Medellin
Medellin az Aburrá-völgyben található, több mint 400 km-re északnyugatra Bogotától. Elsőre nem igazán tűnt nagy kihívásnak eljutni a drogkartellekről és Pablo Escobarról elhíresült városba. Délelőtt rendelünk taxit, ami kivisz a reptérre, becsekkolunk, felszállunk, majd 1 óra múlva érkezés Medellinbe. Hát nem!
Addig működött, hogy kimegyünk a reptérre, de ott sehol se találtuk kiírva a járatunkat, és kiderült, hogy van egy másik terminál is, amit mindössze 3 belföldi társaság használ, és naná, hogy a miénk, a „Clic” fapados kis belföldi társaság is. Ja, és persze nem sétatávolságra, hanem taxitávolságra található az egyes termináltól. Még jó, hogy jócskán hagytunk időt, így nem kellett aggódni, hogy lekéssük a gépet. Nem is, hisz valami félreértésből adódóan minket, az utasokat, korábban kiengedtek a géphez, mint a személyzetet. De gyorsan rájöttek a hibára, így visszasétáltattak a géptől a terminálra, vártunk még 1 órát, majd elindultunk Medellin felé. Ezzel a géppel utazott Medellinbe a légitársaság szabadnapos személyzete is, ők szinte többen voltak, mint mi, utasok.
Folyamatos turbulenciában utaztunk, fel-le ugrált, dőlt, recsegett a gép, de a szakmabeliek erre fel se emelték tekintetüket a mobiljukról, így tudtuk, hogy nincs baj. Végül jó nagy késéssel, késő délután megérkeztünk a híres-hírhedt városba. Szerencsére Escobar halála óta gyökeresen megváltozott a helyzet. A város virágzik, fejlődik, tökéletesen biztonságos, ezáltal egyre népszerűbb a turisták körében is. Mi a Laures nevű lakónegyedben foglaltunk egy kellemes kis lakást, egy kedves mulatt hölgytől, Margaritától, aki nagyon segítőkész volt, minden fontos információval ellátott. A lakásunk egy park mellett volt, nem messze a metrótól. Végig teljes biztonságban éreztük magunkat annak ellenére, hogy elég sok hajléktalan lakta a metró közeli parkokat.
Poblado és Laures negyedek tele vannak turistával és egyre népszerűbb a digitális nomádok körében is. Este még mi is belevetettük magunkat a hangos, nyüzsgő bulinegyedbe, ahol mindenütt üvöltött a zene, mindenki teljes hangerőn nézte az éppen esedékes focimeccset, pörgött az élet a nyitott casinokban. Mi cserkésztünk egy levesekből és rizsből álló vacsorát, majd viszonylag időben hazatértünk, mert holnap korán reggel indulunk Guatape-be, megmászni a majd 700 lépcsőt, ami a híres vulkáni szikla csúcsára vezet.
Reggel szinte a Nappal együtt keltünk. Éjszaka volt egy jó kis földrengés, ami megrázta az egész épületet, de én olyan fáradt voltam, hogy gond nélkül átaludtam, észre se vettem, hogy remeg alattam az ágy. A város földrajzi fekvéséből adódóan a földrengéses zónában van, de azért mi nem vagyunk ehhez hozzászokva.
A szomszédos metróállomáson vártuk a turista buszt, ami a 2 órányira lévő Guatape-be visz. Persze jó latin szokás szerint egy utas késett, így 1 órás késéssel indultunk. Szép virágos, pálmafás tájon jutottunk a kis turista gyöngyszemhez Guatepe-hez. Útközben olyan falvakat kereszteztünk, ahol nagyon komoly mezőgazdasági termelés folyt. Hatalmas fólia sátrakban termesztették a paprikát, paradicsomot, uborkát, cukkinit. Óriási területeken nőtt a kelkáposzta. Ami föld nem volt megművelve, ott nagy marhacsordák legeltek. Vagyis nem csak a turizmusból élnek.
Első utunk a hely nevezetességéhez a "Sziklához", a La Piedra del Peñolhoz vezetett. Ez a hatalmas gránit szikla kb. 65 millió évvel ezelőtt keletkezett. 675 lépcső megmászása után jutunk fel a tetejére, ahol egy kilátótorony, valamint étel-, ital- és ajándékárusok bódéi találhatók. A csúcsról fantasztikus kilátás nyílik a sziklát övező mesterséges tórendszerre és a harsogó zöld, buja növényzetre.
29 fok melegben és 90%-os páratartalom mellet nem könnyű feladat feljutni a csúcsra, de a lélegzetelállító kilátásért mindenképpen megéri a fáradtság. Egy finom ebéd után egy hajókiránduláson ejtőztünk, és közben megismertük a tó történetét.
Kiderült, hogy ez igazából egy, a 70-es években kialakított mesterséges tórendszer, amit a Guatape folyóra épített vízerőmű építésekor alakítottak ki. Jelenleg ez a vízerőmű biztosítja Kolumbia villamosenergiatermelésének 30%-át. A kellemes hajókázás után felfedeztük a festői kis várost, Guatapet. A városka a lenyűgözően színesre festett házairól, szűk, hangulatos utcácskairól híres. Remek dolog a kis utcákon és tereken barangolni a szivárványszínű házak között.
Az utolsó medellini napunkat az óváros és az erőszakról elhíresült Comuna13 meglátogatásával zártuk. A város történelmi központban lévő Botero térrel kezdtük. Botero a város híres szülötte, aki világszerte ismert festő és szobrász volt. Egyedi módon, az átlagostól eltérően ábrázolta az embereket és állatokat. Halála után 23 nagyméretű szobrot hagyott a városra. Ezek a szobrok népesítik be a központi teret. Nagyon vicces körbejárni az ismert és kevésbé ismert szobrait, fotózkodni a hatalmas szobrok előtt.
A comuna meglátogatása után visszamentünk a lakásunkra, összeszedelőzködtünk és irány Cartagena. Az első taxis, akit leintettünk rossz reptérre vitt. És még ő volt felháborodva, amikor leállítottuk és fizetés nélkül, bosszúsan otthagytuk. A következő taxis már normális volt, de ott meg a kocsi motorja hagyott ki időnként. Kicsit aggódtunk, hogy ne robbanjon le a várost a nemzetközi reptérrel összekötő 8,2 km hosszú alagútban, de végül szerencsésen kijutottunk a reptérre. Annyira nem kellett volna sietni, hiszen megint 1 órás késéssel indult a gépünk. A késés eredményeként korom sötétben értünk földet Cartagenában. Szállásunk mindössze10 percre volt a reptértől, de hosszas bolyongás után se találtuk. Szerencsére 2 idős, az esti miséről hazatartó kedves hölgy és kedves ismerősük segített, aki hazaugrott a kocsijáért és elvitt minket a szállásunkra. Nagy-nagy köszönet érte, segítségük nélkül még talán most is a cartagenai reptér körül keringenénk a szállásunkat keresve! Mentségünkre legyen mondva, hogy a "szálloda" egy normál lakóház volt, amit nappal se biztos, hogy megtaláltunk volna.
És cartagenai szerencsénk másnap a Localiza nevű helyi autókölcsönzőben is folytatódott, ahol nagyon gyors és korrekt ügyintézésnek köszönhetően egy szinte új autó rövid idejű tulajdonosaiként folytattuk túránkat a trópusi Minca és a Tayrona Nemzeti Park felé. A városok után irány a TERMÉSZET!
