Előzmények
Mint mindig a hazavezető úton eldöntöttük, hogy mi lesz a következő évi nagy túra helyszíne. Mindez 2020. március 12-én volt útban Mianmarból (Burmából) hazafelé. Akkor még nem is sejtettük, hogy pár napon belül megváltozik a világ és hosszú időre minden és mindenki bezárkózik. A pandémia átalakította a világot és az utazásról hosszú időre le kellett mondani. De szerencsére semmi sem tart örökké, és 2 év elteltével újra nagy túrára készülhettünk. Persze közben is utazgattunk, bringázgattunk, de hosszú túrára csak most mertünk vállalkozni. Az új úti cél Marokkó!!!
Hajnali kelés, kellemes repülés a Turkish Airlines-nal. Majd 5 órás isztambuli várakozás után még újabb 5 órás repülés a Marokkói Királyi Légitársaság gépén végül este 10 órára megérkeztünk Casablancába. Mivel a város 40 km-re van a reptérről, ezért úgy döntöttünk, hogy nem érdemes késő éjjel bemenni a városba, majd az utolsó napon lesz rá elég időnk és egy reptéri szállodában töltöttük az éjszakát. A szálloda (Relax Hotel) nagy előnye, hogy fél óránként ingyen kisbuszos szállítást biztosít a reptérről a szállodába és vissza. Ezt a szolgáltatást a megérkezéskor és a következő reggelen is igénybe vettük.
Reggeli után irány az autókölcsönző. Terveink szerint gyorsan felvesszük a kocsit és már robogunk is Volubilis felé, majd az estét az első királyi városban, Meknesben töltjük. Az autókölcsönzők kiválasztásánál általában nem a „nagy” ismert kölcsönzőket (Avis, Hertz stb.) hanem leginkább a kis helyi, olcsóbb kölcsönzőket szoktuk választani. Eddig csak jó tapasztalataink voltak velük. Nem úgy, mint most!!! A kölcsönző megtalálása jelentette az első gondot. Sehol egy kiírás, tájékoztató tábla. A megrendelőn lévő irodai telefonszámot hiába hívtuk telefonos útbaigazításért, senki sem vette fel. 40 fokban, hatalmas tömegben bőröndöt vonszolva magad után nem túl lélekemelő körbe-körbe járni a repteret a kölcsönzőt keresve. Lehet, hogy nincs is ilyen kölcsönző és jól átvágtak??? Végül kétszer végigjátszottunk a sorban állós biztonsági átvizsgálást és megtaláltuk az irodát. Már úgy hittük, hogy nem tudnak meglepetést szerezni, de túl naivak voltunk. Az adminisztráció elrendezése után kikísértek a parkolóba (persze újabb biztonsági ellenőrzés után) és a tűző napon vártunk még 1 órát, mire meghozták a kocsinkat. Ugyan mi Dacia Logant rendeltünk, de már örültünk, hogy végre megkaptuk a kicsi, fehér ütött-kopott Dacia Sandero-t (hívóneve kicsi, fehér hópihe).
Ennyi keresgélés és várakozás után kicsit elgyötörten, de végre elindultunk. Azonban amint kigördültünk a parkolóból figyelmeztetett egy roppant idegesítő pittyegő hang, hogy üres a tank! Szerencsére rögtön „szembejött” egy benzinkút, ahol megitattuk az autót. De amint kigurultunk a benzinkútról, rögtön több visszajelző kezdett el világítani a műszerfalon. Telefonos segítséget szerettünk volna kérni a kölcsönzőtől, persze sikertelenül, hisz most se vette fel senki a telefont. Így nem volt mit tenni, újra visszamentünk abba a parkolóba, ahol átadták a kocsit. Mázlink volt, hogy még ott megtaláltuk a kölcsönző emberét, aki hosszú telefonálgatás után közölte, hogy fogadjuk el, ez a karácsonyfa jellegű világító műszerfal nem jelent semmit, nyugodtan elindulhatunk a jelzések ellenére. Nem volt mit tenni, botor módon elindultunk. Jó tanács: a Sovoycars autókölcsönzőt senkinek sem ajánlom!!! Ekkor már délután 2 óra volt, így a mára tervezett első város, Volubilis megtekintése ma kimarad. Köszi Sovoycars, irány Meknes! A városig remek autópályán száguldottunk és a vezetési kultúra sem volt borzasztó. Az első szállásunk Meknesben, a medinában, a városfallal körbevett óvárosban volt. Nem volt egyszerű bejutni a szűk városkapun és megtalálni a szállást, de azért ezt viszonylag gyorsan megoldottuk.
Szinte a szállásunk előtt sikerült szabad parkolóhelyet is találni. Ez igazán nagy szó egy marokkói medinában!!
A mai nap kellemes meglepetése a szállás volt, ami egy riadban volt. A riad olyan régi, hagyományos marokkói házat jelent, amelynek a közepén egy zárt udvar található, virágokkal, szökőkúttal, sokszor kis medencével. Miután bekopogtatunk a díszes fa ajtón egy kedves hölgy fogadott.
Amíg a vendéglátónkkal beszélgetve elkortyolgattuk a friss mentateát, felajánlotta, hogy az általunk foglalt standard szoba helyett egy lakosztályt ad nekünk, persze az eredeti áron. Végre valami jó is történt velünk ma!!!
Meknes – az 5 királyi város (Meknes, Rabat, Volubilis, Fez és Casablanca) közül a legkevésbé turistás, nincs is túl sok általunk (nem muszlimok) is látogatható nevezetesség, ezért úgy gondoltuk, hogy a város látványosságainak megtekintésére elég lesz egy délután is. A várost Moulay Ismail, XIV. Lajos kortársa alapította a XVII. század végén. Meknest negyven kilométer hosszú, háromszoros városfal öleli körül, aminek egyik oldalán a Medina (itt laktunk mi) és a Bab El Mansour (Marokkó legszebb kapuja), a másik oldalán pedig a modern városrész található. Sajnos ottjártunkkor a kaput éppen renoválták, így nem nézhettük meg, de pár szép kaput azért láthattunk. A város másik látnivalója a Bou Inania medresze (iszlám vallási iskola), szintén felújítás miatt zárva. Ez a mi formánk! De legalább Muláj Iszmail mauzóleumát sikerült megnéznünk. A síremlékhez ez a szépen faragott ajtó vezet.
A síremlék csodálatos, egy szép belső udvarból és több dúsan díszített teremből áll. A belső szentélybe ugyan a nem muszlim látogatók nem léphetnek be, de az előcsarnokból be lehet kukucskálni a sírokra.
A kultúrprogram után nagyot sétáltunk a régi Medinában. A főtéren szombat révén rengeteg ember volt, mindenütt árusok, zenészek, tömeg. Ezt még szokni kell, nagyon más világ, de érdekes. Az első napi fáradtságot jó volt kipihenni a csendes tetőteraszon, ahonnan remek kilátás nyílt az óvárosra és az azt övező városfalra.
- nap
A autófelvételi herce-hurca miatt tegnap már nem jutott idő Volubilisre, ezért ez a túra még Fez előtt, mára maradt. Annyi baj legyen, Fez várhat, cél Volubilis! Az ásatás könnyen megközelíthető, végig jól kitáblázott és közvetlen a bejárat előtt még egy őrzött parkoló és kávézó is van.
Volubilis – 30 km-re Meknestől tálálható, ez a legnagyobb ókori rom Marokkóban. A 3. századig virágzó római település volt, majd az 5. század elején elhagyták a rómaiak és fokozatosan pusztult, romosodott. Majd végső lökést az jelentette, amikor a 18. században Mulay Ismail a maradék épületek anyagát is elhordatta az új főváros, Meknes építéséhez.
Az ásatást végző francia régészek a városközpontot, a római főutcát és a legfontosabb középületeket (diadalív, bazilika) rekonstruálták. A magánépületek jelentős részében jó állapotban megmaradt mozaikokat találunk.
Az ásatás kb. 1 óra alatt bejárható, de fel kell készülni rá, hogy árnyék nem sok van, tehát napellenző és víz feltétlen szükséges a nézelődéshez!
Az ásatás után Fez felé vettük az irányt. A külföldi autós túráinkon mindig a maps.me alkalmazást használjuk. Itt is elindultunk az általa javasolt útvonalon, de még nem voltunk eléggé előrelátók és nem néztem végig az általa javasolt útvonalat. Nem figyeltem rá, hogy az alkalmazásból elfelejtettem kivenni, hogy a cél eléréséhez a földutakat ne vegye figyelembe. Ennek az lett az eredménye, hogy a legrövidebb útra vitt. Ez nem is lett volna baj, először egy jó minőségű úton haladtunk, forgalom sem volt rajta, konkrétan rajtunk kívül senki sem járt erre. Ennek kezdetben nagyon örültünk. Egészen addig, amíg el nem fogyott alólunk a kövezett út.
Végül kis hegyi falvakon, úttalan utakon, vízmosásokon vitt keresztül. Néhány helyen ki kellett szállnom a kocsiból elhajtani a birkanyájat az útról, hogy tovább tudjunk haladni. Rettenetesen aggódtam, mert a „hópihe” nem egy 4 kerék meghajtású szuper erős terepjáró volt. Attól tartottam, ha itt fennakadunk, vagy belesüllyedünk a vízmosta szurdokokba, akkor örökre itt ragadunk. Végül 2 órás szenvedés és 60 km távolság megtétele után visszajutottunk a főútra és hamarosan elértük Fez külvárosát. Itt is a fallal körülvett Medinában volt a szállásunk, mely megtalálásában egy kedves motoros segített. Amint a csúcsforgalomban szerencsétlenkedtünk, egyszer csak mellénk szegődött egy motoros fiatalember és felajánlotta, hogy szívesen elkísér a szállásunkra. Először elhajtottuk, hogy vagyunk mi elég ügyesek, egyébként is a maps.me alkalmazás úgyis odavisz, de rövid időn belül kiderült, hogy túlságosan elbizakodottak voltunk. Ekkor a motoros újra mellettünk termett és mikor bemondtuk a szállásunk címét, akkor elénk állt és sikátorok hosszú során keresztül elvezetett egy parkolóba. Szerintem nem mi voltunk életében az első béna európaiak, akik segítségre szorultak. Mint majd minden parkolóban, itt is rögtön segített helyet találni a parkolóőr és ott termet egy fiatalember azzal, hogy ő a szállóból jött és segít a szűk sikátorokon át bevinni a csomagjainkat. Csak ámultunk és bámultunk! A vezetőnk segítsége nélkül még mindig a sikátorokban bolyonganánk. De amint kiderült, hogy amikor mi bemondtuk neki a szállás címét, akkor segítőnk odaszólt a szállásra és mire mi elértünk a legközelebbi parkolóba, akkorra kiért értünk a szálloda embere. A mai nap kínjai után már igazán ránk fért egy kis szerencse is! És nagy meglepetésünkre a segítségért nem fogadott el semmi pénzt a motorosunk. Ez a magatartás egyáltalán nem jellemző a marokkóiakra. Sőt!!! Ezúton is köszönjük a segítséget az ismeretlen jótevőnknek. A szállásunk itt is egy gyönyörű riadban volt, ahol a kedves recepciós jó tanácsaival ellátva elindultunk felfedezni a várost.
Fez – az egyik legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt muszlim városok egyike. Marokkó királyi székhelyei közül a legrégebbi. A város medinája, Fes el Bali, a világörökség része. A medinába a Bab Boujeloud kapun keresztül juthatunk.
A kaput kívülről fényes kék (ez Fez színe) a belső oldalról az iszlám színét jelentő zöld színű csempék díszítik. Dante-t idézve - „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Óriási nyüzsgés, mindenütt árusok, húsbolt, frissen vágott birkafejekkel, olajbogyó hegyek, ezer színű fűszerhalmok, frissen sült péksüteményeket toló árus, papucs és ruhanemű árusok, felsorolhatatlan mennyiségű áru.
A szűk utcácskák egyikén található a Bou Inania-medresze (iszlám vallási iskola). Nagyon figyelni kell, mert nem könnyű megtalálni. Persze ha határozatlanul keresgélsz, akkor rögtön segítségedre sietnek a „kedves” helyiek, de aztán az útbaigazításért komoly pénzeket próbálnak legombolni a gyanútlan turistáról. De vissza a medreszéhez- az épület a hispán-mór építészet jeleit viseli. A 4 oldalról zárt udvar közepén szökőkút, a padló márvánnyal borítva. A belső udvar falait gyönyörűen faragott cédruslapok, díszes mozaikcsempék, kézzel készített kőfaragások borítják.
Az udvar végében álló, Mekka felé néző imaterem és az emelet sajnos nem látogatható. Ez kicsit elszomorított, mert azért ettől többet vártam. De ez van. Marokkó nagy hátránya, hogy nagyon sok nevezetesség (két kivétellel az összes mecset is) zárva van a nem muszlim vallású látogatók előtt. A negyed másik ismert építészeti alkotása a Nagymecset és a világ 2. legrégibb egyeteme, az Al-Kairauine mecset, de ez sem látogatható. A háztetőkről vethettünk rá egy pillantást, de be nem mehettünk.
A medina szukjaiban (piac) tett barangolást egy helyi étteremben elfogyasztott tipikus marokkói étellel, csirke tadzsinnal zártuk. Kell az energia, mert holnap irány a sivatag!
