7. nap

Ma nem túl sok kilométer (260 km) áll előttünk, de le kell küzdenünk az Anti-Atlasz kanyargós útjait. Az utak minősége erre is elfogadható, az út mellett egymást váltják a kopár, sziklás területek és a terméketlen kősivatagok. A kihalt, elhagyatott vidéket egyszer csak felváltja a harsogó zöld táj. Ez már a termékeny Souss-völgye. A Souss-völgy Marrakeshtől nagyjából 120 mérföldre délre kezdődik, és egészen az algériai határig, az Atlanti-óceán partjáig, Agadirtól északra ér véget. A völgy szívében, olajfa ligetek, citrus ültetvények és zöld mezők által körbe véve vár ránk a mai célunk, Taroudant városa. Amikor a part menti településeket gyakran érték támadások a tenger felől, akkor a szárazföldön álló, magas falakkal körbevett berber város, Taroudant kiváló védelmet jelentett lakóinak.

A város több mint ezer éves múltra tekint vissza. Sok turistalátványossága nincs, ezért viszonylag kevés is a turista, de Marokkó egyik legszebb és legjobban megmaradt városfala, ami körbe öleli a régi városrészt és a nyüzsgő, bazárokkal teli medina megér egy napot.

Mint majd minden városban, itt is egy kis riadban, a medina szívében foglaltunk szállás. Péntek délután, ami itt munkaszüneti nap, meglepően gyorsan találtunk parkolót az emberekkel teli óvárosban. Az egyik olivabogyót árusító stand tulajdonosa kedvesen jelezte, hogy egész éjszakára ott hagyhatjuk a boltja előtt az autót. Előrelátóan nem vittük magunkkal a bőröndöket, először csak próbáltuk megtalálni a sikátorokban a Riad Tafilag-ot. Több útbaigazítás után végül rátaláltunk a szállásra. Nem volt túl bizalomgerjesztő a környék, de bíztunk benne, hogy a kapun túl a szokásos, szépséges virágos belső udvarral rendelkező szállás vár. Hát nem! Kopogásunkra csak egy koszos, angolul nem beszélő munkás dugta ki a fejét a rácson és mutogatott valamit. Kicsit távolabb a falon volt két telefonszám a riadunk nevével. Valószínű ékes arab nyelven azt akarta tudtunkra hozni, hogy hívjuk fel a jelzett telefonszámot. És láss, pontosan hallj csodát! Franciául valószínűleg remekül, de angolul annyira nem tudó hang szól bele a kagylóba és kérte, hogy várjunk és értünk küld valakit. Hamarosan meg is érkezett egy bringás srác, aki elvezetett egy másik szállásra, ahol kiderült, hogy az eredeti szállásunkon csőtörés volt, ezért áttettek minket egy másikba. Ez egy gyönyörű, buja kertben lévő riad volt, kellemes medencével, így nem tiltakoztunk.

Sőt, rögtön be is vetettük magunkat a hűs habok közé és egy pohár frissen facsart narancslevet kortyolgatva élveztük a délutánt. Kicsit felfrissülve este sétáltunk egy nagyot a várfalak mentén, bámészkodtunk a piacokon, elvegyültünk a nyüzsgő péntek esti forgatagban.

8-9. nap

Szombat reggel folytattuk utunkat a Souss-völgyben az óceánpart felé. Több helyen jelzik, hogy sáfránytermesztő gazdaságok vannak a közelben, de néhány hatalmas sátron kívül mást nem látni ebből. Köves síkságok, alacsony fák és bokrok követik az utat egészen Tiznitig. A várost magas, lőrésekkel ellátott fal veszi körül, amit 1881-ben Moulay al-Hassan szultán építtetett, hogy az ide telepített helyőrséggel védje meg a lakosságot az Anti-Atlaszban élő berber törzsek támadásaitól.

Sok turistacsalogató látványosság nincs a városban, ám a város híres a remek ezüst ékszereiről. Az árkádsorok alatt lévő ékszerpiac a város központjában mindenképpen megér egy kis pihentető sétát.

Tiznitet elhagyva már egy alsóbbrendű, de nem rossz minőségű úton folytatjuk utunkat az óceánig. És kijutva a hegyekből Gourzimnál meglátjuk az óceánt. Fantasztikus látvány, ahogy ereszkedünk lefele a hegyekből és alattunk dübörögnek a hullámok.

Ez a vidék, mivel távolabb esik Agadirtól, már teljesen turistamentes, de ennek ellenére, vagy éppen ezért csúcs szuper. Mai célunk Legzira Beach. Ez egy pici óceánparti település 150 km-re délre Agadirtól. Itt nincsenek szállodasorok, hangoskodó turisták és persze menő éttermek és üzletekkel teli tengerparti sétány sincs. De van csend, béke, nyugalom. Ez a nekünk való hely! És egy hét utazás után már ránk is fér egy kis pihenés, ejtőzés, láblógatás. És ettől jobb helyet ehhez nem is kívánhatnánk. Szállásunk egy nagyon egyszerű, de közvetlenül a parton található Hotel Legzira Beach Club-ban volt. Nem kis energiámba került, mire sikerült rábeszélnem a tulajt, hogy nekünk adja a legfelső szinten lévő, óceáni kilátással rendelkező szobát, amihez persze saját, hatalmas terasz is tartozott.

Egyébként Legzira Beach a 29. helyet foglalja el a világ 40 legszebb strandjának listáján. Hosszú, homokos partja kiváló, de állandóan fúj a szél és a víz hőfoka is elég alacsony, ezért inkább a szörfösök kedvelik. Félő, hogy 10 év múlva már itt is megjelenik a tömegturizmus, de addig még kiélvezzük ennek az eldugott, nyugodt tengerpartnak minden előnyét.

A remek 8 kilométer hosszú, homokos strandon túl van még egy csoda, amiért érdemes idelátogatni. A parton látható a tengertől koptatott természetes sziklaboltozat, ami mint egy óriás ablak nyílik az óceánra.

Eredetileg 2 hatalmas sziklaív nyúlt a morajló habokba, de 2016-ban az erózió hatására sajnos a nagyobbik, Elefántnak nevezett sziklaív leomlott. Most már csak egy kőtenger emlékeztet erre a nem mindennapi természeti jelenségre, de szerencsére a kisebb sziklaív megmaradt. Ez a még szinte felfedezetlen part mindig más képét mutatta, de a reggeli ködfelhőben és a lenyugvó napnál is félelmetesen szép volt.

10. nap

2 nap óceánparti pihenő után folytattuk Marokkó felfedezését. Úgy gondoltuk, ha már teszteltük, hogy milyen a nyugodt, békés óceánparti nyaralás, akkor próbáljuk ki egy, a turisták által kedvelt nyaralóhelyet is. De nem a jellegtelen, modern Agadir, hanem a kedves, 200 éves Essaouria mellett döntöttünk. A város arab neve Es-Savira, ami jól tervezettet jelent. Ugyan a város területe már ősidők óta lakott, de jenlegi formáját a 18. században érte el, amikor a szultán megbízására egy francia építész megtervezett ide hadikikötőt és egy kis várost. A hely méltó a nevéhez, mert valóban egy jól tervezett, masszív városfallal és erőddel rendelkező bájos városka.

A szállásunk itt is a várfallal körbevett medinában volt. Az óváros nagyban különbözik az eddig látott marokkói medináktól. Itt sokkal tisztábbak, szellősebbek az utcák, nem annyira rámenősek az árusok, sokkal kellemesebb sétálni az utcákon és sikátorokban. Ha nem tudnánk, hogy Afrikában vagyunk, akkor bátran hihetnénk, hogy ez valamelyik dél-európai tengerparti üdülőhely.

A szállás elfoglalása után elindultunk felderíteni a város. Első utunk a kikötőbe vitt, ahol már ugyan délután volt, de még mindig nagy nyüzsgés volt a halpiacon. Rengetegféle halat, polipot, rákot, kagylót és más általunk nem ismert tengeri herkentyűket árultak.

A borzalmas szagok ellenére az itt látottak meghozták az étvágyunkat és beültünk egy halvacsorára a kikötőben lévő kifőzdék egyikébe. Itt nem egy puccos, drága halétteremre, hanem egy roppant egyszerű étkezdére kell gondolni. A mustrára kitett tenger gyümölcseiből kiválasztod a neked tetszőt, megalkudsz az árban és már sütik is. A frissesség miatt nem kell aggódni, mert aki itt romlott árut árul, annak nem sokáig van helye a standon.

Jól belakmároztunk majd elsétáltunk a citadellához és a csipkézett városfalakról gyönyörködtünk a naplementében. Igazán romantikus látvány.

Érdekes volt, hogy a napnyugta után egy őr körbejárta a várfalat, kiküldött mindenkit és bezárta a citadellát és a hozzá tartozó falszakaszt. Így, kicsit nézelődtünk az óváros bazárjaiban, majd a várfal tövében ücsörögve ma nem a müezzint, hanem egy katolikus templom harangzúgását hallgattuk.

Gyors pihenés, mert holnap irány Marrakesh!