Miután egyik barátunk fantasztikus dolgokat mesélt Madeirán tett kirándulásáról, elhatároztuk, hogy miért is ne győződnénk meg róla a saját szemünkkel. És mivel a Madeirát már megjárt barátunk a túra megszervezést is magára vállalta, így a döntés gyorsan megszületett. 10 fős baráti társaságunkkal vágtunk neki Madeira felfedezésének.

A Wizzair Bécsből induló közvetlen járatát választottuk, amivel 4 órányi repülés után szerencsésen landoltunk a sziget leghíresebb szülöttéről, Cristiano Ronaldoról elnevezett repülőtéren.

Itt rögtön felvettük az előre lefoglalt autókat, amik megkönnyítették az 1 hetes, főként túrázásra épülő nyaralásunkat. Szállást a sziget déli részén, a fővárostól nem messze található Ponta do Sol nevű faluban foglaltunk. Már útközben is leesett az állunk a csodás zöld dombokra épült főváros láttán, de a szálloda maga volt a csoda. Két hatalmas szikla közé, közvetlenül a partra épült és minden szoba terasza és ablaka a pálmákkal szegélyezett óceánpartra nézett.

A nyaralásra ugyan terveztünk városnézést, fürdőzést és pihenést is, de a fő cél a sziget természeti szépségeinek, hegyeinek, völgyeinek bejárása szerepelt.

Bemelegítésként az első napi túránkat a misztikus Fanal Forest nevű babérerdőben kezdtük. A 600 éves fákat általában titokzatos köd övezi, ami ad egy bizonyos hangulatot, de mi a vidám, napos oldalát láttuk. Persze igy is jól esett sétálni a zöld moharéteggel borított hatalmas fák között és gyönyörködni az itt-ott a sziklák mögül kibukkanó kék óceánban.

Másnap már egy, a szálláshelyünktől mindössze 10 percre található Levada do Moinho és Levada Nova 9 km hosszúságú valódi gyalogtúrát terveztünk. A túra nem túl nehéz, szinte alig van szintemelkedés, de mivel a levadák (mesterséges csatornarendszer, ami a hegyekben összegyűlt vizet vezeti a falvakba) mellett sokszor védőkorlát nélküli szakadék van, ezért igencsak figyelni kell a lábunk elé. Ez nem könnyű, mert az út során csodálatos panorámában, fantasztikus növényekben és vízesésekben gyönyörködhetünk. A túra igazából egy körtúra, ami visszavisz a faluba.

Kis pihenő után még belefért egy autós kirándulás is. A sziget közepén található Madeira egyik leglenyűgözőbb völgye, az úgynevezett Apácák Völgye. A parkolóból egy rövid sétával érhetjük el a kilátópontot, ahonnan lélegzetelállító panoráma nyílik Curral das Freiras városkára, amely egy krátermedence mélyén fekszik. A település nevének pontos fordítása: apácák istállója. A nevét alapítóiról kapta, akik a funchali Santa Clara kolostor apácái voltak, és a kalóztámadások elől ide menekültek.

Az előző napok harsogó zöld, dús vegetációja után igazán érdekes élményt jelentett a Vereda da Ponta de Sao Lourenco túra, ami egy nagyon kopár, homokos, sziklás terepen vezet.  A Szent Lőrinc-félsziget Madeira szigetének mintegy 8 km hosszan a tengerbe nyúló keleti földnyelve. A domborzata olyan, mint egy hullámvasút, folyamatos ereszkedés és mászás váltja egymást. A terep elég durva, de a sziklák közül ki-kibukkanó óceán látványa elfeledteti a fáradtságot.  

A túra levezetéseként még adtunk az élvezetnek és hazafelé még betértünk Porto da Cruzban egy híres rumlepárlóba, Engenhos do Norte Rum Distillery-be, ami 1927 óta készíti a „Branca” és a „970” elnevezésű ízletes rumokat, amelyek a sziget igazi ikonjai.

A gyalogtúráink „főfogása”, a sziget két legmagasabb csúcsát, a Vereda do Areeirot és a Verada do Pico Ruivo-t összekötő túra sajnos elmaradt. Ennek oka egyrészt egy földcsuszamlás miatti lezárás, másrészt a mostoha időjárás. Bár becsületünkre legyen mondva, hogy a csepergő eső ellenére elindultunk, de a hamarosan mindent eltakaró köd, a szakadó eső és a viharos erejű szél a túra feladására kényszerített minket. Na, de sebaj, máris van egy indok, hogy miért kell ide is visszatérni!

Visszafelé kicsit átmelegedtünk a kiinduló ponton lévő kilátóteraszon, majd a bájos, festői Santanában lévő skanzen meglátogatásával „vigasztalódtunk”.  A város fő látnivalói a háromszög alakú, nádfedeles színes házikók, amik a hagyományos madeirai építészet gyöngyszemei. Akik az építészet helyett inkább a csodás természetben lelik örömüket, ők sem fognak itt csalódni, hisz a színes bouganvillea- és az óriási fejű, színes hortenziaültetvények elkápráztatják az idelátogatókat.

Az utolsó napi túránkat újra a levadák mentén, a Levada Faja do Rodrigez túraútvonalára terveztük. A panorámás kilátás, a széles vízesárkok, a csöpögő alagutak és a fantasztikus vízesések jelentették az igazi túraélményt. Az út során nem kellett nagy emelkedőkkel küzdeni, viszonylag sík, kényelmes erdei gyalogösvények, kisebb sziklába vájt alagutak. Azonban az útvonal végén található kb.1 km hosszú alagút próbára tette a túrázókat. Mivel az alagútban teljes a sötétség, szűk, nagyon keskeny betoncsíkon lehet csak közlekedni, egy félrelépéssel máris az alagútban folyó levadában találja magát a figyelmetlen túrázó. Így a félősebb, esetleg klausztrofóbiában szenvedőknek nem ajánlott! De ha bátrak voltunk és leküzdöttük a keskeny alagutat, akkor trópusi őserdőben érezhetjük magunkat, mindenütt vízesések, lagúnák, pára és hihetetlenül gazdag, dús növényzet. Emlékezetes, izgalmas élmény.

A túrázások mellett felfrissülésként azért meg-megmártóztunk az óceánban is. Mivel a szigetet az Atlanti-óceán veszi körbe, ezért a hatalmas hullámzás miatt nem igazán lehet nagyokat úszni. Ezt a problémát szemfüles módon úgy oldják meg, hogy hullámtörőket építenek és így szinte egy medencét kanyarítanak ki az élővízből. A szállodánk előtt is egy ilyen kellemes fürdőhelyet alakítottak ki, ahol igazán jól esett a fárasztó gyaloglások utáni frissítő merülés.

De a sziget leglátványosabb fürdőhelyéért érdemes Porto Monizba elautózni, ahol két, a természet által kialakított lávamedence-csoport is megtalálható. A fekete bazaltmedencék a vulkánok lávafolyamából keletkeztek és ma már az óceán hullámai verdesik illetve töltik fel őket. Ezekben a medencékben nyugodtan lehet úszni, felfedezni a vízi állat- és növényvilágot.

És ha még mindig vágynánk egy kis mártózásra, akkor Seixalban, egy fekete homokos strandon futhatunk versenyt a tajtékzó hullámokkal miközben gyönyörködhetünk meredek lejtők és zöld hegyek panorámájában.

Persze a túrázás és a fürdés mellett érdemes az ország fővárosát, Funchalt is bejárni. Kellemes mediterrán hangulatot idéző óvárosa, a hagyományos piaca és persze a felvonóval is megközelíthető fantasztikus flórával es faunával bíró botanikus kertje is megér egy napot.

A madeirai 1 hét sajnos észrevétlenül elrepült. Sok csodát láttunk, de még sok-sok minden felfedezésre vár, így mint mindig, itt is elhatároztuk, hogy ha sikerül, akkor ide is mindenképpen visszatérünk!!!

Idén tavasszal 3 hetet töltöttünk Kínában. Összegyűjtöttünk pár, véleményünk szerint hasznos és érdekes infót, ami segíthet annak, aki hozzánk hasonlóan egyéni szervezésben szeretné megismerni Kína népszerű illetve kicsit kevésbé ismert területeit.

Mivel szerencsénkre már 3. alkalommal tértünk vissza a számunkra roppant kedvelt országba, ezért úgy hittük, hogy nem sok újdonsággal kell számolnunk. Utoljára 11 éve voltunk Kínában, ami önmagában is igen hosszú idő, de figyelembe véve, hogy közben volt egy Covid járvány, ami miatt felfordult a világ és a 11 év önmagában is sok, de ez Kínát tekintve még inkább rengeteg. Egyszóval félretettük a magabiztosságot és önhittséget majd nekivágtuk Kína újbóli felfedezésének. És akkor jöjjenek a tények!

Vízum

11 évvel ezelőtt még személyesen kellett megjelenni a kínai követségen, hogy beadjuk a kérelmünket. Ma már vízum nélkül utazhatunk Kínába, ha 30 napnál nem szeretnénk több időt turistáskodni az országban. Ez igaz is, de ha valaki úgy, mint mi, Tibetbe is szeretne belépni, ami egyébként Kína része, akkor ez a vízummentesség ide már nem érvényes. Vagyis a tibeti beutazáshoz kell keresni egy olyan Tibetben bejegyzett utazási irodát, akinek joga van tibeti beutazási engedélyt kérni. Ugyanis e nélkül jelenleg nem lehet Tibetbe beutazni. Ez azért nem olyan nagy kihívás, mert az Interneten nagyon sok ilyen iroda hirdeti magát. Mi egy kis irodától kértünk ajánlatot egy 4 napos lhaszai túrára és teljesen rendben elintézték a beutazási engedélyünket, sőt  még fővárosban is remek programokat szerveztek. Azért azt még mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy az engedélyt nem postázhatják külföldi címre, hanem csak Kínába, de bármely szálloda recepciójára el tudják küldeni, ahol az utazás előtt át lehet venni.

Fő a bizalom, de mi csak pozitív tapasztalatokról számolhatunk be, mert a levél a beutazási engedéllyel már ott várt ránk a xiani szállodánkban.

Repülő

Több légitársaság gépe is repül Pekingbe, de ehhez az utazáshoz mi az Air China Budapest-Peking közvetlen járatát választottuk. Előnye, hogy közvetlenül, átszállás nélkül repül a két főváros között, hátránya, hogy hajnalban ér Pekingbe, így a gyorsvonat indulásáig kell egy csendes, nyugodt helyet keresni az érkezési oldalon, illetve hazafelé is elég durva időben, hajnal 2 órakor indul. De ez azért jó, mert itthoni idő szerint már reggel Budapesten vagyunk.

Már máskor is repültünk velük, akkor és most is rendben volt minden, tartották a menetrend szerinti időt és a kiszolgálás is tökéletes volt. Kicsit szomorúan konstatáltuk, hogy itthon is megnőtt a légitársaság népszerűsége, mert ahhoz képest, hogy az első utunkon (13 éve) szinte félházzal repültünk, most oda-vissza teljesen tele volt a gép.

Peking reptéri gyorsvasút

A pekingi reptérről a városba való bejutásra gyors és kényelmes lehetőség a reptéri gyorsvasút, ami a 3. és 2. terminálról 20-30 percenként szállítja az utasokat a pekingi metróvonalhoz. A jegyet automatából kényelmesen meg lehet vásárolni és nem kell a taxikért küzdeni, illetve órákon át araszolni a borzalmas pekingi forgalomban. Az automatáknál készpénzzel vagy banki mobil alkalmazással fizethetünk.

Metró

Mostani túránk alatt 2 városban, Pekingben és Xianban volt metró. Mindenképpen ajánlom, mert gyors, tiszta, biztonságos és mindkét város főbb nevezetességeit elérhetjük a segítségükkel.

Jegyet az állomásokon automatákból, vagy a jegyirodában lehet venni. Mivel mi mindkét helyen csak pár napot töltöttünk, ezért vonaljegyet váltottunk, de léteznek városkártyák is. Az automatáknál kiválasztható az angol nyelvű opció, majd a célállomás és a fizetés módja.

Egy bankkártya típusú plasztikkártyát kapunk, amit a kapuknál kell leolvastatni. Az állomások közötti eligazodás nem nehéz, mert angolul is minden ki van írva, illetve a hangosbemondó is „beszél” angolul. A jegyet viszont meg kell őrizni, mert a kijáratnál be kell dobni az automatába és csak így nyílik ki a kapu, ezzel enged ki.

Pár érdekesség:

- a metróbejáratoknál teljes csomag és személyátvizsgálás van, vagyis minden bőröndöt, hátizsákot, kistáskát stb. be kell tenni egy átvilágítóba a bejáratnál és egy kapun kell átmenni, ahol detektorral is átvizsgálnak.  A vizes palackot külön átvizsgálják.

- a vonaton senki, senkinek se adja át a helyét, lehet az idős, terhes, kisgyerekes, nincs udvariasság, mindenki rögtön rástartol az üres helyre, lehet, hogy ez a túlélési ösztön 1 milliárd ember esetében. 

Vonatozás

Kínában fantasztikusan jó a vonatközlekedés. Rengeteg szupergyors vonat közlekedik szerte az országban. A gyors, az valóban gyors, mert a szerelvények 280-300 km/órás sebességgel siklanak úgy, hogy azt az utas észre se veszi. Ezek az úgynevezett G és D jelzésű vonatok.

Jegyet érdemes rá előre online megvenni, mert roppant népszerűek a helyiek körében. Az állomásokra csak egy szigorú átvizsgálás után juthatunk be.  A csomagokat és az utasokat is a metróhoz hasonlóan átvizsgálják. Ha ezen az ellenőrzőponton átjutottunk, akkor általában egy óriási központi térbe jutunk, ahol hatalmas kijelzők mutatják, hogy hányas számú kapunál kell jelentkeznünk és a vonatunk melyik peronról indul. Pont úgy, mint egy reptéren.

Mindenképpen érdemes megjegyezni a vonatunk számát, mert a célállomás nincs mindig angol betűkkel is kiírva, de a vonat száma biztos pontot jelent. A kapuknál még egyszer ellenőrzik a jegyet, útlevelet és már mehetünk is a peronra! A vagonokra ki van írva a vagon száma és a helyeket is könnyű megtalálni. De minden vonaton van úgynevezett vonatkísérő, aki segít, sőt figyelmeztet, hogy mikor kell leszállni. Ez az éjszakai járatokon roppant hasznos. Mi business class-on (csúcsmodern 5 ággyá alakítható fotelágy egy vagonban ételcsomaggal, vízzel) 1. illetve 2. osztályon utaztunk. Mindegyik nagyon tiszta és kényelmes, csak ajánlani tudom!

Fontos: mivel szinte mindenütt nagy a tömeg, ezért mindenképpen érdemes 1 órát rászámolni az bejelentkezési procedúrára, hogy biztosan ne késsük le a vonatunkat, illetve érdemes online előre lefoglalni a jegyet, mert szinte minden vonat full-on közlekedik. Mi egy vagyont fizettünk, mert már nem volt csak a business class-ra hely.

Taxi

Az utolsó kínai utunk óta jelentősen megváltozott a taxizás. Szerencsére előnyére! Végre nem kell alkudozni, fix árakkal dolgoznak és szerintem meg is fizethető. Emellett modern, tiszta, leginkább elektromos taxik közlekednek a városokban.

Fontos: ne álljunk meg a pályaudvarokon ránk akaszkodó hiénáknak, mindenhol van taxiállomás, ahol korrekt áron bevisznek a szállodához, illetve nem árt kínai (hanzi) betűkkel is lementeni a telefonunkra, vagy kinyomtatni a végcélunkat, mert ez sokszor nem egyértelmű. Az se baj, ha Googlemaps-en követjük a haladásunkat, így biztosabb a sikeres célelérés.

Fizetés, pénz

Ez talán az egyik legfontosabb kérdés, mert ha nem készülünk fel rá, akkor nagy döbbenetet jelent, hogy a nálunk jól bevált kártyás fizetés Kínában nem, vagy csak nagyon kevés helyen működik. Marad a készpénz, ami felvétele szintén nem egyszerű, mert ugye az ATM-ek, ha egyáltalán sikerül ilyet találni, csak kínaiul kommunikálnak. Emellett akkora mennyiségű pénzt jelent, amit nem könnyű kezelni. A megoldás a banki alkalmazások itthoni letöltése. Két alkalmazást használnak, az Alipay és a Wechat megy az egész országban. Hihetetlen, de még a koldusnál is kint van a QR kód, azzal adhatsz pénzt neki. Minden boltban, taxiban, étteremben, de még az italautomatáknál is így lehet fizetni. Ezért feltétlen töltse le, aki Kínába készül!

Fontos: ez persze csak Internet kapcsolattal működik, vagyis utazás előtt erre is kell gondolni!

Internet

A szállodáinkban ugyan mindenhol volt Wifi, de roppant lassú és az általunk használt oldalak (Google, FB) nem igazán működtek. A megoldás, hogy már a reptéren vásárolunk SIM kártyát, vagy utazás előtt letöltjük az eSIM alkalmazást. Ez nekünk remekül működött, így minden hasznos információhoz hozzá tudtunk jutni.

Kommunikáció

Ez egy nagyon negatív meglepetés volt, hogy még a 11 évvel ezelőttihez képest is gyengén vagy egyáltalán nem beszéltek angolul. Még a bookingon foglalható szállodákban vagy a turista központokban sem! Azonban mindenhol remekül működött a fordítóprogram (mi a legegyszerűbb Google fordítót használtuk), mert azzal nem csak kommunikálni, de pl. kínai kiírásokat olvasni is tökéletesen lehetett. Persze itt is fontos, hogy legyen netünk!

Étel, ital

Elsőként fontos leszögezni, hogy a nálunk kapható "kínainak" köze nincs a valódi kínai ételekhez, se ízre, se fűszerezésben. Mi leginkább kis helyi étkezdékben, kifőzdékben ettünk.

Érdekes volt, hogy a rizs szinte eltűnt a választékból. 11 éve minden étkezéshez szolgáltak fel rizst, most úgy kellett kérni. Most amerre jártunk (Észak-Kína, Peking) nagyon népszerű volt a tésztaleveses egytál étel hússal, húsgombóccal.

Sokfelé lehetett rablóhús jellegű nyársra szúrt húst kapni, de a hagyományos gőzgombóc és persze Peking kifőzdéiben a pekingi kacsa is kapható. Az ételrendelést nagyban segíti, hogy amint nálunk, Kínában is szinte mindenütt van kép az ételről.

Viszont azt érdemes megtudni, hogy mennyire erős, mert nagyon csípősen étkeznek. Jó hír, hogy egyre elterjedtebbek a nyugati gyorséttermek (McDonald’s, Burger King, KFC), így ha egy kis hazai ízre vágyunk, vagy gyomorbántalmaink vannak, van rá megoldás.

Amit viszont képtelen vagyok megszokni Ázsiában, az az általunk kedvelt reggelik hiánya. A kisebb szállodák egyáltalán nem adnak reggelit, de ha mégis, akkor a hagyományos kínai meleg tésztaleves vagy gőzgombóc szerepel a kínálatukban. Viszonylag kevés helyen kaphatunk szalámis, sajtos, paprikás, paradicsomos reggelit.

Ivással kapcsolatban a fő szabály, hogy tilos csapvizet inni! Szerencsére mindenütt lehet palackozott vizet kapni, a szállodákban ingyen bekészítenek 1-1 üveggel, hogy még a fogmosásnál is ezt használjuk. Persze aki nem csak vizet szeretne inni, annak jó hír, hogy alkohol is mindenhol kapható. A helyi sörök nekünk teljesen bejöttek. Borral nem próbálkoztunk.

Érdekesség:

A kínaiak, mint általában mindenki, nagyon szeretnek nassolni. De amíg mi előszeretettel fogyasztjuk a chipseket, mogyorót, ropit, addig a kínai boltok polcain "ínycsiklandozó" kacsalábak, finom csirkelábak, nyakincák, szárnyak és más "finomságok" csábítják a diétázó embereket.

Belépőjegyek, nevezetességek

Bármerre jártunk, mindenhol hatalmas volt a tömeg. És ez a tömeg egészen más, mint az itthoni! Ugyan a „nyugati” turista áradat még nem tért vissza, mindenhol panaszkodtak, hogy a Covid után nagyban visszaesett a turista forgalom. Ez szemmel láthatólag így van, Peking és Xian kivételével alig találkoztunk nem kínai turistával. Ezzel ellentétben a belső turizmus óriási, mindenütt turistacsoportok tömkelege. Ezért a népszerű látnivalókhoz (Tiltott város, Tienanmen tér stb. ) mindenképpen érdemes előre online jegyet venni. 

Viszont kellemes meglepetés volt számunkra, hogy a nevezetességek nagy része 60 év felett ingyen vagy féláron látogatható. Csak bemutattuk az útlevelünket (azt mindig, mindenhova érdemes magunkkal vinni, mert állandóan kérik) és már suhantunk is át a beléptető rendszereken. Az öregségnek is vannak előnyei!

Szállások

Mi szeretünk biztosra menni, ezért mindig előre booking-on lefoglaljuk a szállásokat. Leginkább a kicsi, helyi, autentikus szállásokat szeretjük. Kínában nem nehéz ilyeneket találni. Pekingben az óváros, egyik hutong beli szállodáját kedveljük, ami roppant egyszerű, de 2 percre található a Qianmen sétálóutcától és a Tienanmen tértől. De mostani utunk során laktunk régi banképületből kialakított szálláson és hiper modern 25 emeletes szállodában is. 

És még egy érdekesség a végére

Először, amikor a pekingi metróban egy korhű ruhába öltözött, fekete feltornyozott kontyú, fehérre festett arcú, viháncoló lánycsapat szállt be a szerelvénybe, akkor azt hittük, hogy maszkabálba mennek. De nem! Amint később kiderült egy új divat ütötte fel a fejét Pekingben és az általunk bejárt „kisebb” városokban is. Leginkább fiatal lányok és hölgyek az óvárosokban található ruhakölcsönzőből gésa típusú ruhákat kölcsönöznek, felfogadnak egy profi fotóst és az óváros legszebb helyein fotóztatják magukat.

Egy teljes iparág jött létre, ami ezt a hóbortot támogatja, ruhakölcsönzők, sminkesek, fodrászok, fotósok. Mindig van új a Nap alatt! Lehet, hogy a csúcsmodern Kínában is visszavágynak a régmúltba, avagy az idő mindent megszépít?

Bízom benne, hogy pár év múlva újra visszatérhetünk ebbe a különleges országba és frissíthetem az utazással kapcsolatos tanácsokat, élményeket. 

Kínai túránkat a Pekingtől 255 km-re északkeletre a Hebei tartományban található valamikori császári üdülőhelyen, Chengdében folytattuk. A Csing-dinasztia császárai 89 évet és rengeteg pénzt költöttek arra, hogy Chengdében, a hegyvidéki üdülőhelyen palotákból, templomokból, csarnokokból, kertekből és falakból álló hatalmas komplexumot hozzanak létre. Ide, a hegyekkel körülvett, nyaranta fújó, nagyon kellemes hűvös szélnek köszönhetően a kellemes klímájú vidékre menekültek a császárok Pekingből a nyári hőség elől.

Az első palotát  1703-ban Kangxi császár építtette a Chengde-hegyi üdülőhelyen, amely lehetővé tette Chengde számára, hogy a Csing-dinasztia második politikai központja legyen. Ma Chengde egy modern turisztikai város, ami különösen népszerű nyáron a hűvös időjárása miatt. 

A város egyik legismertebb látványossága a chengdei nyári palota és császári kert. A lenyűgözően szép, kertekből, tavakból, hidakból, pagodákból és palotákból álló épületegyüttes kb. 5,6 km²-nyi területet foglal el és egy 10 kilométer hosszú fal veszi körül. Itt alakították ki a világ egyik legnagyobb császári kertjét és a Rehe császári palotát, ami a pekingi Tiltott Város sűrített változatára hasonlít.  A palotakomplexum a kerttel és a környező templomokkal együtt az UNESCO Világörökség részét képezi.

A hatalmas területet elfoglaló császári park 8 tavat is tartalmaz, ahol kecses hidak, csendes pavilonok, sétányok várják a felüdülésre várókat. A chengdei nyári üdülőt az különbözteti meg a többi birodalmi kerttől, hogy megalkotásakor ragaszkodtak a hagyományos kínai kert filozófiához, ötvözték az ember alkotta szépséget a természeti tájakkal.

Ma a park üde színfoltja a modern városnak, ahol kisbusszal, golfkocsival és hajóval is tehetünk hosszabb-rövidebb túrákat. Mindenképpen érdemes kipróbálni az emberi erővel hajtott gályákon utazást, amelyeken csendben suhanva a tavakon igazán el lehet képzelni, hogy milyen is lehetett itt élni a császárok korában.

A császári kerteket övező falak túloldalán található Chengde másik látványossága, a Nyolc külső templom, ami a tibeti stílusú szentélyek lenyűgöző együttesét alkotja. Ezekre az elszórtan elhelyezkedő templomokra elsősorban tibeti buddhista építészeti hagyományok jellemzőek, élénk színek, díszes fafaragványok, nyugodt udvarok.

A nyolc templom közül a legnagyobb építészeti komplexum a hatalmas buddhista Putou Zongcheng templom, amit 1771-ben Qianglong császár 60. és édesanyja 80. születésnapjának megünneplésére építettek. A tibeti Potala-palota mintájára készült, ezért a „kis Potala palotaként” is ismert. A legmagasabb ponton emelkedik a Nagy Vörös Palota. Ezen a legmagasabb helyen színes imazászlók és lenyűgöző, körbekerített vörös falak láthatók, amelyeket sok kis üvegablak és üvegezett buddhista fülke takar.

A templom fő épülete az impozáns Wanda Guiyi csarnok, ami ötvözi a tibeti és kínai építészet főbb jegyeit. A csarnok elegáns díszítései közé tartoznak a hullámzó gerincek, a buddhista mitikus lényekkel díszített ereszek és az arany tető. A külső teraszokról fantasztikus a kilátás  tárul elénk a Chengde-hegyi üdülőhelyre és a közeli Qingchui-csúcsra is.

A két napos chengdei kiruccanásunkat egy nagyon kellemes, esti grillvacsorával zártuk.

Peking

Hazautazás előtt, még jutott egy bónusz napunk Pekingre. Mivel a repülőnk csak hajnal 3 órakor indult, így még egy teljes napunk maradt, hogy végleg búcsút vegyünk Kínától. Hétköznap révén bíztunk benne, hogy talán kisebb lesz a tömeg, ezért úgy döntöttünk, hogy délelőtt újból, immár harmadik alkalommal bebarangoljuk a híres-neves gyönyörűséges Láma-templomot.

A legnagyobb és leglátványosabb pekingi templomot a 17. sz-ban építették, majd 1744-ben alakították át tibeti buddhista kolostorrá. A számos zárt udvarból és pavilonból álló épületegyüttesnek fantasztikus a hangulata, hiszen a mai napig működő templom, ahol a hívők hajlongva imádkoznak és a füstölők illata lengi a belső tereket. 

Annak ellenére, hogy még csak május közepe van, mégis több, mint 30 C fok izzasztja Pekinget, úgy döntöttünk, hogy zárszóként csak nem hagyjuk ki a Peking egyik népszerű parkjában található Mennyei Béke Templomát. Valaha ez volt az a hely, ahol a Ming és Csing dinasztiák császárai áldozatokat mutattak be az égnek és jó termésért imádkoztak. A park központi épülete a kör alakú Jó termésért imacsarnok.

Estére sajnos elérkezett  a búcsú ideje. Utoljára még sétáltunk egyet a nyüzsgő Qinmen utcán, ittunk egy utolsó sört kedvenc kínai sörözőnkben, majd mind eddig minden alkalommal, most is csináltunk egy elköszönő fotót a hutongbeli szállodánk előtt. Mint eddig párszor, reméljük hamarosan újból visszatérünk!

Ma indul a nagy tibeti kaland. Vagyis indulna, mert kezünkben a beutazási engedély és egy visszaigazolás, miszerint a xiani repülőtér 3 termináljáról indul a gépünk Lhasaba, Tibet fővárosába. Azért az idáig vezető út sem volt teljesen akadály mentes, mert ugyan jelenleg Tibet Kína része, de a beutazáshoz először kell keresni egy bejegyzett tibeti utazási irodát, aki megszerzi a beutazási engedélyt és mivel ezt nem postázhatja Kínán kívülre, ezért eljuttatja az utolsó kínai szállásra. Eddig stimmelt is minden, hisz a xiani szállodában már ott várt ránk a beutazási engedélyünk.

Nyugodtan, 2 órával az indulás előtt ki is értünk a reptérre, szerencsésen át is jutottunk 2 szigorú ellenőrzőponton és ekkor újból megtörtént az, ami alig egy éve Bogotában. A tájékoztató monitorokon sehol se találtuk a gépünket kiírva. Szerencsére a reptéren beszéltek angolul és kiderítették, hogy a visszaigazoláson hibásan szerepelt, vagyis a gépünk nem a 3-as, hanem az 5-ös terminálról indul. Persze a két terminál autóval is kb. 10 percre volt egymástól és már eddig is rengeteg időt vesztettünk. Azonban nagyon rendesek voltak és egy reptéri kisbusszal átvittek minket az 5. terminálra és szurkoltak, hogy elérjük a gépet. Itt is csak „némi” várakozás után engedtek be a reptérre.  Egy kis bonyodalom után megkaptuk a beszállókártyákat, majd újból indult az átvizsgálás. Persze, hogy engem vettek ki, be kellett mennem egy elválasztott helyiségbe, ahol kinyitatták a bőröndömet és kiderült, hogy egy csomag ceruzaelem okozta a fennakadást. Ezt gyorsan megoldottuk, áttettük a kézipoggyászba. Ezután következett a kézi poggyász átvilágítása. Naná, hogy megint kiszedtek, mert egy powerbank is volt a hátizsákomban, amit egy szigorú átvizsgálás után visszakaptam. Közben a leleményes vámos a Pistinél is talált egy powerbankot, ennek az átvizsgálása is elvett egy kis időt, de csodák-csodájára még épp elértük a tibeti járatot. Ennyi "megpróbáltatás" után végre felemelkedtünk és irány Lhasa, Tibet fővárosa.

Végül 4 órás repülés után szerencsésen landoltunk Lhasaban. Fantasztikus volt, ahogy a Himalája hósipkai között ereszkedett a gép. A xiani reptéri hercehurca után felkészültünk, hogy vajon itt milyen szigorú ellenőrzés vár majd ránk. Kezünkben az útleveleinkkel és a beutazási engedéllyel vártuk a szigorú vámosokat, de sehol semmi. A csomagfelvétel után semmi ellenőrzés nélkül már mehettünk is a kijárathoz, ahol egy kedves, angolul remekül beszelő fiatalember várt minket és már döngettünk is egy szuper terepjáróval a szállodánkhoz. Ennyi bonyodalom után már ránk is fért egy kis szerencse!!!

Lhasa, a Tibeti Autonóm Terület fővárosa, a Kyichu folyó északi partján, egy hegyekkel szegélyezett völgyben található. A tibeti nyelvben Lhasa a Szent földet vagy Buddha földjét jelenti. A világ egyik fontos turisztikai célpontja, nem is véletlen, hisz több mint 200 templom és kolostor található a városban. És természetesen itt található a világ legmagasabb ősi palotája, a Potala palota, ami 1959-ig a Dalai Lámák lakóhelyéül szolgált.

Mivel Lhasa a tengerszint felett 3670 méterre fekszik, ezért számolni kell az úgynevezett magaslati betegséggel. És tényleg nagyon kellemetlen volt a megérkezés után jelentkező remegés, szédülés, nehézlégzés és roppant erős fejfájás. Erre sok folyadék fogyasztását és pihenést javasolnak. Az átállást segítik a szállodákban lévő oxigén állomások és a mindenütt kapható oxigénpalackok. Egy szippantás a jóból...

Szerencsére másnapra a kellemetlen közérzet és a végtelen erős, hasogató fejfájás el is múlt, de a gyors fáradás és a nehézlégzés még megmaradt. Pedig az első lhasai napunkra sok lépcsővel és meredek emelkedővel teli programot állítottak össze nekünk Peter, a helyi idegenvezetőnk. A napot a Lhasatól 10 km-re lévő Drepung kolostorban kezdtük. Amíg csak kocsikáztunk a kolostorhoz, addig nem is volt gond, de amikor elindultunk a meredek emelkedőn lévő lépcsősoron, hát párszor meg kellett állni, mert igen kevés volt a levegőnk.

A kolostort 1416-ban alapították és fénykorában 7000 szerzetes élt ebben a kolostorban, ami Tibet három nagy kolostorainak egyike. Sőt, időszakonként még a dalai lámák rezidenciájaként is funkcionált. A kolostor komoly szerepet töltött be a buddhista oktatási rendszerben is. Mivel messziről a fehér szerkezete miatt úgy tűnik, mint egy halom rizs, innen kapta a Drepung nevet, ami annyit jelent, hogy a rizs gyűjtése. Fantasztikus volt végig járni a kolostor épületeit, megcsodálni a buddhizmus fő ereklyéit.

Ezután egy igazán autentikus helyi étkezdében elfogyasztott ebéd után Lhasa északi külvárosban található Sera kolostort látogattuk meg. A kolostor neve vadrózsát jelent, mert valaha itt a kolostor helyén vadrózsák nyíltak.  Ezt a kolostort a Galupa, más néven a Sárga Kalapos szektának, a tibeti buddhizmus egyik ágának szentelték. Fénykorában fontos oktatási szerepet töltött be, 6000 szerzetes tanult itt. Az 1959-es felkelés alkalmával a kolostor súlyosan megrongálódott, az életben maradt szerzetesek Indiába menekültek. De szép lassan újjáépül, jelenleg kb. 600 szerzetes lakja, akik életüket a folyamatos tanulásnak és a hitnek szentelik.

A fő látványosság, ami a Sera kolostort megkülönbözteti Lhasa többi kolostorától, azok a színes, látványos nézők előtt zajló viták, amit a szerzetesek a buddhista tanokról tartanak. A Sera kolostor vita hagyományai egyedülállók, a vita kb.  1,5 óráig tart, ahol a szavak csataját különféle gesztusokkal egészítik ki, beleértve a tapsot, a partnerük válaszra kényszerítését vagy imagyöngyök pengetését, hogy ezáltal elnyerjék Buddha erényét.

Hulla fáradtan értünk haza. Ez egyrészt köszönhető volt a sok gyaloglásnak, de komoly terhet jelentett a magasság és a rendkívüli időjárás is. Hiszen tegnap, érkezésünk reggelén még havazott, de ma már 25°C meleg volt, nagyon erős UV sugárzással. Azért egy kis pihenő után még tettünk egy éjszakai sétát a híres Barkhor utcán, ami egy ősi utca az óvárosban. Eredete arra vezethető vissza, hogy az itt található Jokhang templomba valaha annyi zarándok érkezett, hogy egy ösvényt tapostak ki, ebből alakult ki az utca. 

Itt tartózkodásunk 3. napjára maradt a "nagy falat", a Potala palota meglátogatása. Ez a Vörös-hegy oldalán és tetején terpeszkedő, falakkal körülvett hatalmas épületkomplexum Lhasa legismertebb nevezetessége .A palota 2 fő részből, az 1959-ig a Dalai Lámák rezidenciájaként és kormányzati központként szolgáló Fehér Palotából és a buddhista vallás birodalmát alkotó négy emeletes Vörös Palotából áll.

Az 1000 helyiségből álló, labirintusszerű palotát falak veszik körül, két déli sarkát pedig őrtornyok biztosítják. A palota alapjait a 7. században rakták le, de mostanra csupán néhány épület maradt meg belőle. Az évszázadok során folyamatosan bővítették, átalakították. Bár az 1959-es felkelés során támadás érte, de még a kulturális forradalmat is szerencsésen túlélte. Fantasztikus élmény a bejárása, de sajnos az épületben nem lehet fényképezni, így az emlékek megőrzésében a memóriánkra kellett hagyatkozni.

A palota bejárása után a Barkhor utcában található Jonkhang templomot látogattuk meg. A templom egy tó egykori helyén épült.  A legenda szerint a feleségként ide kerülő nepáli hercegnő Bhrikuti révén jutott el a buddhizmus erre a földre és vált a tibeti történelem és kultúra elválaszthatatlan részévé. A templomot 639-ben alapították azért, hogy a nepáli hercegnő hozományaként adott Buddha-szobrát elhelyezzék. A templom egy négyszintes, arany tetejű fakomplexum, ami egyesíti a tibeti és nepáli építészeti stílusokat, Tibet legszentebb helye.

A bejárat előtt szemtanúi lehetünk a zarándokok leborulásának, ahogy testhosszanként haladnak előre a templom belseje felé. Ez a fizikailag megterhelő mozdulat a Buddhának való teljes alárendeltséget, valamint a test, a beszéd és az elme megtisztulását szimbolizálja.  

Lhasától egy kellemes esti sétával búcsúztunk, ami közben kigyönyörködtük magunkat a fantasztikusan kivilágított Potala palota és az éjszaka már csendes Barkhor utca látványában.

Pingyao

Az éjszakai szuper vonatozás után hajnal 5 órára értünk az ősi Pingyao-ba. Ez szintén egy nálunk nem túl ismert város Shanxi tartomány központjában, amely leginkább a kínai gazdaságtörténetben betöltött jelentőségéről, valamint jól megőrzött Ming és Qing várostervezéséről és építészetéről híres. Hajnalok hajnalán nagyon rosszul esett elhagyni a kényelmes fotelágyat, de ha menni kell, hát menni kell...

A leszállás után átestünk a Kínában szokásos pályaudvar elhagyási procedúrán. Szigorú jegy- és útlevélellenőrzés, aminek persze semmi értelme, hisz enélkül fel se szállhattunk volna a vonatra. De ne keressük ebben a logikát, ha ez a szabály, akkor ez a szabály, mi jöttünk ide, fogadjuk el az ő szabályaikat, még ha értelmetlenek is. A korai időpont ellenére 10 perc várakozás után még taxit is sikerült szerezni, bár a sofőrnek gőze sem volt róla, hogy hol a szállodánk, de miután maps.me alkalmazáson keresztül megmutattuk, hogy hová szeretnénk menni, már száguldottunk is az óváros felé. Szállásunk egy remek helyen, a városfalon belül, egy valamikori ősi bank fantasztikus autentikus épületében volt.

Álmosan, átfázva értünk a szállásra, és láss csodát, már vártak ránk!! Egy kedves, angolul nem tudó fiatalember gyorsan elrendezte a bejelentkezésünket és bevezetett a lakosztályunkban. Hatalmas öröm volt, hogy annak ellenére, hogy a szobákat csak 14 óra után lehet volna elfoglalni, mi már hajnal 6-kor ágyba bújhattunk a kellemes fűtött szobában és 11 órakor frissen, netten pattantunk ki a jó meleg ágyikóból és indultunk felfedezni Pingyao-t.

Pingyao a XIV. századtól fontos kereskedelmi szerepet játszott. A város adott otthont az ország szinte összes nagy kereskedelmi üzletének. Ebből adódóan a város a csodálatos ősi hagyományos rezidenciáiról és bank épületeiről volt híres. 1997-től a Kulturális Világörökség részét képezi. A város felfedezését a városfalon kezdtük.

A teljes hossza 6 km, tömörített földből készült és madártávlatból nézve a városkapukkal egy teknőst formáz, ami Kínában a hosszú élet szimbóluma. Fentről remekül át lehetett látni az óváros utcáit, beleshettünk a házak udvarára, ahol meglehetős rend és tisztaság volt. Több helyen takaros kis veteményes kertet is kialakítottak. A májusi hosszú hétvégének köszönhetőn az óváros utcáin hatalmas tömeg hömpölygött, mindenfelé óriási volt a nyüzsgés.

A fő utca, az ősi Ming-Qing utca a legzajosabb üzleti központ volt. Az utca mindkét oldalát téglából és kőből, a kor építészeti stílusában épült üzletek szegélyezik. Az utca abban az időben olyan jelentőséggel bírt a banki világban, mint most a Wall Street. A városban bolyongva érdemes megnézni az ősi bank épületeket és bekukkantani a szép, rendezett csendes belső udvarokra is. És hogy ezt a hangulatot teljesen át tudjuk érezni, még a szállásunk is egy régi banképületből átalakított szállás volt.

Következő napon a Pingyao-tól 65 km-re lévő Mianshan hegységbe látogattunk. A hegy Kína 5 szent hegye közül az egyik. Ez érződött a látogatottságon is, mert ennyi embert egy helyen ritkán látni. A taxi a monumentális főbejáratnál tett ki. Innen, miután hosszú sorbaállás után sikerült megvenni a buszjegyet egy újabb roppant hosszú sor kiállása után jutottunk fel arra a buszra, ami bevitt a védett természeti területre. 

Itt a sorbaállás során olyat láttunk, amit Kínában eddig még soha, összeverekedtek az emberek, hogy ki szálljon előbb fel a buszra. Végül szerencsésen mi is felkerültünk. Először elbuszoztunk a végállomásig. Útközben lélegzetelállító helyeken, óriási hegyek között, sötét alagutakban utaztunk, útközben fel-feltűnt 1-1 csodás kolostor, pagoda vagy a helyszínbe stílusával tökéletesen illeszkedő szálloda.

Egész nap gyalogoltunk, túráztunk, sőt az egyik állomásnál egy igazi túlélő túrán is részt vettünk. A Qixiaan völgyben egy szurdokon csak a sziklába vájt lépcsőkön, fa létrákon lehetett átkelni úgy, hogy alattunk zuhogott a patak és persze itt is millióan voltak.

Estére fáradtan, de fantasztikus élményekkel gazdagodva tértünk vissza Pingyao-ba. Kis pihenés után még elmentünk egy utolsó vacsorára kedvenc kifőzdénkbe és szomorúan búcsút vettünk ettől roppant hangulatos kínai "kis" várostól.

Xian

Xianba újból a kínai csodával, a szuper expressz vonattal jutottunk el. Ami a két város közti 480 km-t röpke 3 óra alatt megtette. Vonatozni azért is nagyon szeretek, mert akkor végig láthatom a tájat, kicsit betekinthetünk abba, hogy miként is élnek erre az emberek. Érdekes volt, mert ekkora területen még sose láttam egybefüggő megművelt mezőgazdasági területeket. Mindenhol hosszú-hosszú kilométereken keresztük rizsföldek, gyümölcsösök és mérhetetlen mennyiségű fóliasátor.

Xianban nagyon jó a metróhálózat, így a szállásunkra - ami a városközpontban, a várfallal körbevett óvárosban, 2 utcára a Harangtoronytól volt - metróval mentünk. Mivel 11 évvel ezelőtt már jártunk a városban, ezért kicsit minden ismerős volt, de sok minden megváltozott.

Persze 11 év az 11 év. És ez az őrületes gyors modernizáció Kínára fokozottan érvényes. Este még tettünk egy sétát a gyönyörűn kivilágított városban, megkerestük a régi szállásunkat, ami egy kicsit kiábrándító volt, mert a régi hangulatos, fiataloktól nyüzsgő hostel egy lepukkant, koszos hellyé változott. Hát nem csak pozitív változások vannak. Este azért még megnéztük a kivilágított Dob- és Harang tornyot és élveztük a hatalmas nyüzsgést a városközpontban.

Következő nap egy régi ígéret beváltásával kezdtük. 11 éve, amikor 40 °C fok melegben próbáltam Pistit rábeszélni arra, hogy tekerjük körbe a 14 km hosszú várfalat, akkor nem állt kötélnek, de megígérte, hogy egyszer visszatérünk és megcsináljuk. És így is lett!!! Hiszen amit egyszer egy férfi megígér...

A várfalon béreltünk két lerobbant, váltó nélküli ócska bringát. Bár szerintem ezek már 11 éve is itt voltak és nem sok karbantartáson estek át, de ne fanyalogjunk, irány a tekerés. Ugyan indulás előtt még alá kellett írnunk egy elismervényt, hogy mivel már elmúltunk 60 évesek, ezért csak saját felelősségünkre tekerünk. Érdekes tegnapelőtt a via ferrata jellegű gyalogtúrán senki sem foglalkozott a korunkkal!?

Igazán érdekes volt a bringázás, megnéztük a várfalat körbevevő tornyokat, kapukat és a külső részeket is. Este végig jártuk az éttermekkel, kifőzdékkel teli muszlim negyedet.

Xiani utolsó napunkra az Agyaghadsereg újbóli meglátogatását hagytuk. 11 évvel ezelőtt már egyszer láttuk, de ez a hely is olyan, amit többször is érdemes megnézni. Régen a városban mindenhol kis utazási irodák szerveztek mikrobuszos túrát a várostól 20 km-re lévő ásatáshoz. Sajnos most meglepetésünkre ilyen már nem volt. Mivel most lényegesen kevesebb a külföldi turista, nincs akkora kereslet, így valószínűleg ezek a kis utazási irodák becsődöltek és bezártak. Így végül nem maradt más, a szállodánkban taxit rendeltünk a kijutáshoz. Bár ez sem ment egyszerűen, mert az egyébként bookingon foglalható szállodában, ahol az itt megszálló vendégek 90%-a nem kínai, alig beszélnek angolul. Valahogy rosszfelé halad a világ, hisz a fordítóprogramos app-ok világában már nem érték a nyelvtudás, így nem is tanulnak semmilyen nyelvet. De valószínű így van ez jól.

Végül is sikeresen eljutottunk a 2000 éves Agyaghadsereget bemutató ásatás terültére. 1974-ben kutat ásó parasztok bukkantak erre a fantasztikus leletre. Az életnagyságú, sárga agyagból készült katonák félelmetes serege, Qinshi Huangdi, a Kínát 2200 éve egyesítő despotának a sírját őrizte. A 3 ásatási gödörben 7000 katonát, íjászt és lovakat tártak fel. Az eredetileg színesre festett és kezükben fegyvert tartó harcosok mindegyike egyedi arckifejezéssel rendelkezik.

Az első ásatási gödör, ahol a kb. 6000 fős gyalogság látható, a legnagyobb, legteljesebb, értelemszerűen itt volt a legnagyobb tömeg is. A 2. és 3. gödör még feltárás alatt áll, de itt láthatjuk, hogy miként „puzzle”-zik össze a megtalált leleteket.

Este búcsúzásént még kimetróztunk a Nagy lúd pagodához, ahol megnéztük a szépen kivilágított pagoda épületét és gyönyörködtünk a pagoda előtt minden este megrendezendő monumentális zenével, lézershow-val kísért színes szökőkút műsorában. Majd gyors alvás, mert holnap irány a titokzatos Tibet!!!

Előzmények

Ismerőseink meglepetésére az idei nagy kalandunk újból Kínába vezetett. De hisz ott már jártatok!!!- volt az első reakció. És így igaz, 3. alkalommal térünk vissza Kínába, de ez olyan, mint a szerelem. Nem lehet vele betelni! Vagyis, szerintem, aki egyszer járt itt, az vagy rémálomként emlékszik rá, hisz mindenütt óriási embertömeg hömpölyög, akik roppant hangosak, eltipornak a metrón, cseppent sem udvariasak sőt!!! De a másik véglet - és ehhez tartozunk mi - úgy gondoljuk, hogy mi mindig találunk okot rá, hogy visszatérjünk. A kultúra, a vallás, a csodás természet és az ország hatalmas területe miatt egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy bejárjuk és alaposan megismerjük ezt a monumentális országot. Az idei túránk a nem annyira ismert északi területekre és a titokzatos Tibetbe vezetett. Alapos előkészítés után végre elérkezett az indulás ideje. Idén az Air China repülőtársaságot választottuk.

Már máskor is repültünk velük és most se kellett csalódnunk, minden rendben volt, pontosan indultunk és érkeztünk is. 9 órányi utazás után menetrend szerint hajnal 4 órára sikeresen megérkeztünk Pekingbe. Kétszeri útlevélellenőrzés, arcszkenner és ujjlenyomatvétel után végre beléphettünk Kínába. Már csak a néhány órát kellett kivárni, hogy üzemeljen a reptéri gyorsvasút és a metró, amivel bejuthattunk a városba. Ezt az időt a reptér egy csendes zugában alvással, olvasással töltöttük.

 Az első meglepetésünkre se a gyorsvasúton, se a metrón sem volt tömeg. Biztos, hogy Kínában vagyunk??? Ezt a szombat kora reggeli időpontra fogtuk.

Majd a következő meglepetés a sétálóutca, Qianmen utca, az utcánk elején ért, mert az utcára, ahonnan a szállasunk megközelíthető volt, csak útlevélellenőrzés után juthattunk be. De mivel Kínában vagyunk, ahol fő a biztonság, így gondoltuk majd beleszokunk.

Terveink szerint a szálláselfoglalásáig, du. 2 óráig, megnézzük a Tiltott várost. Úgy gondoltuk, hogy ahogy 11 évvel ezelőtt, odamegyünk a bejárathoz, átesünk a szokásos ellenőrzésen, veszünk jegyet és bemegyünk. Hát, sajnos ez már a múlté! Utcákon keresztül hatalmas tömeget terelgettek szigorú rendőrök kordonok hosszú sora között és még információt se tudtak adni, hisz sehol, senki nem kommunikál angolul. Mivel már volt szerencsénk két alkalommal is alaposan bejárni a Tiltott várost, így ezt a programot elengedtük. Helyette irány a másik kedvencünk, a Láma templom. Sajnos itt se volt nagyobb szerencsénk, mintha Kína teljes lakossága a szombatot Peking fő nevezetességeinek megtekintésére szánta volna. Végül átmentünk a kevésbé ismert és békés Konfucius templomba, ahol pihenéssel vártuk, hogy végre elfoglalhassuk a hutongban lévő kedvenc szállásunkat.

A vasárnapot a Nyári palota meglátogatására szántuk. A Nyári palotát úgy építették, hogy az a természetet sűrítse egybe. A hegyek és vizek együttesét hidak, templomok és sétautak egészítik ki. Bár már korábban is volt itt császári park, csak a XVIII. században alakították ki a jelenlegi szerkezetét. A Nyári palota mégis leginkább Cixi anyacsászárné nevéhez kötődik, aki két ízben is újjáépítette, először az angol-francia csapatok 1860-as pusztítása, majd az 1902-es boxerfelkelés után.

11 éve már itt is jártunk, de olyan gyönyörű hely, hogy nincs is kellemesebb időtöltés, mint sétálni, csónakázni a Kunming-tavon, pihengetni Peking legnagyobb és legnépszerűbb parkjában, ahova bónuszként a 60 év felettieknek még a belépés is ingyenes.

Datong

Datongba a Kínában roppant népszerű gyorsvonattal utaztunk. Csúcs modern, szuper gyors és végtelenül kényelmes. Bár a pályaudvarra történő bejutás nem egyszerű, olyan komoly az átvizsgálás - csomagok átvilágítása, detektoros ellenőrzés, esetleg motozás - és útlevélellenőrzés, mint a reptereken. Kishíján fenn is akadtunk, mert az én bőröndömben felfedezték a már megkezdett unicumos üveget. Azon kívül, hogy a blogom névadója, minden utazásunk elengedhetetlen társa is, hiszen a legjobb fertőtlenítő és nem mellékesen roppant finom is!!! De szerencsére a Pisti meggyőzte a szigorú hivatalos szervet, mutatva az üvegen lévő keresztet, hogy ez gyógyszer és végtelenül fontos a nehéz kínai ételek után jelentkező gyomorproblémákra. Így sikerült megmenteni kedvenc italunkat, hála a jó öreg Zwack Józsefnek, aki megteremtette a keresztes dizájnt.

A két város közti 270 km távolságot alig 2 óra alatt letudtuk. Azért még van hova fejlődni a MÁV-nak!!!

A megérkezéskor úgy döntöttünk, hogy még gyorsan melegében beszerezzük holnap utánra a Pingyaoba szóló vonatjegyet. A mega méretű pályaudvaron, mivel Kínában minden óriási, nem volt egyszerű megtalálni a jegypénztárt, de végül sikerült. Ám a hatalmas pofára esés csak ekkor jött!!! Mivel május 1-re kellene jegy, hát az nincs!!! Persze azt mi is tudjuk, hogy ez a világ majd minden országában ünnep, de hogy ekkor egész Kína útra kel, sajnos ezzel nem számoltunk. Végül sikerült horror áron megszereznünk az utolsó 2 db business class (legluxusabb kategóriájú) jegyet a hajnal 3 órakor induló vonatra. Majd a roppant drága jegyekkel a zsebünkben betaxiztunk a városba.

A városról azt olvastam, hogy csúnya, jellegtelen, koszos, fekete korommal borított bányászváros. De akkor miért is jöttünk ide? Hát a város közelében lévő 2 látványosság a Xuankongi függő kolostorok és a Huayan sziklabarlangok miatt.  Nem mellesleg, az előzetes információkkal ellentétben a város gyönyörű és tiszta volt, tele parkokkal, valamint egy masszív városfallal bekerített lélegzetelállító óvárossal rendelkezik.

Az óvárost teljesen újjá építették, autentikus házak, régi utcák, mindenütt hatalmas nyüzsgés és kedves emberek. Mivel ez a 1,3 millió lakosú városka nem túl ismert az európaiak körében, így elég nagy feltűnést keltettünk, többször is leszólítottak egy-egy fotóra. A napot az óváros felfedezésével zártuk. Olyan, mintha az egész óvárost ugyanabban a stílusban építették volna újjá. Teljesen épen megmaradt a városfal, a Dob- és a Harangtorony is. Minden fantasztikus az esti kivilágításban.

Másnap a függőkolostor és a barlang templomok meglátogatására egy taxit fogadtunk. Ugyan a sofőr egyetlen szót sem tudott angolul, de biztonsággal elvitt mindenhová, elkísért a jegyirodába, segített mindenben. Első megállónk a Datongtól 22 km-re lévő barlangtemplomoknál volt. Már a bejárata is monumentális és persze mint mindenütt, itt is óriási az embertömeg. A jegyirodában újból kellemes meglepetés ért, mert a pekingi nyári palotához hasonlóan, itt is ingyen mehettünk be. Ugyanis a 60 év felettiek - kevés kivétellel - ingyen, vagy féláron látogathatják a kulturális nevezetességeket. Végre az öregségnek is van előnye, csak meg kell érni!

A Yuangang barlangok Kína három nagy barlangcsoportjának az egyike. Már 11 éve volt szerencsénk a Luoyangi barlangokat megnézni, így ezután már csak egy marad! De visszatérve: a Yungang barlangegyüttest a Wuzhou-hegy északi szikláinál tárták fel, ami 1 km hosszan terül el, 53 barlangot és több mint 51 000 kőszobrot foglal magában a parányitól a hatalmasig terjedő szobrokig. A homokkő sziklafalba vájt barlangtemplomok a kínai buddhista művészet legismertebb alkotásai közé tartoznak. A szobrokon felfedezhetők a Selyemúton érkező perzsa, közép-ázsiai és indiai hatások. 453-ban kezdték építeni, de amikor a főváros Datongból Luoyangba költözött, az itteni munkák leálltak.

Második megállónk a sziklakolostorhoz vezetett. A helyszín 65 km-re van Datongtól, így a taxiban volt időnk kipihenni a barlangjárás fáradalmait. Egyébként az út nagyon kellemesen telt, egy ideig a szuper minőségű 2x2 sávos autóúton, majd pár alsóbb rendű úton értünk a kolostor központi épületéhez. Szerencsére itt is ingyen jegyesek voltunk, csak a központi épülettől a kolostorokig szállító kisbuszra kellett jegyet váltanunk. Ezzel utaztunk vagy 10 km-t, mire elértük a helyszínt. A kolostor egy folyóvölgyben van, ahol kialakítottak egy vásárló utcát tele mindenféle étel és bóvli árudával. Ezeken végig haladva már megláttuk, amiért ennyit utaztunk.

Valóban hihetetlen látvány az 50 méterrel a föld felett, a sziklafal oldalára támaszkodó, fa oszlopokon álló kolostoregyüttes.  Sajnos ezt a csodát rajtunk kívül még pár ezren meg akarták nézni, így 1 órányi sorbaállás és lassú araszolás volt az ára, hogy bejussunk a templomokba. A kolostortemplom építését 491-ben kezdték. A döbbenetes statikai csodán kívül a kolostor másik nagy vonzereje, hogy egyesíti a három nagy vallást, a buddhizmust, a taoizmust és a konfucianizmust.

Mivel mi úgy szeretünk utazni, hogy nem csak végig rohanjuk a látnivalókat, hanem szeretünk egy kicsit pihenni, csak úgy bóklászni az utcákon, bámulni a nyüzsgést, ezért még egy napot szántunk magára a városra, Datongra. A nem túl izgalmas un. nyugati reggeli után - ami azt jelentette, hogy az ázsiai tésztaleves, pirított zöldségek mellett volt pirítós, vaj és tükörtojás is - nyakunkba vettük a várost. Először a szállásunk melletti Huayan kolostorkomplexumot látogattuk meg. Persze ingyen, hisz öregek vagyunk!

Mire a túra végére értünk a viharos erejű szél következtében annyira lehűlt az idő, hogy haza kellett menni melegebb ruháért. Sajnos a május elsejei parádé miatt nem tudtunk bejutni se a várfalra, se a herceg palotájába, de sebaj, majd máskor. Amikor elállt az eső, újra neki iramodtunk. Megnéztük a híres, több mint 600 éve épített, speciális égetett mázas téglából épített 9 sárkány emlékművet. A 45 méter hosszú kerámiafalat az első Ming császár 13. fiának palotájához építették.

A várostól hajnal 2 órakor búcsúztunk, amikor a nagy nehezen megszerzett jegyünkkel felszálltunk a Pingyao-ba tartó szuper expressz igen menő, igen drága, business class kocsijába.

Utólag hálát adtunk a „szerencsétlenségünknek”, mert ez a hely minden pénzt megért! A business class azt jelentette, hogy a vagonban összesen 5 hatalmas szék volt, amit szuper kényelmes ággyá lehetett alakítani és még egy doboz finomság (sós mogyoró, cukrozott fahéjas mandula, vajaskeksz stb. ) is járt hozzá.

Folytatás az óvárosa révén méltán híres Pingyao-ban.

Eredetileg a nyári szabikból megspórolt 5 napot az Őrségben terveztük eltölteni. Már kész is volt a terv: bringázás, gyalogtúrák majd levezetésként lazítás egy kellemes gyógyfürdőben. De a 14 heti őrült kánikula után mikor jön a drasztikus lehűlés, állandó esővel? Hát persze, hogy ekkor. Így az Őrség törölve és indult az újra tervezés. Keressünk egy helyet, ahol sok a látnivaló, kellemes az idő, megfizethető a repülőjegy és még az indulás előtti napokban is válogathatunk a szállások között. Így esett a választás Isztambulra. Foglalás, pakolás, indulás és alig másfél óra repüléssel már át is értünk a hűvös, esős itthoni időből a napsütéses 26-28 °C hőmérsékletű Isztambulba.

Érkezés és a szállás elfoglalása után elindultunk felfedezni a várost. A szállásunk, a Katelya Hotel, mindössze 5 percre volt az óváros szívétől, a Hippodrom-tértől egy csendes mellékutcában remek tetőterasszal és fantasztikus kilátással az ázsiai oldalra.

Itt, vagy ennek közelében található a legtöbb nevezetesség, (Kék mecset, Hagia Sophia bazilika, a Topkapi Szeráj és a Cisterna Basilica) amit egy „rendes” turista megnéz a városban. A tér a nevét az ókorban itt zajló kocsi és lóversenyekről kapta Septimus Severus császár idejében. A téren nappal lépni se lehet a rengeteg turistacsoporttól, akik a központi részen lévő Constatinus, Kígyós és az egyiptomi hieroglifákkal teli Theodosius obeliszk között cikáznak. Azonban korán reggel, vagy sötétedés után igazán élvezetes kiülni egy padra és csodálni a tér szépségét.

Mi úgy terveztük, hogy nem rohanjuk végig a nevezetességeket, naponta 1-1 látnivalót tervezünk, a többi időben spontán barangolunk a sikátorokban, teázgatunk, sörözgetünk (már ahol lehet), élvezzük a város fantasztikus hangulatát és nézzük a mellettünk elrohanó tömeget.

 A hétfő délutánba még a Kék mecset fért bele, ami ingyenesen látogatható, csak az imaidőszakokra zárják be a látogatók elől. A mecset viszonylag fiatal, csak az 1600-as évek elején épült, különleges a majd 20000 izniki kerámiából készült belső burkolata.  A benti turistanyomor után jó megpihenni a téglalap alakú árkádos udvaron és hallgatni a 6 minaret egyikéből felhangzó müezzin énekét.

Keddre a bizánci korban épült földalatti víztározó, a Basilica Cisterna meglátogatását terveztük. Az épület eredeti funkcióját tekintve egyszerű víztározó, de nevét az ezen a helyen állt, de lerombolt pogány bazilika emlékére kapta. Ez a víztározó látta el vízzel a környékbeli épületeket. Fantasztikus, ahogy a többszáz korinthoszi oszlopfővel ellátott díszes oszlopsorok visszatükröződnek a vízben.

Nagyon hatásos, ahogy a fények váltakozva világítják meg a teret és közben kellemes háttérzene szól. A látogatáshoz fontos jó tanács, hogy feltétlen érdemes online megvenni a belépőjegyet, mert óriási sorok várakoznak a bejárat előtt. A neten megvásárolt jeggyel nem kell sorba állni, azonnal be lehet jutni a lenyűgöző építménybe. Mivel az istambulkard-dal "ingyen" használhatók a kompjáratok, ezért a napot hajókirándulás helyett kompozással folytattuk, így fedeztük fel az Aranyszarv-öblöt. Az emeletes komphajóról csodáltuk az öböl partján épült luxusvillákat, történelmi helyeket, a Galata tornyot.

Átkompoztunk az ázsiai oldalra, sétáltunk, nézelődtünk, majd visszahajóztunk és tettünk egy rövid sétát az Egyiptomi bazárnak nevezett fűszerpiacon.

Szerdai látnivalókra (Topkapi Szeráj és a Hagia Sophia bazilika) is előző este neten előre megvettük a jegyet, így nem kellett időt pocsékolni a sorban állással. Az épületegyüttest II. Mohamed arra a helyre építtette, ahonnan egyszerre látható a Márvány-tenger, a Boszporusz és az Aranyszarv-öböl is. Maga a Topkapi 4 udvarból álló épületegyüttes, ami 1839-ig a legfontosabb szultáni rezidencia volt. Ennek megfelelően megtalálható itt konyha, fegyvertár, kincstár, könyvtár és természetesen a Hárem is. Itt lakott a szultán 4 felesége, ágyasai és sok esetben szinte szultáni hatalommal rendelkező „anyacsászárné”, a szultán édesanyja is.

A Topkapiban lévő hatalmas tömeg után egy kis felfrissülésre vágytunk, így megnéztük a sokak szerint Isztambul legszebb épületét, a Nagy Szulejmán megrendelésére készült Szulejmán mecsetet. A mecset egy dombra épült és szinte egy önálló kis város - iskolák, népkonyha, zarándokszállás, kórház, több fürdő és temető veszi körül. A belépés ingyenes, csak a szokásos öltözködési rendet (hosszú nadrág vagy szoknya, nőknek fejkendő) kell betartani.

A nap végére maradt a Hagia Sophia bazilika meglátogatása. Azt tapasztaltam, hogy a legnépszerűbb nevezetességek megnézését érdemes délutánra hagyni, akkorra lemegy a turistacsoportok hosszú sora, kellemesebb, lazább a nézelődés. A bazilika a város legjelentősebb műemléke, a bizánci építészet jelképe. Jelenleg mecsetként működik, így a látogatók csak a karzaton járhatják körbe az épületet. Azonban innen nézve is lélegzetelállító a látvány. Ott jártunkkor éppen imaszertartás volt, így igazán autentikus volt a hangulat.

Csütörtököt a Nagy Bazár megnézésével kezdtük. A hatalmas 200 000 m² területével a világ legnagyobb fedett piaca, ami 12 főbejárattal rendelkezik. A belső utcácskák sűrűjében könnyű elveszni.

Mivel mi nem igazán vagyunk „nagy” vásárlók, ezért egy gyors körbenézés után átvillamosoztunk a T1-es villamossal a Galata hídon, majd a végállomástól elgyalogoltunk az oszmán szultánok utolsó rezidenciájához, a Dolmabahce Palotához. A díszes épületkomplexum 1923-tól, a köztársaság kikiáltásának évétől elnöki palotaként is funkcionált.  

A Boszporusz partján épült pompás palota nem annyira népszerű a nagy turistacsoportok körében, így nincs olyan nagy tömeg, nem is kell előre jegyet venni. Pedig igazán megéri eljönni, mert szembetűnő a hatalmas gazdagság és pompa, ami felülmúlja a nyugati nagy palotákat is. Sajnos az épület belsejében nem lehet fényképezni.  

Hazafelé még kipróbáltuk a siklót, ami pár perc alatt repített fel a város egyik modern terére, a Takszim térre. A téren áll a Függetlenségi Emlékmű, amin Kemal Atatürk és a modern Török Köztársaság alapítóinak emlékműve látható.

Végül kirándulás méltó lezárásaként befizettünk egy esti hajókirándulásra. A hajó körbejárta az Aranyszarv-öblöt, közben angol és orosz nyelvű idegenvezetők meséltek az éppen elénk táruló látnivalókról. Hihetetlenül szép volt a fényárban úszó város, egészen más oldalát mutatta így esti kivilágításban a vízről.

Ezzel el is búcsúztunk a várostól. Fantasztikus napokat töltöttünk Isztambulban, és persze most is eldöntöttük, hogy még ide is visszatérünk!!!

Az Alpok-Adria kerékpárút talán az egyik legkedveltebb és legismertebb kerékpár útvonal, amit a kerékpározni szeretők végig tekernek. Először 7 évvel ezelőtt egy baráti társasággal vágtunk neki a Tarvisio-Udine szakasznak. Akkor még nem is gondoltuk, hogy ezzel az első közös túrával elindítunk egy azóta már sok-sok száz kilométeresre növekedett közös teker(g)ést.

Tavaly kettesben is nekivágtunk, de kicsit meghosszabbítva, Villachtól Gradoig tekerünk, de egy sajnálatos bringásbaleset miatt a túra Venzoneban megszakadt. Azonban egy „remek” térdműtét után idén visszatértünk a tett helyszínére. Hiszen ahogy Karak mondja: Ami nem sikerül elsőre, majd sikerül másodjára! És így is lett!!

1.nap Villach-Venzone

A bringákat kocsival felvittük Villachba, ott éjszakáztunk, majd reggel ragyogó napsütésben, friss szellővel indult a bringatúra. Villachot egy töltésre épített kerékpárúton hagytuk el. A Gail folyó mellett futó kavicsos, murvás úton haladtunk, ahol többször alattunk, fölöttünk, mellettünk keresztezte utunkat az autóút.

Hamarosan megérkeztünk Arnoldsteinbe, ahol kellemes kávézó várja a nem kevés erre haladó bringást. Egy finom hideg fröccs után irány a határ, amin minden ellenőrzés nélkül gurultunk át. Itt két lehetőség közül választhat a kerekező: egy nagyon meredek hegyi szakasz a kihívást kedvelőknek, vagy az autóút mellett haladó, fehér bringasáv a már „rég óta fiatalok” részére (ezek vagyunk mi). Persze ez is pár kilométer után belefut a hivatalos kerékpárútba.

Gyorsan átgurultunk Pontebbán  és mire feleszméltünk már el is értük Tarvisiót. Szerencsére a kerékpárút a város felett fut, így nem kell a város keskeny utcáin tekerni és remek kilátás nyílik a városkára. Persze, hogy Tarvisio is emlékezetes maradjon egy defekt lassította az utunkat.

Tarvisioból az út a gyönyörű csatornavölgyön keresztül a régi Pontebbana vasútvonalon vezet, régi pályaudvarépületek és acélhidak mellett, amelyeken a Monarchia idejében vonatok közlekedtek. A kerékpárút sok-sok egykori vasúti alagutakon keresztül vezet, ahol áthajtáskor a mozgásérzékelők általában felkapcsolják a villanyt. 

Sok helyen a régi vasútállomások a vasútvonal elhagyása után egyszerűen a természetre maradtak, ahol mindent benőtt a növényzet. De egyre több épületet felújítanak és hangulatos bisztrókat alakítanak ki belőlük, ahol enni-inni-pihenni lehet az út során.

Ezek közül is a legnépszerűbb a Chiusaforte vasútállomás , amely egy remek kerékpáros „resti”, ahol a padokon, füvön, kerti székekben frissülhet fel a megfáradt bringás.  Miután jót ettünk és ittunk a türkizkék színű Fiume Tagliamento folyó medrében haladtunk tovább Venzone felé.

A jó hír, hogy idénre végül elkészült az új bringaút, így már csak 3 km-t kell az út melletti sávon Venzonéig tekerni. Venzonét 1976-ban egy földrengés szinte teljesen elpusztította, de újjáépítették, így most gyönyörű óváros úgy néz ki, mintha több száz éve létezett volna. Az éjszakát a főtéren lévő hangulatos apartmanban töltöttük.

2. nap Venzone-Udine

Éjszaka hatalmas dörgésre és villámlásokra ébredtünk, majd leszakadt az ég. Nem gond, legalább az éjszaka kiesi magát és reggel friss levegőben tekerhetünk holnap. Gondoltuk mi, kis naivan! Hát nem!!! Olyan sötétség és pára borult a városra, hogy nem látszottak a várost körül ölelő hegyek. Mire összeszedelőzködtünk újból őzönvíz szerű esőzés zúdult a városra. Másfél órán át néztük remény vesztve a szakadó esőt az árkádok alól.

Végül rövid időre elállt, így gyorsan áttekertünk a szomszéd városkába, a hangulatos Gemona del Fiurliba. A városközpontra érdemes rászánni 1-2 órát, meg kell nézni a várat és a fantasztikus katedrálist az óratoronnyal.

És mindenképpen be kell térni a Pan e Salam nevű bisztróba, ahol kihagyhatatlan a finom kávé és a friss, gyöngyöző prosecco. Sajnos az eső miatt a vár idén kimaradt, de vigasztalásként ittunk még egy proseccot.

A város után síkká és szélessé válik a táj, a forgalmas utaktól csendes kis olasz falvakon, kukoricaföldeken és mezőkön keresztül vezet az út. Kora délután értünk Udinébe. Szállásunk az óváros főterétől pár lépésre, a Piazza Giacomo Matteotti melletti kis utcában volt, így a város főbb nevezetességei kéznyújtásnyira estek. Egy igazi olaszos tésztavacsora után felmentünk a várba, ami Udine belvárosában, egy dombon található, és sétáltunk az óváros szűk, hangulatos kis utcáin.

 3. nap Udine-Grado

A változatosság kedvéért ma is esőre ébredtünk. De a tegnapi felhőszakadással ellentétben, masszív, áztató eső esett. Az égbolt teljesen besimult, remény se látszott arra, hogy kitisztul.

Vicces, hogy eközben otthon 40 °C kánikula tombol, mi meg itt a mediterrán Itáliában naponta szétázunk. De így jártunk. Kellemetlen áztató esőben indultunk, nem sok időbe telt, és esőkabát ide vagy oda, de szó szerint bőrig áztunk. És hogy még fokozódjon a „jó hangulat”, sikeresen el is tévedtünk, árkon-bokron, alagutakon keresztül próbáltunk rátalálni a hivatalos bringaútra..

Így majd 1 órán át tekertünk a szakadó esőben úton-útfélen, verték ránk a mellettünk elhaladó autók a sarat és a vizet. Hát nem a legideálisabb kerékpáros időben haladtunk Palmanova felé. Szerencsére az út többnyire sík terepen vezetett, hamarosan az eső is elállt és még a hivatalos bringaútra is rátaláltunk. Hát kell ennél több? Persze, száraz ruha, egy jó ebéd és frissítő ital. Mindezt meg is találtuk Palmanovában. A város a Velencei Köztársaság által alapított erődváros, ami egy tökéletes 9 ágú csillagalakot formáz és vastag várfal veszi körbe.

Érdekes átbringázni a három várkapu egyikén és hamarosan már a szabályos hatszögletű főtéren gyönyörködhetünk a Dogale székesegyházban. 2017 óta a város az UNESCO Világörökség részét képezi. 

Innen Cervignano de Fiurli vasútállomását beiktatva egyenesen Grado felé vettük az irányt. Mivel már újból el kezdett esni az eső, ezért úgy döntöttünk, hogy a római nyomokat őrző Aquileát csak hazafelé nézzük meg. Sajnos Gradoba vezető utat sem úsztuk meg százazon, így a fantasztikus városba vezető földnyelv sem tudta a valódi szép arcát mutatni.

 4. nap Grado-Villach

Mivel ma is esőre és borult időre ébredtünk, ezért úgy döntöttünk, hogy nincs mire várni, a 2 napra tervezett tengerparti pihenést elengedjük és indulunk haza. Útközben azért megálltunk megnézni a római nyomokat őrző Aquileat. A kerékpárúton is jelzik, hogy hol kell felkanyarodni a román-gótikus bazilikához. Maga az épület is impozáns, de fő ékessége a 750 m² nagyságú, szinte a teljes területet befedő színes padlómozaik, ami a nyugati világ legnagyobb ókeresztény mozaikja.

Érdemes megnézni a római ásatásokat és a fórum megmaradt oszlopsorát is.

Innen tovább bicikliztünk a legközelebbi vasútállomáshoz és egy udinei átszállással estére már Villachban pakoltuk a szállítóra a bringákat és irány haza.

Sajnos az időjárásnak köszönhetően nem úgy sikerült a bringatúra, ahogy terveztük, de a távot letekertük és ha sikerül, akkor persze, hogy még ide is visszatérünk!!!

Korán, szinte a Napkeltével együtt búcsúztunk Quitotól. Igazán érdekes volt látni, ahogy ébred a város, a turisták még épp a másik oldalukra fordulnak a kényelmes hotelszobáikban, de a város már nyüzsög. Minden buszmegálló tele, mindenki munkába siet. Szomorúan búcsúztunk kedvenc quitói barátunktól, Yaletól és már robogtunk is a reptérre. És persze, mint már nagyon sokszor, most is eldöntöttük, hogy még egyszer ide is visszatérünk, mert Ecuador végtelen gazdag természeti látványosságokban, amit majd valamikor meg kell néznünk. De sajnos most a szabadságunk annyira „kevés”, hogy csak ennyi fért bele. Még másfél nap, amit újra Bogotában töltünk, így garantált, hogy nem késsük le a holnapi párizsi gépet, és hétfőn már visszatérünk a „való” munkás hétköznapokba.

De addig még ki kell használni minden lehetőséget. A túra kezdetével ellentétben most a főváros adminisztratív, modern lakóegyedében, Chapinero kerületben foglaltunk szállást. Chapinero egyesíti a sokemeletes lakóépületeket, a zöld parkokat, égbeszökő pénzügyi központokat, külképviseleteket és nem utolsó sorban Bogota legnagyobb gasztronómiai negyedét. Ez Bogota egyik  legdrágább és legelegánsabb kerülete. Az itteni szállásunk egy igazi, európai mércével is elfogadható normál, tiszta üveg „fancy” szállodaépület volt, angolul beszélő recepciósokkal, kontinentális reggelivel. Szép-szép, de annyira jellegtelen, hogy ha nem tudnánk, hogy ez még mindig Bogota, akkor el sem hinnénk.

De az itteni tartózkodásunk célja már már nem is a történelmi óváros, hanem a fővároskörnyéki nevezetességek megnézése volt. Tervünk megvalósításában egy Bogotában élő magyar utazásszervező fiatalember segített. Így korán reggel már a recepción várt ránk egy kedves sofőr. Ő körülbelül annyit beszélt angolul, mint mi spanyolul. De szerencsére mindketten nagy rutinnal rendelkezünk a vegyes angol-spanyol kommunikációban, így optimistán vágtunk a mai programba.

A napunkat a Bogotától mindössze 2 órányira található Guatavita lagúnánál kezdtük, melynek a legfőbb nevezetessége az ősi, szent Guatavita-tó. A tó körül egy nemzeti parkot alakítottak ki, ami csak vezetővel látogatható. Mi egy mexikói turistacsoporthoz csatlakoztunk. Mivel ez egy nemzeti park, nagyon figyelnek a tisztaságra, így semmiféle műanyag flakon, doboz nem vihető be, ezt a bejáratnál szigorúan átvizsgálják.

A tengerszint felett 3100 méter magasban található tóhoz egy, kb. 1 órás gyalogtúra során jutottunk el. A túra során nagyon sok hasznos információt mondott el a csoportvezető, bemutatta az itt honos fákat, virágokat, mesélt a történelemről,  de sokszor olyan nehéz a terep, hogy örültünk, ha levegőhöz jutottunk.

Végül fáradtan, de feljutottunk a tóhoz, ahol a kilátóhelyről fantasztikus látványt nyújtott a hegyek által körülvett varázslatos tó. A legenda szerint az új törzsfőnök felavatása itt, a tó közepén történt. Az új Muisca (ez a törzs lakta a területet a spanyolok megérkezése előtt) főnök testét aranypor borította, majd egy fatutajjal a tó közepére hajózott, ahonnan a vízbe ugrott. A tutaj értékes arany kincsekkel volt megrakva, amelyeket később az isteneik iránti imádat jelképeként a vízbe dobtak. Amikor a spanyolok erre a területre érkeztek és hallottak El Dorado legendájáról, sok expedíciót szerveztek, hogy megtalálják a tóban elmerült aranyat, még a tavat is megpróbálták lecsapolni, de nem találtak semmit. 

El Dorado felfedezését követően 2 órás autózás után utolsó látványosságként még jutott egy kis idő a hagyományos kisváros, Zipaquira fő nevezetességének, a Sókatedrálisnak meglátogatására is. Először a bájos városka főterét és szűk sikátorait jártuk be. A város főterérét a kőhomlokzatú székesegyház uralja és régi gyarmati épületek veszik körül. 

Egy finom grillebéd elköltése után a sókatedrális meglátogatása következett. A 180 méterrel a föld alatt épült modern katedrálist 1995-ben nyitották meg a nagyközönség előtt , de története jóval korábbra nyúlik vissza. Már az 5. század óta termeltek ki sót a környék bányáiból, kereskedésre használták az árut. Később a bányászok alakítottak itt ki egy kis templomot, ahol naponta imádkoztak a bányászok védőszentjéhez, hogy biztonságban dolgozhassanak. 

A sókatedrális rengeteg turistát vonz, de aki nem akar vezetett túrán részt venni, az a bejáratnál kölcsönözhet audioguide-ot, és áthaladva a színes fényekkel megvilágított alagúton már indulhat is a túrára.  A keresztút állomásait bemutató alagútrendszeren keresztül jutunk el a három hajós katedrálisba. 

Mindegyik hajón bányászok és szobrászok által gyönyörűen faragott szobrok találhatók, amelyek közül kiemelkedik La Piedad, akinek arcán erős őshonos vonások fedezhetők fel.  A katedrális fontos zarándokhelynek számít, és bár hivatalos egyházi státusza és plébánosa nincs, vasárnaponként az itt tartott szentmiséken átlagosan több mint háromezer hívő vesz részt.

A sókatedrális meglátogatása után már csak egy feladatunk volt, a péntek esti óriási forgalomban szerencsésen eljutni a repülőtérre. De kiváló sofőrünk megoldotta a problémát és mivel sajnos minden jónak vége lesz egyszer, ezzel be is fejeződött a 3 hetes dél- és közép-amerikai túránk.

De amint minden túra végén, természetesen most is eldöntöttük, hogy ha lehetőségünk adódik rá, akkor még egyszer visszatérünk.

Ecuador
Egyszer egy útifilmet láttam Ecuador fővárosáról, az óriási hegyek által övezett Quitoról és az óvárosáról. Ez indította el a vezérhangyát, hogy egyszer meg kéne nézni. És Bogotától nincs is messze, mindössze 1 óra repülés. Persze az útvonal tervezésekor kicsit változtattunk és Bogota helyett Panamavárosból utaztunk Ecuador fővárosába, Quitoba. De ez is csak 2 óra. Pontosabban annyi se lett volna, ha nem keveredik a gép egy erős légörvényes leszállófolyosóra, ami miatt nem engedtek leszállni. Így landolás helyett átstartoltatták a gépet. Vagyis amikor már egészen közel jártunk a földhöz, bejelentette a pilóta, hogy nem tudunk leszállni és csak azt éreztük, hogy újra emelkedik a gép. Ez nem igazán esett jól, de állítólag ez egy rutin eljárás. Így tettünk még egy kört a város felett és végül sikeresen landoltunk. Párszor már repültem, de ilyen élményben még nem volt részem és remélem nem is lesz.