- nap
A mai nap jó híre, hogy nem kell szállást keresni a medina szűk utcáin, a rossz hír pedig, hogy a túra leghosszabb vezetése vár ránk. Elhagyva Fezt a mai cél a homokdűnék lábánál álló falu, Merzouga. Az applikáció a 469 km megtételére hét és fél órát jósolt, vagyis hosszú, nehéz nap vár ránk. Utunkat az N10 főúton kezdjük. Ugyan főút és a minősége se rossz, de arra mindig számítani kell, hogy veled szemben, a te sávodban feltűnik egy jól megrakott szamaraskordé, vagy csak egy-egy szomorú szamár terménnyel jól megpakolva. De ettől még durvább, hogy úton-útfélen elbújva sebességmérővel felszerelt rendőrök vadásznak a gyanútlan sofőrökre. Majd a következő falu elején lerakják egymás után a 60, 40, 20 km-re korlátozó táblát, majd ezután a kötelező megállás tábla következik. Itt megállsz és várod az ítéletet. Ha a pisztolyos telefonon jelzi, hogy rendben, akkor intenek és mehetsz. Ha félreállítanak, akkor várhatod a büntetést. Nekünk két egymást követő napon is volt szerencsék „kis adománnyal” megtámogatni a marokkói rendőrséget. Először 100 dirhamunk (papír nélkül), másodszor már 150 dirhamunk bánta. Ők nem voltak korrumpálható rendőrök, így egy 50-essel többet fizettünk. Mi ebből a tanulság? Ott is emberből vannak a rend őrei. Fez után a Középső Atlasz kősivatagos vidékein autóztunk Ifraneig. Itt mintha átalakult volna a táj, élénkzöld pázsit, a városban mindenütt színes virágokkal teli parkok, alpesi jellegű házak. Érdekesség, hogy ez a franciák által alapított, alpesi települések mintájára felépített város, ami jelenleg a marokkói tehetősek téli síközpontjaként működik. Következő nagyváros Midelt, ami szinte Marokkó közepe. Itt találkozik a Magas- és a Középső Atlasz. Innen a Ziz folyó völgyében haladunk tovább. A táj igen változatos, kietlen kősivatagok, pálmákkal teli oázisok, zord, sziklás hegyormok váltják egymást.
Késő délutánra értük el célunkat, Merzouga oázisát. A falu kivételezett helyzetben van, a sivatag homokdűnéi mellé épült, viszont a leleményes berberek a homok alól vizet hoztak felszínre és csatornarendszert kiépítve meseszerű pálmaligeteket alakítottak ki a homokdűnék között.
Szállásunkon (Kasbah Azalay) a tulajdonos fivérek egyike, Hamid fogadott. A szokásos mentatea mellett mesélte el a hely történetét, végigvezetett a kasbah-n. A kasbah igazából egy többnyire négytornyú, többszintes sárból és szalmatörekből épült épület lőrésszerű, kis méretű ablakokkal, ami leginkább védelmi funkciót látott el a karavánutak mellett, de itt remek szálláshellyé alakították.
Szobánk a toronyban volt, remek kilátással a homokdűnékre. Másik ablaka a hívogató medencére nézett, amit a vacsora elkészültéig gyorsan birtokba is vettünk.
A sivatagi vendéglátás össze se hasonlítható a nagyvárosok tömegturizmusra épülő lehúzós, smúzoló stílusával. A vacsorát kellemes időben, a kertben fogyasztottuk el. Itt nincs menü, a házigazda olyan vacsorát főz, amit egyébként ők is esznek. Nagyon finom volt a sok-sok zöldséggel, csúcsos kerámiaedényben készült csirke.
Majd friss gyümölcstállal zártuk a vacsorát. Azért jól esett volna leöblíteni egy finom pohár borral, vagy egy hideg habzó sörrel, de ez csak álom maradt és be kellett érni a hűtött vízzel. Az estét a tetőteraszon zártuk, fantasztikus volt a mérhetetlen nagy csend és a rengeteg csillag.
- nap
Itt tartózkodásunk alatt az első nap, amikor nem kell vezetni. A mai nap a pihenésé. A finom reggelit a homokdűnékre néző teraszon fogyasztottuk el.
Kis pihenés, majd irány a sivatag. Mohamed, a másik fivér lesz a délelőtti vezetőnk. A szállásnak az is nagy előnye, hogy saját szervezésű sivatagi programokat is szerveznek az itt megszálló vendégeknek. Választható: tevegelés, 4 órás dzsiptúra, buggizás (homokfutózás) vagy vacsorával egybekötött sivatagi sátorozás másfél órás teveútra a szállodától.
Mi ebből a dzsiptúrát és a sivatagi sátrazást választottuk. Először Mohamed elvitt a falu szélén található kutakhoz, ahol 4-6 méterre a föld felszíne alól, homokszűréssel hozzák felszínre az éltető vizet. Innen kis, nyitott csatornákon vezetik el a vizet, mely a partjain gyönyörű pálmaligetek találhatók. Innen a tevevásárba mentünk.
A helyi lakosok és a nomádok a vásárban veszik, illetve cserélik egymás közt a tevéket. A nőstényeket a tejükért, a hímeket a húsukért tartják. A homokdűnéken átvergődve eljutottunk a berber temetőig. Érdekesek a sírhalmok, amiket évente ki kell ásni a homok alól.
Furcsa volt, hogy néhány ember üldögélt a homokdűnék széltől védett részein úgy, hogy a lábaik el voltak temetve a homokban. Amint Mohamed elmondta, az év bizonyos szakában sok-sok turista érkezik ide, akik a homokdűnékbe temetkezve gyógyítják fájós ízületeiket. Állítólag a meleg homok enyhíti az ízületi fájdalmakat. A túra során felmentünk a falu melletti legmagasabb dombtetőre, ahonnan remek kilátás nyílt a berber sátortáborra.
Ezek egyikében fogjuk tölteni az éjszakát. Persze ezek a táborok a hozzánk hasonló turistáknak épültek. Itt a faluban sokan abból élnek, hogy vesznek pár tevét és beszállnak a "turista bizniszbe." Ezek a telepített táborok várják 1-1 éjszakára a kíváncsi turistát. A turistacsalogató táborok mellett a nomád berberek a mai napig itt élnek, legeltetve az állataikat. Mohamed vezetésével mi is megálltunk egy ilyen családnál. Szinte hihetetlen, hogy még így élnek emberek a 21. században.
A túra zárásaként ellátogattunk a franciák által létrehozott, de mára már kimerült és bezárt ón- és cink bányákhoz. A bányák bezárása után az itt létrehozott falu elnéptelenedett, ma csak a határt őrző katonák laknak itt, akik az innen 30 km-re lévő algériai határt vigyázzák.
A dzsiptúra után jól esett a hideg, frissen facsart narancslé és a hűsítő úszkálás a kasbah medencéjében. A program este 6 órakor folytatódott, ekkor előálltak a tevéink, amik a sivatagi sátortáborba vittek minket.
Amíg az indulásra vártunk, beesett 6 roppant hangos, kiabáló olasz. De nem gond, hisz mi úgyis elmegyünk, minket nem fognak zavarni. Tevére szálltunk és 2 kedves, spanyol fiatallal nekivágtunk a sivatagnak. Érdekes volt, ahogy a 4 tevét kötőfékkel összekötötték és egy tevehajcsár vezetésével nekivágtunk a homokdűnéknek.
Izgalmas volt a teveháton föl-le hullámozni a homokdűnék közt, főként lejtmenetben igen csak kellett kapaszkodni, nehogy lebucskázzunk a tevéről a homokba. Rövid időre megálltunk megpihentetni a nyeregben elfáradt hátsó felünket és megcsodálni a homokdombok mögött lenyugvó napot.
Alkonyatkor értük el a sátortábort. Igen hangulatos volt a hely, komfortos 2-3 személyes sátrakkal körbevett, szőnyegekkel borított tábor.
Nagyon kellemesnek ígérkezett az este, hisz ebben a táborban csak mi négyen voltunk. Azonban amíg a vacsoránk elkészültére vártunk, hirtelen megjelent a szálláson már látott hangos olasz csapat. Sajnos kiderült, hogy ők is velünk fogják tölteni az estét. Hát ennyit a békés, csendes sivatagi éjszakáról. De ez van. Amíg készült a vacsoránk, addig élveztük a sivatagi csillagos eget a hangoskodó olaszokkal. Nekik persze volt sörük és boruk is, ami Marokkóban nagy kincs, de a hangos jókedvük attól a pár füves cigitől származott, amivel már Marrakeshben felszerelkeztek és körbe-körbe adogatták egymás közt. Végül elkészült a finom berber vacsora, saláta, csirketadzsin és gyümölcssaláta.
A vacsora után a tevehajcsáraink, akik egyben a vacsora felszolgálói is voltak, előhozták a zeneszerszámokat és elkezdődött a „folklórműsor.” A főként dobokra épülő zene felajzotta a már eléggé mámoros olaszokat, már azt, aki még nem aludt el a hasis hatására, és elindult a „tánc.” Egy kicsit kitartottunk, de amikor már a csúcspontra ért a hangulat, mi a vének, elvonultunk a sátrunk elé, ahol a hintaágyból gyönyörködtünk békés, csendes, csillagokkal teli sivatagi éjszakában és a csillaghullásban.
- nap
- 7Még tegnap este, lefekvés előtt megegyeztünk a tevehajcsárjainkkal, hogy reggel szeretnénk megnézni a sivatagi napfelkeltét. Szerencsére itt viszonylag későn, fél nyolc körül kel a nap, így reggel 6.45-kor találkoztunk a tevéknél és indultunk megcsodálni, ahogy a homokdűnék mögött szép lassan emelkedik a napkorong. Fantasztikus volt, ezt nem lehet leírni, látni kell!
A csoda után másfél órás tevegelés végén visszajutottunk a szállásunkra, ahol már várt a finom reggeli és frissítő zuhany. Ez egy remek hely volt, ahol még el tudtunk volna tölteni pár napot, de sajnos a szabadság viszonylag rövidre szabott, így hamarosan búcsút kellett venni Hamidtól, a kellemes szállástól és elindultunk a következő célpontunk felé.A homokdűnéket elhagyva kopár, kőrengetegen keresztül vezetett az utunk.
A mai útvonal végig Dél-Marokkó vidékén az Anti Atlaszban, a Draa folyó völgyében vezetett. Sajnos a meder szinte tejesen kiszáradt, már rég nem volt csapadék, ami táplálta volna a folyót. Azonban a nem létező folyó mellett, ahol a völgyben van némi víz, mindenütt csodás pálmaligetek övezik a partot.
Kicsit aggódva tértünk le a főútról, de most remek alsóbbrendű úton, a lakott településeket kikerülve jutottunk el a harsogó zöld pálmaligetekkel övezett Tinghirbe. A sárszínű, sárfalú város éttermekkel és turistákkal teli, mert innen nem messze található mai nap fő látványossága, ami nem más, mint a vadregényes Todgha kanyon. A hasadék némileg az erdélyi Békás szorost juttatja eszünkbe. De itt valaha egy sebes folyású patak a sziklákat úgy vájta ki 600 méteres hosszúságban, hogy a legkisebb szélesség mindössze 10 méter.
Annak ellenére, hogy a napi hőmérséklet 35 fok körül van, itt a kanyonban nagyon kellemes, hűs a levegő. Mivel a szoros valóban nagyon szűk, így a kocsikat szorosan a sziklafal mellé kell leparkolni. Kicsit sétáltunk a folyóparton, ahol a helyi családok kiköltöztek, grilleztek, teáztak, a gyerekek futkostak, vagyis élvezték a pihenést. A szikla aljában rengeteg szőnyeg és ruhaárus próbálta eladni a portékáit, de mi erre nem voltunk vevők. Kellemes séta után folytattuk az utunkat, próbáltuk megtalálni a kanyonban lévő szállásunkat az Auberge La Festival Todra Gorge-t.
Az útról a folyó túloldalán már láttuk a szállodánkat, de maps.me-t követve át kellett kelni a folyón. Ez most se volt egyszerű, amikor kiszáradt folyómedren kellett átkelni, de vajon hogy lehet ide bejutni áradáskor? Szerencsére ez most nem a mi gondunk. Sikeresen elértük a szállást, nagy nehezen életet vertünk az alvó recepciósba és elfoglaltuk a mai szobánkat, ami a hegy gyomrában, egy barlangban volt. Tegnap sátor, ma barlang. Fő a változatosság!
Nagyon hangulatosan oldották meg, ahogy a hegy gyomrában kialakítottak 5 barlangszobát. Ennek az az előnye is meg volt, hogy nagyon kellemes, hűs levegő volt bent. Azért jól esett egy kis felfrissülés a pici, szív alakú medencében, csodás kilátással a kanyonra és a folyómederre. A hangulatos estét egy remek vacsorával koronáztuk meg.
Ki gondolná, hogy egy ilyen világvége eldugott helyen ilyen fantasztikus konyha lehet.
- nap
Kicsit elaludtunk, mert ide a kanyonba viszonylag későn süt be a nap. A reggeli a vacsorához hasonló csúcs szuper minőségű volt, marokkói tartózkodásunk alatt a legjobb, sok-sok gyümölccsel.
Reggeli fényben is megcsodáltuk a kanyont, majd irány a Dades folyó völgye, amit a kasbah-k útjának neveznek. Az elnevezés nem véletlen, mivel ezen az útvonalon egymást érik a kasbáhk. A mai utunk a Dades völgyében vezet Tinghirtől egészen Ouarzazate -ig. Ez a szakasz már kissé simább, nem annyira vadregényes, mint tegnapi volt, de csodás élmény végig autózni a sárgás-barnás dombok közt, gyönyörködni a vöröses kasbáh-k látványában, és a folyó völgyét borító, végeláthatatlan mélyzöld pálmatengerben.
.Mára egy nem igazán történelmi jelentőségű látnivalót terveztünk. Első célpont Ouarzazate, ami egy kis város kb. 200 km-re délre Marrakeshtől, de úgy ismert, mint a marokkói Hollywood, a filmipar itteni fővárosa. Öt filmstúdió van Ouarzazate-ban és a környéken, közülük az Atlas Stúdió a turisták által is látogatható.
A vezetett túra keretében megtekinthetjük az Asterix és Obelix - Kleopátra küldetés, a Múmia, a Perzsia hercege, a Gladiátor és még sok más ismert filmprodukció helyszíneit. Vicces Kleopátra trónján ülni vagy a Gladiátorban használt szekéren pózolni. Filmrajongóknak mindenképpen érdemes eljönni!
A stúdiólátogatás után egy igazi sikerfilm forgatásának helyszínére mentünk, ami nem a filmesek által épített, hanem valós „díszlet”. Talán a legtöbbet fotózott marokkói település, az UNESCO világörökség listáján is szereplő Ait Benhaddou.
Maga a település egy kszár, vagyis egy erődített falu, ami valamikor a 12-16. század között épült és fő feladat az volt, hogy a Marokkóból Timbuktuba vezető karavánutat felügyelje, illetve szállást és éjszakai védelmet nyújtson a kereskedőknek. Mikor a kereskedelmi útvonal máshova települt, a város elnéptelenedett. Jelenleg 5 berber család lakja, akiknek a fő bevételi forrásuk a turizmus.
Fantasztikus látványt nyújt a dombtetőre épített barnás-vörös sártéglából épített falu. Ez a lélegzetelállító látvány a filmeseket is megihlette, felhasználták a Trónok harca, a Gladiátor és az Arábiai Lawrence c. filmek egyes jeleneteiben.
Az erődítményt az Ounila folyó medrén átkelve lehet megközelíteni. Rögtön a bejárat mellett le is gomboltak rólunk 20 dirhamot, mint belépődíjat. Tudtommal az erőd látogatása ingyenes, de amint kiderült ez csak az UNESCO által épített hídon érkezőkre vonatkozik. Akik a kasbáh-k felől mennek be a városba, azoknak fizetős. Kéretlenül is, de egy helyi fiatalember körbevezetett a kis sikátorokon, pici utcácskákon, sőt felvitt egy szép ősi kasbah-ba is, ami jelenleg a saját házuk. Végig jó, érthető angolsággal mesélt az erőd történetéről, az ottaniak életéről. Persze a végén tartotta a markát az idegenvezetésért, de megérte. Az erőd után megkerestük a mai szállásunkat, ami a Dar Mouna nevű autentikus, kis családi szálláshelyen volt.
A dar egy hagyományos szállástípus, hasonló a riadhoz, de kisebb és a központi udvaron nincs kert, fák, medence. Azonban tele van kellemes pihenődíványokkal, puffokkal és szőnyegekkel. Megérkezésünkkor a szállás tulajdonosa, Madame Mouna fogadott. Leültünk a teraszon, amiről lélegzetelállító kilátás nyílt a lenyugvó nap által megvilágított csodás kszar-ra és a szokásos mentatea elfogyasztása mellett mesélt a dar-ról, nagyszüleiről, akiktől a házat örökölte illetve az itteni életről.
Majd, mint minden igazi házigazda körbevezetett, bemutatva minden kis rejtett zugot a házban. A beszélgetés után még csobbantunk egyet a kellemes hőfokú medencében és már várt is a dar éttermében nekünk felszolgált vacsora. Mivel sok riadban vagy darban a tulajdonos is ott lakik, ezért érdemes náluk és velük elkölteni a vacsorát. Kihagyhatatlan élmény!
