11-12. nap

Fájó szívvel hagytuk el Szavirát, jó lett volna még maradni egy napot és élvezni a hosszú homokos partot, pihengetni egy napernyő alatt, de már vár ránk a legnagyobb turistaközpont, Marrakesh. 

Marrakeshig az autóút remek volt, több helyen is turistalátványosságként lefényképezhető (persze jó pénzért) az argánfákon legelésző kecskecsapat. Szegény kecskék, de ez is bevétel a gazdinak.

A városba bevezető út horrorisztikus, egymást érik a többsávos körforgalmak, ahol a több sáv csak elméletben létezik, mert felfestve nincs és sokszor előfordul, hogy nem a körforgalomban bent lévőnek van elsőbbsége, hanem egyszerűen megáll a benti forgalom beengedve a kint lévőket. Utoljára Limában rettegtem ennyire a városi vezetéstől. De megoldottuk, csak menni kell a hömpölygő tömeggel és rettenetesen figyelni. A legfőbb KRESZ szabály: elsőbbsége annak van, akinek megadják. Sok-sok küzdelem, dudaszó és infarktus közeli állapot után eljutottunk a riadunkhoz legközelebbi parkolóhoz és 2 napra megszabadultunk az autónktól, legfeljebb a helyi lovaskocsis közlekedés jöhet szóba.

A szállásunk, a Riad Blue Berber, a Jemaa el Fna főtértől kb. 10 perc sétára a medina belsejében volt, így még a gyalogos megközelítése sem volt egyszerű. Komoly feladat a bámészkodó tömegen és a zsúfolt sikátorokon átjutni a bőröndökkel, de valamit valamiért. Ha igazán autentikus helyen akarsz lakni, akkor nem a modern városrész egyen szállodái között kell szállást foglalnod.

A szállásunkon Abe, a ház tulajdonosa fogadott. Egy kis beszélgetés, teázás után végigvezetett a házán. Ez szintén egy hagyományos, belsőudvaros, marokkói díszítéssel ellátott házikó volt 6 kellemes szobával, pihenősarokkal és tetőterasszal az óváros szívében.

Marrakeshre 2 napot terveztünk, ezért úgy döntöttünk, hogy ma csak sétálgatunk, nézelődünk, a látványosságok megtekintését holnapra tartogatjuk. Délután bebarangoltuk a bazárokat, ami nem egyszerű feladat, mert Marrakesh piacai a legnagyobbak és a legszínesebbek Marokkóban. Számos kanyargó sikátorral és bódékkal, amelyek tele vannak szőnyegekkel, rézárukkal, selymekkel, bőrárukkal és csodás színes-szagos fűszerekkel. A különféle piacok a kínált áruk alapján szekciókra vannak osztva. A piacok nevei még ma is utalnak arra, hogy mit árulnak ott. A piaci bámészkodás után megpihentünk a Koutoubia mecset melletti parkban. Sajnos Marrakesh egyik jelképe, a 12. századból származó mecset nem látogatható, de igazán impozáns a 77 méter magas torony, melynek külsejét kőcsipkék tarkítják és minden oldalon más-más minta látható.

Ezután medina főterét a Jemaa el Fna-t jártuk körbe. A tér nevének jelentése- halottak menete- arra utal, hogy valaha itt tűzték ki az elítéltek levágott fejeit. Nevével ellentétben ez a tér messze nem nevezhető halottnak, sőt állandó nyüzsgés, pörgés jellemezi. Itt soha nem áll meg az élet. Nappal berber zenészek, kígyóbűvölők, táncosok, mutatványosok a majmaikkal szórakoztatják az arra járókat. Estére kelve megtelik a tér frissen facsart narancs-, citrom- és gránátalma-levet árusító bódékkal és frissensült grillételeket, salátákat és más helyben készíthető ételeket árusító standokkal.

Ha elég éhes vagy és bátor, akkor egy itteni finom vacsora kihagyhatatlan. Nem könnyű választani a számozott ételesbódék közt, mivel végtelenül rámenős fiúk és lányok próbálják megszerezni a prédát, vagyis a saját kifőzdéjükbe csalogatni a gyanútlan turistát. Találomra kiválasztottunk egyet és jól bevacsoráztunk.

Este szerencsénk volt, mert rajtunk kívül más vendég nem volt a szálláson, így birtokba vettük a kényelmes pihenősarkot, olvasgattunk és hallgattuk Abe és barátainak csevegését.

Másnap kipihenten indultunk el felfedezni Marrakesh legfőbb nevezetességeit. Elsőként az Ali ben Youssef medreszét (vallási iskola) jártuk körbe. Nem könnyű megtalálni a piac szűk utcáin, de aki keres, az talál. Sajnos a medreszéhez tartozó mecsetet, „hitetlenek” nem látogathatják, de sebaj, a medresze megtekinthető. Ez Marokkó legnagyobb medreszéje, ami 1565-ből származik, gyönyörűséges stukkókkal, mozaikokkal és faragott fa díszekkel. Először a medresze központjában lévő belső udvart néztük meg, amit kétoldalt árkádok szegélyezik, és a végében egy cédrusfa kupola alatt található az imaterem. Nagyon kellemes a belső udvar középen lévő medence. Valaha több száz diák lakott a második emeleten található cellákban, amik 7 udvar körül helyezkednek el.

Következő nevezetesség amit meg akartunk nézni, az a medina másik részében található Szaadiana sírok voltak. Ez a késő 16. századból származó mauzóleumok együttese, ami a Szaadina dinasztia több mint 60 tagjának temetkezési helye volt. Az érdekessége, hogy a 17. században Moulay Ismail szultán a sírokat lezáratta, befalaztatta, így 1917-ig teljesen feledésbe merültek.

Ekkor francia légi felvételek alapján újra felfedezték, átjárót vágtak a falba, hogy a turisták is megcsodálhassák a dúsan díszített pavilonokat. Közülük a Tizenkét oszlop terme a leglátványosabb, ahol a csodás mozaikokkal díszített falak közt, a cédrusfa kupola alatt található Ahmed el-Manszúr és utódai márványlapokkal fedett sírjai.

Kis délutáni szieszta után megkerestük a mai nap utolsó látványosságát, az El - Bahia palotát. A palota viszonylag modern, 1884-ben épült a marrakesi kormányzó hivatalos lakhelyeként. Az oszlopsorokkal keretezett, színes márványcsempével borított belső udvaron át bejutunk a zellige csempékkel és festett mennyezettel díszített lakótermekbe.

Valamikor igazán szép és lakájos hely lehetett, de most akármennyire is szépek, de üresen, berendezés nélkül állnak a lakótermek. A palota legszebb része, a pálmafákkal, citrusokkal teleültetett gyönyörű belső udvar, középen szökőkúttal. Ebből a csendes, nyugalmas udvaról nyíltak a vezér feleségeinek a valamikor fényűző szobái. Azért ki lehetett itt bírni a tikkasztó nyári napokban.

Ma este is a Jemaa el Fna tér egyik kiülős étkezdéjében vacsoráztunk és még tettünk egy búcsúsétát a turistáktól nyüzsgő óvárosban.

13. nap

Reggel elbúcsúztunk Abetől és mivel a GPS bevitt a sikátorok sűrűjébe, izgalmas sikátortúra után nagy nehezen, de kijutottunk Marrakeshből. Mára már csak egy rövid 250 km-es táv maradt Casablancáig, az is remek minőségű autópályán. A városhatárig jól haladtunk, de a reptértől hatalmas forgalomban, a szokásos zsúfolt körforgalmakkal megküzdve fél 2-re értünk el a város legismertebb nevezetességéhez a II. Hasszán mecsethez. Sietni kellett, mert a netről már tudtuk, hogy ma délután 2 órakor indul az utolsó vezetett túra a mecsetbe. Csodák csodájára gyorsan megtaláltuk a parkolót, de a jegyiroda sehol sem volt.

Így megkérdeztük a mecsetet körülvevő hatalmas területet védő őröket. Nem túl kedvesen, de azért megmutatták, hogy jó messze az óriási tér másik sarkában, a múzeumban lehet jegyet venni a túrára. Rohantunk, de a bejáratnál egy marcona őr utunkat állta és közölte, hogy zárva, nem lehet bemenni. Kicsit elkedvetlenedtünk, mivel Marokkóban ez azon kevés mecsetek egyike, amit mi „gyaurok” is látogathatunk. Végül kiderült, hogy még nem fejeződött be az imaidő, ezért a 2 órás látogatás elmarad, majd 3 órakor lesz még egy utolsó csoport, velük bemehetünk a mecsetbe. Ugyan nem így terveztük, de semmi gond, van egy óránk, hogy körbejárjuk és kívülről is megcsodálhassuk a mecsetet. Mivel az épületegyüttes 9 hektáron terül el, gondoltuk, hogy addig lesz mivel elütni az időt.

Elindultunk a mecset jobb oldalán, de már rohant felénk egy harcias őr sípolva, integetve, hogy távozzunk a területről, mert erre a nem muszlimok, nem mehetnek. A mecset a Korán egyik sorának megfelelően - „Isten trónja a vízre építtetett.” – részben a vízre épült, ezért úgy terveztük, hogy akkor a tenger felől nézzük meg a hatalmas épületet. Persze onnan is elzavartak, így leültünk a lépcsőre és néztük, amint özönlöttek kifelé a hívők. Az egyik kijáraton a férfiak, egy másikon a nők és gyerekek. Miután befejeződött az imaidő, az őrök csatárláncba álltak és mindenkit elküldtek a mecset közeléből. Hát itt nem annyira örülnek a turistáknak!

Végül 3 órakor elindulhattunk az angol csoporttal. A mecset a jelenlegi király édesapjának a 60. születésnapjára, 1989-re készült el. Az építkezés 13 évig tartott és volt, hogy éjjel-nappal megszakítás nélkül 1000-1400 ember dolgozott rajta. Az épület monumentális, belső terében 25 000, kint 80 000 hívő imádkozhat egyszerre. Marokkó büszkesége, hisz a muránói csillárok és a carrarai oszlopok kivételével minden építőanyag Marokkóból, illetve környékéről származik. A hagyományos díszítőelemek (színes mozaikok, faragott gipsz bordűrök, festett cédrusfa mennyezet) mellett számos modern megoldás is megtalálható itt, úgymint padlófűtés, elektromos ajtók és elcsúsztatható tető. Ramadán idején egyszerűen elhúzzák a mecset tetejét és a csillagos ég alatt imádkozhatnak Allahhoz a hívek. A mecset fantasztikus, grandiózus építmény, de nekem túl ridegnek, hidegnek, hivalkodónak tűnt. Azért a fanyalgásom ellenére azt el kell ismernem, hogy ezt az épületet egyszer mindenképpen látni kell!

A mecset megtekintése után kivergődtünk a forgalmas városból és bár csak holnap kellett volna leadni az autót, mi úgy döntöttünk, hogy kivisszük a kocsit a reptérre és a reptéri transzferbusszal megyünk a szállodába. A kocsi leadás, ellentétben a felvételével, egyszerűen ment. Innen már a jól ismert reptéri szállodánkba tértünk vissza. Itt mintha már fél lábbal, lélekben itthon lettünk volna. Az éjszakát riad helyett egy teljesen átlagos reptéri szállodában töltöttük, vacsorára már nem marokkói tajint, hanem steak-et ettünk, amit mentatea helyett hideg Casablanca nevű helyi sörrel (mert ilyen is van) öblítettünk le.

Ez a két hét szép volt, jó volt, de sajnos minden jónak vége szakad egyszer. Másnap hazafelé a repülőn már a következő nagy utazást tervezgettük. Viszlát Marokkó, helló új célpont. De hogy az hol lesz, azt majd meglátjuk…