2018.05.20. 

Egész éjjel, hajnal 4-ig nagyon hangos zene szólt a hotel mellett. Mire végre elcsendesedett, akkor beindult egy riasztó, mire az is leállt, elindultak a folyosónkon lakó buszos turistacsoport tagjai a gurulós bőröndjeikkel. Szóval nem mondhatni, hogy kipihenten ébredtünk. Pedig ma nagyon nagy út áll előttünk, 540 km. A reggelit a medence mellett, nagyon szép helyen ettük meg. Pakolás, aztán indulás irány Arequipa, a fehér város. Az út végig sík, egyenes úton vezet, csak homok és kő mindenütt. Zöld sehol. Az óceán végig mellettünk, de sehol egy ember.

És ez így megy 100 km keresztül. Aztán időnként jönnek a hegyek. Borzasztóan lassan haladunk. A Googlemaps 9,5 órát jósol az út megtételéhez, a maps.me csak 6 órát. Jó lenne ezt hinni, de ahogy haladunk, vagyis inkább nem haladunk, egyre biztosabb, hogy a 9,5 óra a reális. Chalát, az útleírások szerint bájos óceán parti halászfalut (még hogy bájos, redva, koszos, a partra se tudsz a sok szeméttől lemenni) elhagyva 300 km keresztül csak sivatag, homokhegyek, kősivatag, homokátfúvás az úton, több száz méteres szakadékok, persze védőkorlát nélkül, lakott település nulla, max. néhány kalyiba,tanya.

Mérhetetlen kosz és szegénység. A homoktengeren elvétve 1-1 nádból vagy blokktéglából összerakott kalyiba, legtöbbje villany és víz nélkül, sok esetben még teteje sem volt. Néhol hosszú nyitott, tetővel lefedett, az oldalán ponyvával védett építmények, amik tele vannak csirkeketrecekkel. Az óceán mellett haladva 2-3 helyen láttunk olyan öblöket, ahol halászhajók voltak, de egyébként holdbéli táj. Igazi felüdülés, amikor egy zöld oázist látni az út mellett. És persze mindenütt a homoksivatag miatt hatalmas a por. És végtelenül lassan haladunk. Nagyon nagy a teherforgalom.

Az utakon szinte más sincs, mint kamion és teherautó. Amiknek megvan az a jó szokása, hogy az emelkedőkön 30-40 km sebességgel mennek. Így persze minden emelkedős részen hosszú kocsisor torlódik fel. És annyira egymáson mennek, hogy egy esetleges előzéskor sem tudsz közöttük beférni. A forgalmat még az se gyorsítja, hogy a 40 km-es sebességgel menő kamion elkezdi előzni a 30-al menőt. Végül már ránk sötétedett mire nagy nehézségek és jó néhány ősz hajszállal gazdagabban elértük Arequipa határát. Azt gondoltuk, hogy pünkösd vasárnap este nem lesz könnyű bejutni a főtéren lévő szállodánkba, de hogy még a városba bevezető út is eltűnik, na, arra már mi sem számítottunk. Útépítés miatt teljesen felszedték azt az utat, amin nekünk kellett volna menni. Egy darabig követtünk egy autót a földes, kimélyített úton, de ez nem vezetett sehova. Visszatértünk a külvárosba, ahol egy taxistól próbáltunk érdeklődni, nem sok eredménnyel. Majd követtünk egy rendőrt, de vele is zsákutcába jutottunk. Végül kaptunk egy használható tanácsot és rátaláltunk a városba vezető útra. Be is vitt a GPS a belvárosba, már csak 2 utcára voltunk a főtértől, amikor betonbarikádokkal lezárták az utat. Szerencsére pont ott volt egy parkolóház, arra gondoltunk, hogy itt most leparkolunk, és gyalog megkeressük a szállodát. Majd visszajövünk az autóért. De a parkolóőr közölte, hogy bizony ő 8 órakor bezár, ha addig nem jövünk vissza, akkor csak holnap jutunk hozzá az autóhoz és persze a csomagtartóban lévő bőröndökhöz. Mit volt mit tenni, hátizsák fel és irány a főtér.

Hamarosan kis segítséggel meg is találtuk a szállodát a főtéren, az árkádok alatt. A recepciós már várt minket, bejelentkeztünk és megmutatták a lakosztályunkat.

Fantasztikus volt, ahogy beléptünk az ajtón, rögtön szembe találtuk magunkat a gyönyörűen kivilágított Plaza de Armas-sal. De nem maradt túl sok idő az örvendezésre, mert vészesen közeledett a 8 óra. A recepciós segítségül küldte a takarítónőt, aki elnavigált minket a bérelt parkolóhoz. Visszatértünk a szobánkba, ami hatalmas nagy volt, valamikor nagyon szép lehetett, de már rá férne egy nagy felújítás. Egy Unicum után elindultunk vacsorát cserkészni. Nem jutottunk túl messzire, csak az alattunk lévő étterembe mentünk.

Pisti egy fetuccinit én egy krumplis helyi specialitást (papas a la huancaina) rendeltem. Sem az étel, sem a kiszolgálás nem volt a helyzet magaslatán, de legalább jó drága volt. Vacsora után körbejártuk a gyönyörűen kivilágított főteret.

2018.05.21. 

Reggel gondoltuk, hogy jó sokáig fogunk aludni, de arra azért nem számítottunk, hogy pünkösd hétfő reggel 7 órakor elkezdik vágni a főtéren lévő pálmák elszáradt leveleit. Mintha egy láncfűrész hangja lett volna. Persze maga a főtér sem egy csendes hely. Na de a kilátás, az szuper!!! A város neve, Arequipa, fehér várost jelent. A nevét a közelben bányászott hófehér vulkáni kőzetről kapta, ebből építették a főtér szinte minden épületét.

8 után felkeltünk és lementünk reggelizni. Ami egy részről hátránya a belvárosnak, hogy hangos, ugyanakkor nem semmi úgy reggelizni, hogy alattad a főtér, előtted a katedrális.

A mai napot kineveztük pihenősnek. Nem sok gyaloglás, inkább csak nézelődés. A város fő attrakciójával a Monasterio de Santa Catalinával kezdtük. Ez egy XVI. században alapított női kolostor, amit egy apácának állt gazdag özvegy Dona Maria de Guzmán alapított. Először a szegény kreol nők, majd később a gazdag családok lányai csatlakoztak a rendhez. A gazdag lányok magukkal hozták a szolgálóikat, mulatságokat rendeztek, úgy éltek, mint azelőtt. Erről a fennmaradt lakrészeik tanúskodnak. 1870-ben megreformálták a rendet és az eddigi szabados életvitelt a vallásos szigorúság helyettesítette. A kolostor egy egész háztömbnyi területen fekszik, utcákkal, terekkel. Érdekes volt végigjárni.

Utána még sétáltunk a belvárosban, majd beültünk ebédelni egy olyan kínai önkiszolgáló étterembe, ahol 29 solért annyit és azt ehettél, amit csak akarsz. Itt jól megtömtük a pocinkat, majd hazamentünk pihenni egy kicsit. 5 órakor visszamentünk megnézni a katedrálist, ahol délután szintén sziesztát tartottak. A spanyol örökség...

Csak este jutott eszembe, hogy nem mentünk el a múzeumba megnézni a kis Juanítát, a jégbefagyott lányt. Hát így jártunk, legalább lesz miért visszajönni. Mivel még este is tele voltunk az ebéddel, ezért egy kis pizzát mertünk bevállalni. Aztán levezetésként még ittunk egy pisco koktélt és irány az ágy.

2018.05.22. 

Ma reggel valami katonai felvonulásra ébredtünk. Hangos parancsszavak és katonai induló. Reggeli a szokásos. Majd indulás, cél a Colca Canyon. Hát Arequipából kivergődni sem volt egyszerűbb, mint bejutni. Kifelé araszolás közben gyönyörködhettünk a várost körülvevő 3 vulkán havas csúcsaiban. De végül sikerült elhagyni a várost.

Az út itt is tele emelkedőkkel, de legalább nincs nagy forgalom. Ahogy elértük a vikunyák területét, valóban az út két oldalán megjelentek a lámával rokon, de vadonélő állatok.

Gyönyörű hegyvidéken mentünk keresztül, ragyogó napsütésben, mégis sok helyen még jég borította a tájat.

Persze nem csoda 4800 méter magasságban. Minden csodálatos volt, amíg Pisti nem jelezte, hogy fogytán a benzinünk. A legközelebbi kút csak Chivayban volt, ami 45 km-re volt. Mivel rengeteg durva emelkedőn kellett átvergődni, így nagyon fogyasztott az autó. „Kicsit sem aggódtam”. Végül megegyeztünk, ha elfogy a benzin, akkor Pisti stoppal elmegy Chivayba, én maradok a kocsival. De ezeken a nagyon keskeny utakon még félre se tudnánk tolni a kocsit. Szóval már nem tudtuk olyan felszabadultan értékelni a táj szépségeit, pedig volt bőven.

Az egyik legnépszerűbb kiálló a 4950 méter magas kilátó volt, ahonnan rá lehetett látni a még most is működő vulkánokra.

Végül sikeresen eljutottunk a chivayi benzinkútig és "megmenekültünk! Innen a Cruz del Condor kilátóhoz mentünk. Végig nagyon szép tájon mentünk keresztül. Igazi kicsi hegyi falvakon, volt, hogy ki kellett szállni a kocsiból elhajtani az állatokat az útról. Végül eljutottunk a Colca Canyonhoz.

Valóban nagyon mély, az alján folyik a Colca folyó, már ami még maradt. Körbesétáltuk, de ide vagy korán reggel, vagy késő délután kell jönni, mert akkor a meleg áramlattal lent szállnak a kondorok. Azért mi is láttunk 2 madarat, biztos kondor volt, vagy nem?! Innen visszamentünk Yanqueba, ahol a szállásunk volt. Egy nagyon kicsi falu, egyetlen utcája van lekövezve, a többi földes.

A szállást gyorsan megtaláltuk, és nem akartunk hinni a szemünknek, szuper szállás volt. Egy szép kertben, erkéllyel rálátással a hegyekre, angolul jól beszélő recepcióssal és egy kedves tulajjal. A szoba is nagyon ízlésesen berendezett, hatalmas, kényelmes ággyal, elektromos, dizájnos kandallóval.

A nap lezárásaként egy termálfürdőzést terveztünk a chivay strandon. De amikor a recepción a nyitvatartásról érdeklődtünk kiderült, hogy itt Yanqueban van egy sokkal jobb termálvizes fürdő, amit leginkább csak a helyiek használnak. A recepción kapott térkép alapján sikerült is megtalálni. És tényleg fantasztikus volt, kint a természetben csináltak 6 medencét, ahol a hegyből fakadó termálvízben áztathattuk megfáradt testünket.

A felüdülés után visszamentünk a szállásunkra vacsorázni. Az étterem is nagyon hangulatos volt, 5 csillagos profi kiszolgálással. Mindketten alpaka húsos ételt ettünk. Az íze leginkább a marhahúsra emlékeztetett, igazán finom, jól elkészített étel volt.

Vacsora után a teraszunkon elfogyasztottuk a még Arequipában megkezdett finom vörösborunkat, majd a kandallónk fénye mellett az óriási ágyikónkban nyugovóra tértünk.

2019.05.23. 

A mai reggel ezidáig a legcsendesebb. Itt nincs autódudálás (hisz a faluban nincs is autó) se ordibálás csak valami monoton erős zúgás. Ja, ez a ronda hang a mi túlmelegedett kandallónkból jön. Miután Pisti kikapcsolta, folytatódott a pihenés. Ez egy olyan békés, nyugodt, szuper hely a kanyonban, ahol minden gond nélkül el tudnánk tölteni még pár napot csak lustálkodva a hegyekre néző függőágyakban elmélkedve.

De sajnos erre nincs idő, mert menni kell, a szűkre szabott időt a lehető leghatékonyabban kell kitölteni. Reggeli után pakolás és irány Puno, a Titikaka-tavi város. Yanqueban, amíg Pisti pénzt vált, azért én kiugrok a helyi piacra. Igazán érdekes, nem sok turistát látni.

A yanquei piac után még megnéztük a főtéren álló templomot és útba ejtettük Chivay főterét és templomát is. Itt aztán teljesen igaz, hogy nem ismerik a stresszt, csend, béke és nyugalom uralkodik. Mintha nem is a XXI. században lennének.

Miután kijöttünk a kanyonból egyre inkább eltűntek a hajtűkanyarok és jöttek a hosszú egyenesek. Kisebb kitérőkkel eljutottunk Punóba. Nagyon  jól nézett ki a Titikaka-tó, ahogy ereszkedtünk le a városba. Pedig ez a város is 3800 méter magasan fekszik, mégis a mélyben volt.

Itt is, mint minden városban, őrült forgalom volt. Végül kijutottunk a kikötőbe. Kicsit aggódtunk, mert már 4 óra körül járt az idő és félő volt, hogy már nem találunk hajót, ami kivinne az Uros szigetekre. De amint leparkoltunk, rögtön ott termett egy felhajtó és 20 solért ajánlotta, hogy kivisz az úszó szigetekre. És így is lett. Hamarosan a Titikaka-tavon száguldottunk az úszó szigetek felé. Az úszó szigetek különlegessége, hogy a települések az úgynevezett totora nádra épülnek, és a tavon úsznak. Az uros nép viszonylagos szegénységben itt él a vízen, házaikat és főbb használati cikkeiket is nádból készítik.  Manapság a fő bevételi forrásuk a turizmus.

Amikor kikötöttünk a sziget ura spanyolul fogadott és valószínűleg arról mesélt, hogy miként jönnek létre a szigetek. Utána betessékeltek egy házba és próbáltak mindenféle szőtteseket és más bóvlit eladni. Hát elég borzalmas körülmények között élnek. Mivel mi semmit nem vettünk, gyorsan ki is mentünk a nyirkos, büdös házból. A csapatban rajtunk kívül volt két limai fiatal srác, egy 4 fős szintén helybeli pár egy kislánnyal. Miután véget ért a sziget program, rávették a csapat spanyol részét, hogy menjünk a "mercedesbenz" névre keresztelt totora nád hajóval. Mindenki felszállt a kicsit röhejes 2 macskafejes fa tákolmányra, a 2 nő énekelt helyi dalokat (nekünk külön egy dalt angolul) majd a mi hajónk mögé állt a sziget ura egy motorcsónakkal és azzal tolta a mi hajónkat.

Kicsit kiábrándító volt a motoros hajtás, de ez van. Végül is ez jó is lett volna, de kikötöttünk egy másik szigeten is, ahol szintén kellett volna venni valamit, vagy enni a helyi étteremben, de erre se volt kapás. Így várakoztunk egy fél órát, majd visszahajóztunk Punoba.

Hát egynek jó volt, de ez egy igazi turista átvágás. A parkolóban autóba szálltunk és irány a szállodánk. Hát ezt leírni könnyű, de megtalálni... Kínkeservesen eljutottunk a szállodáig, de az utcán olyan forgalom volt, hogy megállni előtte nem lehetett. Szerencsére nem messze találtunk egy udvart, ami parkolóként is működött.

Letettük az autót és irány a szálloda. Miután bevágtáztunk elég furcsán néztek ránk, nem találták a foglalásunkat. Ja, mert mi nem az általunk lefoglalt szállodába mentünk. De végül is megtaláltuk. Ez egy szuper 4 csillagos szálloda. Mivel ma se sokat ettünk elindultuk kaját keresni. Találtunk is egy remek éttermet, ahol fullos teltház ellenére csináltak nekünk asztalt a kemence mellett. Igazán jól esett a fűtött kemence mellett enni, mert estére már nagyon lehűlt az idő.

Mindketten nagyon finom halat ettünk. Közben élő zenével szórakoztattak bennünket. Vacsora után hazamentünk a szállodába, ahol gyorsan befűtöttünk, mivel május ellenére +4 fok volt, és nagyot szundítottunk holnapig.