztikus.
A megbeszélt időben találkoztunk Zsivány 1 hívónevű újdonsült barátunkkal. Egy kellemes vízparti kávézóban megegyeztünk abban, hogy holnap csatlakozunk a pagoda, császársírok és hajózás a Parfüm folyón programhoz, illetve holnapután elvisznek Hoi Anba kocsival, többszöri megállóval 200 dollárért. Hát majd meglátjuk... A megegyezés után hazajöttünk a szuper szállodánkba, frissítő fürdő és egy kis pihenés után elindultunk felfedezni Huet, az ősi császárvárost. Mivel ma még semmit nem ettünk, viszont elmúlt dél, először valami ennivaló után akartunk nézni. Azonban amint leértünk a folyópartra leszólított egy dzsunkás nő, hogy 1 $/főért átvisz a túlsó partra. Ez igazán jókor jött, mert nagy kerülőt kellett volna tenni ahhoz, hogy a hídon átmenjünk a túloldali Bíborvárosba.
Gyorsan éltünk is a lehetőséggel. A hajó a folyó túloldalán, a piacon tett le. Na de milyen piacon... Itt aztán volt minden, kígyó, béka, kacsa, csirke, rengeteg gyümölcs és zöldség és még több szemét és szinte elviselhetetlen meleg és bűz.
Gyorsan átvágtunk a piacon és már nem is voltunk annyira éhesek. Azért betértünk egy utcai kifőzdébe, ahol nagyon finomat ettünk.
Innen folytattuk az utunkat a Citadella és a Bíborvárosnak nevezett Tiltott város felé. Kicsit nehezen, de sikerült megtalálni. Valóban a pekingi Tiltott városra hasonlít, de nekem jobban tetszett, mert nem volt tömeg, és mindenhol zöld fű, fák és virágok voltak.
A Tiltott város bejárása után találtunk egy szép parkot, ahol sikerült felfrissülni egy sörrel.
Innen kis kerülővel hazasétáltunk. Felfrissülésként lementünk úszni egyet a szálloda medencéjébe, majd estig pihentünk.
Vacsorára elindultunk a város másik végébe. Mentünk-mentünk, de nem hogy éttermet, de még turistát se találtuk ezen az utcán. Inkább visszafordultunk és láss csodát, találtunk egy Risotto nevű kajáldát, ami tele volt turistával. Amíg készült a vacsoránk, kaptunk egy kis bruscettát. Valódi vietnami étel, vagy mégse?! Itt is jó volt a vacsora, én banánlevélbe csomagolt grillezett halat, Pisti meg kacsanyársat evett.
Teli hassal próbáltuk megtalálni a szállodánkat, de közben ráleltünk az éttermi negyedre. Holnap legalább már tudni fogjuk, hogy hova menjünk vacsorázni.
2017.03.16. Hue - császári temetkezési helyek
Reggel sokáig aludtunk, mert csak 10 órára kell lemennünk a hallba, akkorra jönnek értünk, ha jönnek? Hát jöttek. Bár még vártunk egy kicsit, de hamarosan egy furgonnal indultunk a mai túrára. Vagyis indultunk volna, mert jó ideig csak vártunk. Először beszállt hozzánk még hozzánk 4 vietnami turista, majd egy pasi jelent meg, aki lenyúlt egy csomó pénzt azzal, hogy ő Tom az idegenvezetőnk. Ezzel el is tűnt, mi pedig szép lassan elindultunk. Egy régi ház előtt álltunk meg. A helyiek kiszálltak, mi meg csak néztünk ki a fejünkből, mert nem tudtuk, hogy mi van. Kicsit „de ja vum” volt, mintha ilyen helyzetben már lettünk volna Kínában, Suchouban. Mivel marha meleg volt a mikrobuszban, ezért mi is kiszálltunk és követtük a társainkat. Egyszer csak megjelent Tom egy csomó emberrel, akik egy nagy buszról szálltak le. Elmondta a ház történetét angolul és valamilyen ázsiai nyelven, majd mindenki visszaszállt a helyére, mi persze a vietnamiak kisbuszába. Nem értettük a helyzetet. A következő megállónál hangot is adtam az elégedetlenségemnek, hogy nem azért fizettünk, hogy semmiről sem tudjunk, csak menjünk a tömeg után. Erre rendes volt a Tom, mert átrendezte az ülésrendet és átültünk a nagy buszra, ahol ő angolul elmondott mindent. Bár az ő kiejtésével nem sokat értettünk, de lehet, hogy ha született londoni lett volna se értettünk volna többet. Minden esetre megnéztük a Szent Hölgy pagodát, ami nagyon szép volt és rajta volt az én megnézendő listámon is.
Innen visszajöttünk a városba, ahol, amíg a többiek egy közös ebéden vettek részt, addig mi elmentünk és ettünk egy finom tavaszi tekercset. Ebéd után elindultunk megnézni a császári temetkezési helyeket. Az első Ming Manh császár temetkezési helye egy nagy területen fekvő, igazán a Tiltott városra emlékeztető hely volt.
Innen egy sokkal egyszerűbb helyre mentünk, ahol Tu Duc császár temetkezési helye volt. Ez egy csendes, békés hely volt kellemes parkkal és tóval.
A túra zárásaként visszavittek busszal a városba, majd hajóra szálltunk és felhajóztunk a Parfüm folyón. Felüdülésként este is úsztunk egyet, majd vacsora és alvás.
2017.03.17. Hue - Hoi An
Ma reggel fél 9-kor jött értünk Zsivány 1. Saját autó vitt Hoi Anba úgy, hogy közben több megállót is beiktattunk. Az első megálló egy út menti büfé volt, ahonnan rá lehetett látni a lagúnára és az ott kiépült úszó falura.
A következő megálló egy nagyon szép hely volt, vízesésekkel. De inkább az volt az érdekes, hogy rengeteg nagy kő és szikla között próbált áttörni a folyó és ezt a víztömeget próbálták kis medencékbe összeterelni. Nagyon jól esett úszni egyet a frissítő vízben.
Innen továbbindultunk és egy remek tengerparti üdülőhelyen álltunk meg. Gyönyörű hosszú homokos tengerpart, remek éttermekkel és szállodával. Sajnos, amikor leértünk a partra, akkor láttuk, hogy olyan nagyok a hullámok, hogy nem volt szabad úszni. Azért sétáltunk egyet a parton, ahol sok kis medúzát vettet ki a tenger és a víz is elég hidegnek tűnt.
Séta után remek ebédet ettünk az egyik tengerparti étteremben. Innen tovább autóztunk be a hegyekbe, át a Hai Van hágón. Fenn a hegyen nagyon fújt a szél és a leereszkedett ködtől szinte semmit sem lehetett látni. A hegycsúcson megnéztünk egy régi amerikai támaszpontot.
Amint átértünk a hágón, ami egyébként egy természetes választóvonal észak és dél között, nagyon szép tengerparti részeket láttunk. Da Nangnál megálltunk az amerikai katonák kedvenc tengerparti fürdőhelyén, a China Beachen. Hát itt tényleg lehetett pihenni, hosszú homokos partszakaszok, ahol még nem a szállodaláncok váltják egymást.
Megnéztünk egy szép pagodát, majd kezdett kibújni a zsiványság a pasinkból, mert elvitt egy kőfaragó műhelybe, ahol nagy szomorúságára egyetlen Buddhát se vettünk. A következő hely már valóban Hoi An volt, de még itt is be akart minket palizni egy "kiváló" varrodába, ahol semmi perc alatt elkészítenek mindenféle ruhát. Amiből gondolom ő részesedést kap.
Itt már kezdtük elveszteni a türelmünket és mielőbb szerettünk volna a szállodába jutni. A Pisti jó szemének köszönhetően meg is találtuk a szállodát. De amikor kiszálltunk, akkor jött az átvágás a majomfolyóhoz. Közölte velünk, hogy jövünk neki még 3000 Ft-tal. Jól pofán kellett volna vágni, de ehelyett kifizettük és elküldtük a fenébe. Én jól megátkoztam és, ha fog az átok, akkor holnaptól nem él nemi életet. A szállodában nagyon kedvesen fogadtak.
Több üres szoba is volt, mi egy 4. emeleti nagyon kis szobát választottunk. Ez a szoba a tegnapi 1/3-a sem volt, 2 ablakkal a szomszédos tűzfalra, de legalább nem volt hely szétpakolni. Egy kis pihenő után elindultunk felfedezni a várost és vacsorát cserkészni. A város gyönyörű, tele kis utcákkal és mindenütt lampionok sokasága világít.
Rengeteg ember hömpölyög az utcákon, hatalmas a hangulat. Szerencsére a folyó túlsó partján találtunk egy éttermet, ahol volt hely az emeleten, ahonnan ráláttunk a folyóra.
Jól bevacsoráztunk és eltettük magunkat, hiszen holnap fel kell fedezni ezt a hangulatos városkát.
