4.nap: Puebla

A szokásos reggeli után elhagytuk a hostelt. A tegnapi metró incidens után úgy döntöttünk, hogy inkább taxival megyünk ki a reptérre. Sikerült is rögtön a hostel előtt leinteni egy teljesen normális taxist, aki 60 pesoért kivitt minket a reptérre, ahol fel kellett venni az autót. Nem kis izgalommal indultunk neki, de szerencsére minden rendben volt. 1 órányi ügyintézés és várakozás után megkaptuk a kis ezüst nyilacska vagy külföldiül silverdarts nevű autónkat. Egyébként egy Hyundai i20 Grand típusú kocsi.

Ekkor kezdődött a neheze, kitalálni az őrült mexikóvárosi forgalomból. De Pisti ügyesen megoldotta. Az első megtekintendő város Cholula lett volna, ahol egy piramist néztünk volna meg, de sokszori próbálkozás után sem találtuk. Így az első szálláshelyünk Puebla felé vettük az irányt. A mai utazás minden gond nélkül sikerült, mivel ez a 160 km távolság szinte végig autópályán ment.

A városba érve hatalmas volt a forgalom, de egyenes, lámpás utcákon a GPS segítségével gyorsan megtaláltuk a Seniorial nevű szállodát. Kellemes meglepetésként ért, hogy a szálloda alatt volt a garázs, és mire kicuccoltunk, már meg is jelent a hordár és vitte a bőröndjeinket. A szobánk fantasztikus volt, 2 hatalmas ággyal, koloniális stílusú dekorációval, szekrénnyel. A mérete talán nagyobb, mint a lakásunk, a belmagassága 3-4 méter 2 db erkéllyel. Hát nem egy hostel kategória és mindez 13000 Ft reggelivel.

Miután sikerült skyp-on beszélni a gyerekekkel, mindenki megnyugodott, még élünk és nem is rosszul!!! Sőt, bár ha hamarosan nem eszünk, akkor nem lesz ez mindig így! Gyorsan kajakeresésre indultunk. A cél a Zocalo - főtér- volt, ahol nagyon jó volt a hangulat.

 Mi egy kiülős éttermet választottunk, ahol csirkehúsos tacost ettünk. Miután jóllaktunk, elindultunk felfedezni a várost. Nagyon szép, rendezett, tiszta utcák, templomok.

Mindenütt kedves emberek, kint ülnek a kávézók teraszán, a parkokban és élvezik az életet. Nyugalom mindenütt, nincs őrült rohanás, még este 10 után is zajlik az élet. Nagy sétát tettünk a városban, benéztünk vagy 10 templomba, végül rátaláltunk az úgynevezett művész negyedre, ahol a festőiskola tövében gitárszó mellett fogyasztottuk el söreinket.

 Este még tettünk egy sétát a kivilágított városban, majd nyugovóra tértünk.

5. nap Monte Alban- Oaxaca

Ugyan az ágyaink nagyon kényelmesek voltak, de a szállodai felújításnak köszönhetően fél 8 körül felébredtünk. Érdekes, mert itt sokkal később kel a nap, így 8 órakor még elég felhős az ég, és az emberek is alig mozgolódnak az utcán. Ők biztosan nem 6-kor kelnek, na persze nem is 4-ig dolgoznak! Összecuccoltunk, majd lementünk reggelizni. A reggeli csúcs helyen volt.

A választék se semmi: gyümölcs joghurttal, pirítós lekvárral, tojásrántotta sonkával és babpürével, narancslé és kávé. A mai terv megnézni Monte Alban ásatásait is eljutni Oaxacaba. Az út most is remek volt, hol autópálya, hol 2x2 sávos fizetős út. A táj fantasztikus, átszeltük a Sierra Madre hegyvonulatot. Ezen a magasságon már csak az oszlopkaktusz jelentette a növényzetet. A hegyekben sikeresen megoldottuk az első tankolást is, és még a kártyát is elfogadták. Monte Albánt sikeresen megtaláltuk, bár valószínű nem ez volt a legjobb minőségű út, de talán a legrövidebb. Az ásatás szép volt és alig volt ember.

 Az oaxacai szállás megtalálása már közel sem volt olyan egyszerű, mert ugyan beállítottuk a címet a GPS-en, de Benito Juarez utcából minden városban több is van, és persze mi nem a megfelelőt állítottuk be. Azonban Pisti nagy-nagy kínlódások után megtalálta. A szenvedés az óriási forgalomból és az őrült mexikói sofőrökből adódott. Végül is délután 5 óra magasságában sikerült elfoglalni a szobát. A szálloda egy kis 8 szobából álló ház, szép udvarral, virágokkal.

A szobánk itt is óriási, 2 nagy ággyal, fürdőszobával. Autentikus mexikói berendezéssel, csempékkel, takarókkal. Azért volt némi kis átverés is a dologban, mert a parkoló, amit lefoglaltunk, az csak este 9-től reggel 9-ig ingyenes, a fennmaradó időben vagy fizetsz a parkolóhelyért, vagy vadászol magadnak egyet. De hely az egyáltalán nincs, így mit van mit tenni, fizetünk, de legalább biztos helyen tudjuk a kocsit.

Oaxaca nagyon hasonlít Pueblához, de kicsit lepukkantabb. Itt is becserkésztük a Zocalot és kerestünk egy kellemes éttermet. Pisti nagyon finom kajákat választott, mindkét menü marhahúsos, zöldséges, a szokásos babpürés étel volt. Toltunk hozzá 2 sört is, csak hogy ki ne száradjunk. Közben hallgattunk marimba és gitár zenét is, elhessegettünk egy csomó árust, akik bejönnek a vacsorázó vendégek közé és próbálják eladni az áruikat. Ez lehet a nyalókától kezdve a nyakláncon át a blúzig bármi. Szerencsére nem erőszakosak, ha intesz, hogy nem kell, akkor továbbállnak. Az oaxacai főtér érdekessége, hogy egyben piac is. Így vacsora után még körbesétáltuk, vadásztunk sört és hazatértünk aludni.

6. nap Tlacoula völgy - Yagul-Mitla-Tule

Végre egy igazán csendes szállás, csak időnként húz el 1-1 repülő felettünk. Így 8 körül keltünk. Ez kicsit meglepte a személyzetet, mert rajtunk kívül ilyen korán még senki sem akart enni. De nagyon hangulatos volt az udvaron, a szobánk előtt elfogyasztani a reggelit, ami frissen facsart narancsléből, kávéból és joghurttal leöntött, dióval és mézzel leöntött gyümölcstálból állt. Csupa egészség!

Azt gondoltam, hogy reggeli után kimegyünk a piacra, ahol biztosan sok zöldség és gyümölcsárus lesz, de kihagytam a számításból azt, hogy a mexikói ember 9 körül ébredezik. Lehet, hogy a mi gyerekeink is mexikóiak??? A piacon tett séta után elindultunk, hogy megnézzük a Tlacolula völgy nevezetességeit. Az első a 2000 éves fa lett volna Tule-ban, de ezt elvétettük. Sebaj, majd hazafelé. A következő célponttal - Yagullal nagyobb szerencsénk volt. Teljesen egyszerűen megtaláltuk.

Az ásatáson rajtunk kívül csak 1 pár volt. Az ásatási területen nagyot sétáltunk, én még a kilátóig is felmásztam. Innen nagyon szép volt a kilátás az egész völgyre. Innen Mitlába mentünk, ahol szintén egy misztékek által felépített város romjait akartuk megnézni.

 Hát ezt nehezebben találtuk meg, de végül sikerült. Ennek az ásatásnak a különlegessége az volt, hogy a város közepén volt, egy templom mellett. Miután megnéztük az ásatást és a templomot is, visszamentünk Mitla főterére, hogy keressünk egy helyet, ahol ehetünk. A városka főtere nagyon szép volt, de étterem egy sem volt.

 Eldöntöttük, hogy ebéd helyett megkeressük a sós fürdőhelyet. Sok embert megkérdeztünk, így sikeresen rátaláltunk az útra. Először egy betonos úton mentünk, majd egy nyomortanyára érve elfogyott az út. De a vicc az volt, hogy itt a nyomortanyán mindenütt ki volt írva, hogy merre menjünk. Ez jó is volt, mert ezen a helyen biztosan nem mertem volna megállni kérdezősködni. Amint kiértünk a faluból, elfogyott az út és vörös agyagos úttá vált, ami elkezdett nagyon emelkedni. Rengeteg hajtűkanyar után végül is feladtuk a keresgélést és én azon izgultam leginkább, hogy hogyan jutunk vissza ezen a nagyon meredek, kanyargós úton. De sikerült sikeresen megoldani és visszajutottunk a Mex190 útra. Kicsit elszomorodva a sikertelenség miatt visszaindultunk Oaxacaba. Útközben találtunk egy jó éttermet, ahol önkiszolgáló rendszerben lehetett enni. Annyiból is jó volt, hogy kipróbálhattunk több féle ételt is, például sült szöcskét.

Jóllakottan folytattuk az utat hazafelé, közben megnéztük Tule-ban a 2000 éves mocsári cédrust. Valóban óriási volt a törzse.

 Innen már tényleg hazaindultunk. Este tettünk még egy sétát a városban, söröztünk a főtéren, majd megterveztük a holnapi útvonalat.