Az Alpok-Adria kerékpárút talán az egyik legkedveltebb és legismertebb kerékpár útvonal, amit a kerékpározni szeretők végig tekernek. Először 7 évvel ezelőtt egy baráti társasággal vágtunk neki a Tarvisio-Udine szakasznak. Akkor még nem is gondoltuk, hogy ezzel az első közös túrával elindítunk egy azóta már sok-sok száz kilométeresre növekedett közös teker(g)ést.

Tavaly kettesben is nekivágtunk, de kicsit meghosszabbítva, Villachtól Gradoig tekerünk, de egy sajnálatos bringásbaleset miatt a túra Venzoneban megszakadt. Azonban egy „remek” térdműtét után idén visszatértünk a tett helyszínére. Hiszen ahogy Karak mondja: Ami nem sikerül elsőre, majd sikerül másodjára! És így is lett!!

1.nap Villach-Venzone

A bringákat kocsival felvittük Villachba, ott éjszakáztunk, majd reggel ragyogó napsütésben, friss szellővel indult a bringatúra. Villachot egy töltésre épített kerékpárúton hagytuk el. A Gail folyó mellett futó kavicsos, murvás úton haladtunk, ahol többször alattunk, fölöttünk, mellettünk keresztezte utunkat az autóút.

Hamarosan megérkeztünk Arnoldsteinbe, ahol kellemes kávézó várja a nem kevés erre haladó bringást. Egy finom hideg fröccs után irány a határ, amin minden ellenőrzés nélkül gurultunk át. Itt két lehetőség közül választhat a kerekező: egy nagyon meredek hegyi szakasz a kihívást kedvelőknek, vagy az autóút mellett haladó, fehér bringasáv a már „rég óta fiatalok” részére (ezek vagyunk mi). Persze ez is pár kilométer után belefut a hivatalos kerékpárútba.

Gyorsan átgurultunk Pontebbán  és mire feleszméltünk már el is értük Tarvisiót. Szerencsére a kerékpárút a város felett fut, így nem kell a város keskeny utcáin tekerni és remek kilátás nyílik a városkára. Persze, hogy Tarvisio is emlékezetes maradjon egy defekt lassította az utunkat.

Tarvisioból az út a gyönyörű csatornavölgyön keresztül a régi Pontebbana vasútvonalon vezet, régi pályaudvarépületek és acélhidak mellett, amelyeken a Monarchia idejében vonatok közlekedtek. A kerékpárút sok-sok egykori vasúti alagutakon keresztül vezet, ahol áthajtáskor a mozgásérzékelők általában felkapcsolják a villanyt. 

Sok helyen a régi vasútállomások a vasútvonal elhagyása után egyszerűen a természetre maradtak, ahol mindent benőtt a növényzet. De egyre több épületet felújítanak és hangulatos bisztrókat alakítanak ki belőlük, ahol enni-inni-pihenni lehet az út során.

Ezek közül is a legnépszerűbb a Chiusaforte vasútállomás , amely egy remek kerékpáros „resti”, ahol a padokon, füvön, kerti székekben frissülhet fel a megfáradt bringás.  Miután jót ettünk és ittunk a türkizkék színű Fiume Tagliamento folyó medrében haladtunk tovább Venzone felé.

A jó hír, hogy idénre végül elkészült az új bringaút, így már csak 3 km-t kell az út melletti sávon Venzonéig tekerni. Venzonét 1976-ban egy földrengés szinte teljesen elpusztította, de újjáépítették, így most gyönyörű óváros úgy néz ki, mintha több száz éve létezett volna. Az éjszakát a főtéren lévő hangulatos apartmanban töltöttük.

2. nap Venzone-Udine

Éjszaka hatalmas dörgésre és villámlásokra ébredtünk, majd leszakadt az ég. Nem gond, legalább az éjszaka kiesi magát és reggel friss levegőben tekerhetünk holnap. Gondoltuk mi, kis naivan! Hát nem!!! Olyan sötétség és pára borult a városra, hogy nem látszottak a várost körül ölelő hegyek. Mire összeszedelőzködtünk újból őzönvíz szerű esőzés zúdult a városra. Másfél órán át néztük remény vesztve a szakadó esőt az árkádok alól.

Végül rövid időre elállt, így gyorsan áttekertünk a szomszéd városkába, a hangulatos Gemona del Fiurliba. A városközpontra érdemes rászánni 1-2 órát, meg kell nézni a várat és a fantasztikus katedrálist az óratoronnyal.

És mindenképpen be kell térni a Pan e Salam nevű bisztróba, ahol kihagyhatatlan a finom kávé és a friss, gyöngyöző prosecco. Sajnos az eső miatt a vár idén kimaradt, de vigasztalásként ittunk még egy proseccot.

A város után síkká és szélessé válik a táj, a forgalmas utaktól csendes kis olasz falvakon, kukoricaföldeken és mezőkön keresztül vezet az út. Kora délután értünk Udinébe. Szállásunk az óváros főterétől pár lépésre, a Piazza Giacomo Matteotti melletti kis utcában volt, így a város főbb nevezetességei kéznyújtásnyira estek. Egy igazi olaszos tésztavacsora után felmentünk a várba, ami Udine belvárosában, egy dombon található, és sétáltunk az óváros szűk, hangulatos kis utcáin.

 3. nap Udine-Grado

A változatosság kedvéért ma is esőre ébredtünk. De a tegnapi felhőszakadással ellentétben, masszív, áztató eső esett. Az égbolt teljesen besimult, remény se látszott arra, hogy kitisztul.

Vicces, hogy eközben otthon 40 °C kánikula tombol, mi meg itt a mediterrán Itáliában naponta szétázunk. De így jártunk. Kellemetlen áztató esőben indultunk, nem sok időbe telt, és esőkabát ide vagy oda, de szó szerint bőrig áztunk. És hogy még fokozódjon a „jó hangulat”, sikeresen el is tévedtünk, árkon-bokron, alagutakon keresztül próbáltunk rátalálni a hivatalos bringaútra..

Így majd 1 órán át tekertünk a szakadó esőben úton-útfélen, verték ránk a mellettünk elhaladó autók a sarat és a vizet. Hát nem a legideálisabb kerékpáros időben haladtunk Palmanova felé. Szerencsére az út többnyire sík terepen vezetett, hamarosan az eső is elállt és még a hivatalos bringaútra is rátaláltunk. Hát kell ennél több? Persze, száraz ruha, egy jó ebéd és frissítő ital. Mindezt meg is találtuk Palmanovában. A város a Velencei Köztársaság által alapított erődváros, ami egy tökéletes 9 ágú csillagalakot formáz és vastag várfal veszi körbe.

Érdekes átbringázni a három várkapu egyikén és hamarosan már a szabályos hatszögletű főtéren gyönyörködhetünk a Dogale székesegyházban. 2017 óta a város az UNESCO Világörökség részét képezi. 

Innen Cervignano de Fiurli vasútállomását beiktatva egyenesen Grado felé vettük az irányt. Mivel már újból el kezdett esni az eső, ezért úgy döntöttünk, hogy a római nyomokat őrző Aquileát csak hazafelé nézzük meg. Sajnos Gradoba vezető utat sem úsztuk meg százazon, így a fantasztikus városba vezető földnyelv sem tudta a valódi szép arcát mutatni.

 4. nap Grado-Villach

Mivel ma is esőre és borult időre ébredtünk, ezért úgy döntöttünk, hogy nincs mire várni, a 2 napra tervezett tengerparti pihenést elengedjük és indulunk haza. Útközben azért megálltunk megnézni a római nyomokat őrző Aquileat. A kerékpárúton is jelzik, hogy hol kell felkanyarodni a román-gótikus bazilikához. Maga az épület is impozáns, de fő ékessége a 750 m² nagyságú, szinte a teljes területet befedő színes padlómozaik, ami a nyugati világ legnagyobb ókeresztény mozaikja.

Érdemes megnézni a római ásatásokat és a fórum megmaradt oszlopsorát is.

Innen tovább bicikliztünk a legközelebbi vasútállomáshoz és egy udinei átszállással estére már Villachban pakoltuk a szállítóra a bringákat és irány haza.

Sajnos az időjárásnak köszönhetően nem úgy sikerült a bringatúra, ahogy terveztük, de a távot letekertük és ha sikerül, akkor persze, hogy még ide is visszatérünk!!!