A kezdetek - Lima, a főváros

Peru és a Machu Picchu gyerekkorom óta az „Elérhetetlen, de egyszer akkor is meg fogom nézni!” vágyaim között szerepelt. Majd eltelt 40 év és az álom valóra vált. De kezdjük az elején. Mint minden túra előtt, most is hosszú tervezés előzte meg az indulást. A terv: Lima – Paracas - Nazca- Arequipa- Colca kanyon - Puno, Titicaca-tó – Cusco – Ollantaytambo - Ayacuccho - Lima, 3100 km 15 nap alatt egyénileg egy bérlet autóval.

Amikor minden lehetséges infót beszereztem a netről, mindent elrendeztünk, lefoglaltunk, elérkezett az indulás. Hajnal 2.40-kor óracsörgés, indulás. Erre a túrára kicsit nehezebb a csomagolás, mert a +35 és a -5 fok között mindenféle időjárásra készülni kell. Azért ezt is megoldottuk, 2 farmer, 2 rövidnadrág, 2 szoknya (persze csak nekem) csomó póló, széldzseki és 2-3 pulóver. És a nagy kérdés már meg is oldva. Az Air France-al utaztunk először Párizsig, majd onnan Limába. A Bp.-Párizsi járat teljesen tele volt, de szerencsére, a beígérttel ellentétben ma éppen nem volt sztrájk. A párizsi reptéren volt némi kaland, mert mi rossz terminálra mentünk, szerencsére még volt elég idő, hogy kivonatozzunk az M terminálra, ahonnan a gépünk indult. Egy nagy 250 fős gép volt a limai járat. Mázli, hogy ez a gép nem volt tele, a mellettünk ülő nőt elültették, így ketten maradtunk a 3 ülésre. Ez jól jött a 12,5 órás úton, mert így kicsit kényelmesebben el tudtunk helyezkedni. Egy „kis” repülés és 15.50-kor remek napsütésben leszálltunk Limában.

A drogcsempészek egyik kedvenc repteréről nagyon gyorsan kijutottunk, meglepő módon az útlevél ellenőrzés kivételével nem volt semmilyen ellenőrzés. Lerítt róluk, hogy nem vagyunk drogfutárok. Limában sajnos még nincs metró, így maradt a taxi. A kijáratnál rögtön megtaláltuk a taxiállomást és már ültünk is az autóba. És csak ültünk és ültünk, mert a taxisnak halvány fogalma sem volt róla, hogy az óvárosban hol van a szállodánk. De végül is elindultunk. Hát borzasztó városrészen vágtáztunk át, a szegénység  határtalan. Lehet, hogy mégsem volt ez a Peru olyan jó ötlet?

De most már mindegy, itt vagyunk és nincs visszaút. Végül bejutottunk az óvárosba. A taxisunk végig károgott, kizsebelnek, kirabolnak, leütnek stb. Miért az óvárosban és nem a turisták által kedvelt Mirafloresben foglaltunk szállást? Ijesztgetett mindennel, rá akart beszélni, hogy semmiképpen se akarjunk az óvárosban lakni, mert nem biztonságos. Mivel nem adtuk fel az eredeti tervünket, végül is kitett minket a szállodánkkal szembeni utcán. És kiderült, hogy jól döntöttünk, mert nagyon jól éreztük itt magunkat, semmiféle atrocitás nem ért, akár éjjel is nyugodtan sétálhattunk az utcán, senki nem bántott.

 A szállodánk, a La Quinta de Amat, bejárata rácsos ajtóval védett és a recepció is rács mögött van, de a szoba OK. A recepciós csaj beszél angolul, a szobában van légkondi, bár bent a szag olyan, mintha bundás kenyeret sütöttek volna. Gyorsan kiderült, hogy csak azért, mert az ablakunk arra a szellőző aknára néz, ami az alattunk lévő étteremmel szomszédos.

Na, sebaj, az ablakot becsukjuk, az előtte lévő sötétítő függönyt pedig behúzzuk (ki úgysem lehet) és a probléma megoldva. Becuccolás után fertőtlenítettünk egy Unicummal, majd elindultunk hideg innivalót cserkészni.

Az utcánk a főtértől 200 méterre lévő, valaha szebb időket megért sétáló utca, gyönyörű egy- és kétemeletes paloták, a főutcára néző fafaragásos erkélyekkel, de sajnos a házak nagy része lakatlan, omladozó. Fantasztikus lehetett valamikor. Ugyan a főtér kéznyújtásnyira van innen, de ide, a Rimac folyó túlpartjára már nem nagyon jönnek át a turisták.

Szerencsére találtunk egy metrónak nevezett Tesco jellegű boltot, ahol beszerezhettük a legfontosabbakat. Gyorsan vettünk palackozott vizet és 4 sört. Kettőt kivégeztünk, a maradékot betettük a közös hűtőbe, majd besétáltunk a Főtérre.

A főtér nagyon szép volt kivilágítva, hatalmas a tömeg mindenütt. Érdekes, hogy Mexikóvároshoz hasonlóan itt is minden jelentős épület előtt fegyveres, plexi védőpajzsos rohamrendőr áll. De itt is olyan komolyan veszik a munkájukat, mint Mexikóvárosban. Beszélgetnek, támaszkodnak a pajzsra, vagy a fegyverükre, szerencsére inkább csak kirakat, mint elrettentés. Séta után visszatértünk a szállásra és lefeküdtünk aludni. Itt még csak 9 óra volt, de a mi biológiai óránk még az otthoni idő szerint jár, ahol már hajnal 4 óra volt, így nem kellett ringatni, gyorsan elaludtunk.

2018.05.17. 

Reggel arra ébredtünk, hogy megremegett a szoba. Mivel Lima szeizmikus övezetben fekvő város, így nem ritkák a kisebb-nagyobb földlökések. Érdekes érzés volt, mert nem csak az épületen éreztem a rengést, hanem olyan volt, mintha az egész testemen végigment volna egy furcsa remegés. 8 után felkeltünk és elmentünk reggelit vadászni. Döbbenetes volt, hogy azok az utcák, ahol tegnap hömpölygött a tömeg, most szinte üresek voltak, a boltok zárva. Még a helyi Tesco is zárva volt. Reggel 9 órakor!!! Szerencsére az utcánkban találtunk egy kis reggeliző helyet, ahol az utcafrontra néző ablakban egy nagy üstben főzték a sertéshúst, majd lehűtve tették szendvicsekbe és ott helyben el is lehetett fogyasztani. Nagy volt a forgalom, a helyiek ide jártak reggelizni, kávézni. Mi is beültünk és ettünk egy sonkás szendvicset egy nagy kávéval. Jól esett. Aztán a tetőteraszon megterveztük a mai programot. A várost reggelente szinte mindig az úgynevezett garua, azaz ködfelhő lengi be, amely elhomályosítja a napot, nyirkossá teszi a levegőt.  Ma is kicsit párás, szürke volt az idő, szitáló köddel.

Lima belvárosának főbb nevezetességei gyalog könnyűszerrel bejárhatók. Reggel nagyon hangulatos, mert szinte csak a helyiekkel találkozhatsz, ahogy munkába sietnek. Ekkor még nem érnek ide a Mirafloresből, a turistaközpontból, a látogatókkal tömött buszok. Elsőként besétáltunk a főtérre, ami Limában is, mint majd minden volt spanyol gyarmati településen, a Plaza de Armas nevet viseli. A teret körülölelik Lima főbb nevezetességei: a város legnagyobb katedrálisa, a városháza, az elnöki, az érsek palota és tér közepén pedig a nagy bronz szökőkút.

Amint leültünk a parkban, szemben a katedrálissal és elkezdtem felolvasni, hogy mit látunk, mellénk telepedett egy idősebb férfi, akinek tetszett a nyelv, ahogy beszélünk. Kiderült, hogy a nagyszülei Magyarországról vándoroltak ki az USA-ba, ő most Kaliforniában él és üzleti úton volt Limában. Nagyon beszélgethetnéke volt, de mi inkább csendben gyönyörködni szerettünk volna a tér épületeiben. A főtérről Lima legrégebbi utcáján végighaladva jutottunk el a San Francisco sárga épületéhez. A ferences templomhoz egy kolostor, valamit hátborzongató katakombák is tartoznak.  

A templom is, de főként a kolostor és az alatta található katakombák voltak nagyon érdekesek. A kolostor kerengőjének falát Assisi Szent Ferenc életét ábrázoló freskók díszítik. A 17. századi könyvtárában több, mint 20000 könyv és pergamen található. Érdekessége az ebédlő falát díszítő Az utolsó vacsora c. festmény, ahol az apostolok tengeri malacot esznek és inka serlegekből kukoricasört isznak. A kolostor csak vezetővel látogatható és sajnos nagyon figyelnek, mert a festményt nem szabad fényképezni. Kicsit ijesztő leereszkedni a templom alatti katakombákba, ahol a becslések szerint valaha 70000 temetés volt. A tömegsírokban a tetemeket egymásra helyezték, majd mésszel leöntötték. Lebomlás után a csontokat kiválogatták és körkörösen helyezték el a koponyák körül.

Érdekes volt, de azért jó volt feljönni a friss levegőre. És ekkorra már a nap is kisütött. Egészen más volt így, ragyogó napsütésben a város. Visszamentünk a főtérre és ugyan kicsit távolról, de még láttuk a kormányzói palota előtt az őrségváltás végét.

Innen az Érseki palotához mentünk, ami Lima érsekeinek otthona volt. Az épület híressége a főtérre néző mór stílusú faerkély és a márvány lépcsőház. A szobák is megtekinthetők, átérezhettük, hogy miként éltek itt a főpapok.

Végül Lima legnagyobb templomát, a La Catedrált néztük meg. A monumentális székesegyház uralja a főtér keleti oldalát. A monda szerin maga Francisco Pizarro konkvisztádor és Lima alapítója cipelte ide az első gerendát az eredeti vályogtégla falú épülethez 1535-ben. A jelenlegi épület már többszöri át- és újjáépítés eredménye, mert a Limára jellemző földrengések megrongálták. A bejárattól jobbra, egy mozaikborítású kápolnában találhatóak Pizarro maradványai. Az érdekessége az, hogy a kriptában hosszú időn keresztül egy fejetlen test feküdt, akiről azt tartották, hogy ő Pizarro. Mígnem 1990-ben egy teszt bebizonyította, hogy a konkvisztádor helyett egy másik, „hibás” maradvány volt kiállítva. Ma már valóban a konkvisztádor nyugszik itt. Vagy mégse? Ki tudja, aki nem hiszi, járjon utána!

A katedrális mellett indul a Jiron de le Union nevű sétáló utca, ami a Plaza Saint Martin térig tart. Útközben rácsodálkoztunk a pazar La Merced templomra, mely homlokzata csodálatos, sok kőfaragással díszített. Sajnos bemenni nem tudtunk, de kívülről is szépséges. 

A sétálóutca  a Saint Martin térben végződik. Ez Lima második legfontosabb tere, amelyet 1921-ben adtak át a perui állam létrejöttének 100. évfordulójának a tiszteletére. Gyönyörű hófehér épületek szegélyezik a teret, mely közepén a felszabadító Saint Martin tábornok lovas szobra látható. 

Az óvárosban több szépséges templom található. Mi a térről a Domokos rendi templomot és kolostort néztük meg. A Santo Domingo templomot és kolostort azok a dominikánus szerzetesek alapították, akiknek feladatunk az őslakosok megtérítése volt. A templom három fontos perui szentnek: San Juan Maricas, Santa Rosa de Lima (peru egyetlen női szentje) és San Martin de Porres (a kontinens első fekete szentje) nyughelye. A kolostor udvara csendes, pihentető, a kerengője barokk festményekkel és spanyol csempékkel díszített. A könyvtár hihetetlen gyűjteménye több mint 25 000 könyvből és vallási kéziratokból áll.

Az óváros nagyon szép volt, de késő délután már úgy döntöttünk, hogy több látnivalót nem tudunk befogadni, itt az idő egy kis pihenésre. Este visszamentünk még egyet sétálni. Végigmentünk a Rimac folyó melletti buli negyeden, mindenütt rengeteg ember, zene, tánc, latin hangulat, pedig még nincs is hétvége. Búcsúzásként még egyszer megnéztük kivilágítva a főteret és az óváros főbb nevezetességeket. Bár terveink szerint a perui túra végén még visszatérünk Limába, de akkor már nem jövünk ide be a belvárosba. Akkor a turisták által kedvelt Mirafloresben leszünk, tehát búcsút intünk az óvárosnak. Adios Plaza de Armas, holnap nyakunkba vesszük Perut, irány Paracas.