Ecuador
Egyszer egy útifilmet láttam Ecuador fővárosáról, az óriási hegyek által övezett Quitoról és az óvárosáról. Ez indította el a vezérhangyát, hogy egyszer meg kéne nézni. És Bogotától nincs is messze, mindössze 1 óra repülés. Persze az útvonal tervezésekor kicsit változtattunk és Bogota helyett Panamavárosból utaztunk Ecuador fővárosába, Quitoba. De ez is csak 2 óra. Pontosabban annyi se lett volna, ha nem keveredik a gép egy erős légörvényes leszállófolyosóra, ami miatt nem engedtek leszállni. Így landolás helyett átstartoltatták a gépet. Vagyis amikor már egészen közel jártunk a földhöz, bejelentette a pilóta, hogy nem tudunk leszállni és csak azt éreztük, hogy újra emelkedik a gép. Ez nem igazán esett jól, de állítólag ez egy rutin eljárás. Így tettünk még egy kört a város felett és végül sikeresen landoltunk. Párszor már repültem, de ilyen élményben még nem volt részem és remélem nem is lesz.

Panamaváros
A nyaralásunk kezdete óta csodák - csodájára az első repülőjárat, ami pontosan indult. Mivel Cartagenából mindössze 50 percnyi repülőútra van csak Panamaváros, így gyorsan letudtuk, de arra nem számítottunk, hogy az országba belépés még az USA beléptetési rendszerét is felülmúlja. Végül sikeresen eljutottunk az útlevélkezelő ügyintézőhöz. Kicsit megijedtünk, mert amikor meglátta, hogy hol fogunk lakni, kicsit felhúzta a szemöldökét, majd közölte, hogy nem a legjobb helyet választottuk szálláshelyként. De végül hosszú többszöri ellenőrzés és átvizsgálás után sikeresen átjutottunk a beléptetési procedúrán és már robogtunk is a belváros felé. Panama, köszönhetően a csatornának és az idetelepült bankoknak, Közép – Amerika szállítmányozási és pénzügyi központja, ezáltal a térség leggazdagabb városa. A csendes óceáni partvonalra épült modern felhőkarcolók tömkelege teljesen Miami érzetét kelti.

Cartagena

Santa Martaból hazafelé az út sokkal forgalmasabb volt, mert hétköznap révén nagyon nagy volt a teherforgalom. Azonban a lassú haladás miatt volt lehetőségünk gyönyörködni az út mellett  fel-felcsapó tenger óriási hullámaiban vagy a mangrove erdők borította lagúnákban.

Mivel a kocsit tele tankkal kellett leadnunk, így az utolsó benzinkútnál tankoltunk. Akkor vettük észre, hogy amíg mi bent éjszakáztunk a nemzeti parkban, addig a motorháztetőre ráesett egy kókuszdió, ami igen csúnya nyomott hagyott a kocsi elején. Nem túl nyugodtan mentünk leadni az autót. Ugyan kötöttünk biztosítást, de felkészültünk az alkudozásra. Odaálltunk a kölcsönző bejáratához és csodák csodájára visszavették tőlünk úgy a kocsit, hogy nem szóltak a sérülés miatt. Pedig ezt csak a vak nem látta. De néha nekünk is lehet szerencsénk!

Minca

A tegnapi sok-sok pech után kissé félve indultunk az autókölcsönzőhöz, ahol nagy tömeg fogadott. De a sor ellenére nem telt fél órába és máris 4 napra boldog tulajdonosai lettünk egy szinte új Toyota Corollának és indultunk a 90-es főúton Minca felé. Ezzel kezdetét vette a kalandtúra. Eddig a nagyobb városok kulturális nevezetességeit néztük meg, de most belevetjük magunk a természetbe!

• 
• 
• 

A 4 órás út nem volt nagy kihívás, mert az előrejelzésekkel ellentétben remek minőségű utakon száguldottunk. Több helyen az út közvetlenül a vízparton vezet, ahol 1-1 hatalmas hullám becsap az útra, kocsimosásnak is megfelel. Más területen az utat jobbról-balról víz, mocsár és mangróve erdők veszik körül, fantasztikus a látvány. És az útmenti jelzőtáblák is érdekesek, különleges „veszélyekre” hívják fel a békés utasok figyelmét!

Medellin

Medellin az Aburrá-völgyben található, több mint 400 km-re északnyugatra Bogotától. Elsőre nem igazán tűnt nagy kihívásnak eljutni a drogkartellekről és Pablo Escobarról elhíresült városba. Délelőtt rendelünk  taxit, ami kivisz a reptérre, becsekkolunk, felszállunk, majd 1 óra múlva érkezés Medellinbe. Hát nem!

Előkészületek

Idén ismét nagy kalandba vágtunk bele. Eredetileg azt találtuk ki, hogy meglátogatjuk Kolumbiát. De ha már ilyen messzi útra vállalkozunk, akkor miért is hagynánk ki az Egyenlítőt, hisz csak egy órányi repülőútra van Bogotától. Igy Ecuador is bejött a képbe. Majd addig-addig keresgéltem a repülőjegy keresőben egy jó áru quitói repülőjegy után, hogy bedobta, menjünk Panamaváros érintésével. Így alakult ki a „3 hét – 3 ország” Kolumbia-Panama-Ecuador közép/dél-amerikai túránk.

Az éjszakai vonatozás után délelőtt 11 órára értünk Khívába, ahol már 40 fok körüli hőmérséklet fogadott. A sivatag szélén épült Khíva a Selyem-út egyik leglenyűgözőbb városa, ami lényegében egy vastag várfallal körbevett szabadtéri múzeum. Nem csoda, hogy az Itchan-Kala elnevezésű óvárost az UNESCO már 1990-től a világörökség részévé nyilvánította. Itchan Kala 10 méter magas erődfalakon belül állt, amelyeket a történelem során többször leromboltak és újjáépítettek.  Itchan Kala volt az a hely, ahol a kánok laktak, a papsággal, a magas rangú tisztviselőkkel és a gazdag kereskedőkkel együtt.

Itt mi is igazán kiváltságosnak érezhettük magunkat, mert az óváros legnagyobb medreszéjéből, a Mohammed Amin Khan Medrszéből átalakított Orient Star Hotelben szálltunk meg. Az épület Közép-Ázsia legnagyobb medreszéje volt. Ez a kétszintes iszlám iskola 125 cellával és egy hatalmas belső udvarral rendelkezett, amelyeket 260 diáknak szántak, most viszont a turisták vették hatalmukba.

A második szamarkandi napunkon folytattuk a nevezetességek bejárását. Elsőként a lenyűgöző Bibi-Khanym mecsetet néztük meg. A mecset építése 1404-ben fejeződött be és a Timur Birodalom egyik ékkövének számított. Hatalmasságát jelzi, hogy akár 10000 hívőt is képes volt befogadni.

• 
• 
• 

Valamikor réges-régen még orosz nyelvszakos főiskolásként adódott először rá lehetőség, hogy eljuthassak Szamarkandba és Buharába. Ez akkor sajnos pénz híján nem jött össze.  De ahogy a közmondás is mondja, ami késik, az nem múlik. Mindössze 40 évet pihentettem a projektet, de egy másik közmondással élve, jobb később, mint soha, vagyis irány ÜZBEGISZTÁN!!!

Egyik kolleganőnk kalandos utazást kívánt, ami be is jött, bár ő nem biztos, hogy erre gondolt. Először is Budapestről több, mint fél óra késéssel indultunk, ami kicsit aggasztónak tűnt, mert mindössze 1 óránk volt az isztambuli átszállásra. De egész jól ismerjük a török repteret (legutóbb több, mint 6 órát vártunk itt a casablancai csatlakozásra) ezért bíztunk benne, hogy egy kis csodával még esélyes, hogy elérjük a taskenti járatot. Olyan sprintet futottunk, hogy ezzel nyugodtan indulhatnánk az augusztusi atlétikai VB-n is, de ez sem volt elég. Az orrunk előtt szállt fel a gép. Így újabb lehetőséget kaptunk arra, hogy még jobban megismerjük az isztambuli reptér csendes, eldugott alvóhelyeit és vigasztalódjunk egy pohár finom sörrel.

Kuba az 1978-as VIT (Világifjúsági és Diáktalálkozó, a tőlem „némileg” fiatalabbak kedvéért) idején keltette fel az érdeklődésem. Nagy vágyam volt, hogy egyszer ellátogassak Havannába. Azóta eltelt jó pár év, ez sajnos rajtam és Havannán is nyomot hagyott, de ami késik, az nem múlik. Eredeti tervünk csak egy laza, láblógatós tengerparti pihenés volt, de úgy hozta a szerencse (és a repülőjáratok), hogy futotta még egy havannai hosszú hétvégére is. Vagyis 7 nap varaderói lazulás után még 3 nap Havanna is belefért a szűkre szabott időnkbe.