Ma indul a nagy tibeti kaland. Vagyis indulna, mert kezünkben a beutazási engedély és egy visszaigazolás, miszerint a xiani repülőtér 3 termináljáról indul a gépünk Lhasaba, Tibet fővárosába. Azért az idáig vezető út sem volt teljesen akadály mentes, mert ugyan jelenleg Tibet Kína része, de a beutazáshoz először kell keresni egy bejegyzett tibeti utazási irodát, aki megszerzi a beutazási engedélyt és mivel ezt nem postázhatja Kínán kívülre, ezért eljuttatja az utolsó kínai szállásra. Eddig stimmelt is minden, hisz a xiani szállodában már ott várt ránk a beutazási engedélyünk.
Nyugodtan, 2 órával az indulás előtt ki is értünk a reptérre, szerencsésen át is jutottunk 2 szigorú ellenőrzőponton és ekkor újból megtörtént az, ami alig egy éve Bogotában. A tájékoztató monitorokon sehol se találtuk a gépünket kiírva. Szerencsére a reptéren beszéltek angolul és kiderítették, hogy a visszaigazoláson hibásan szerepelt, vagyis a gépünk nem a 3-as, hanem az 5-ös terminálról indul. Persze a két terminál autóval is kb. 10 percre volt egymástól és már eddig is rengeteg időt vesztettünk. Azonban nagyon rendesek voltak és egy reptéri kisbusszal átvittek minket az 5. terminálra és szurkoltak, hogy elérjük a gépet. Itt is csak „némi” várakozás után engedtek be a reptérre. Egy kis bonyodalom után megkaptuk a beszállókártyákat, majd újból indult az átvizsgálás. Persze, hogy engem vettek ki, be kellett mennem egy elválasztott helyiségbe, ahol kinyitatták a bőröndömet és kiderült, hogy egy csomag ceruzaelem okozta a fennakadást. Ezt gyorsan megoldottuk, áttettük a kézipoggyászba. Ezután következett a kézi poggyász átvilágítása. Naná, hogy megint kiszedtek, mert egy powerbank is volt a hátizsákomban, amit egy szigorú átvizsgálás után visszakaptam. Közben a leleményes vámos a Pistinél is talált egy powerbankot, ennek az átvizsgálása is elvett egy kis időt, de csodák-csodájára még épp elértük a tibeti járatot. Ennyi "megpróbáltatás" után végre felemelkedtünk és irány Lhasa, Tibet fővárosa.
Végül 4 órás repülés után szerencsésen landoltunk Lhasaban. Fantasztikus volt, ahogy a Himalája hósipkai között ereszkedett a gép. A xiani reptéri hercehurca után felkészültünk, hogy vajon itt milyen szigorú ellenőrzés vár majd ránk. Kezünkben az útleveleinkkel és a beutazási engedéllyel vártuk a szigorú vámosokat, de sehol semmi. A csomagfelvétel után semmi ellenőrzés nélkül már mehettünk is a kijárathoz, ahol egy kedves, angolul remekül beszelő fiatalember várt minket és már döngettünk is egy szuper terepjáróval a szállodánkhoz. Ennyi bonyodalom után már ránk is fért egy kis szerencse!!!
Lhasa, a Tibeti Autonóm Terület fővárosa, a Kyichu folyó északi partján, egy hegyekkel szegélyezett völgyben található. A tibeti nyelvben Lhasa a Szent földet vagy Buddha földjét jelenti. A világ egyik fontos turisztikai célpontja, nem is véletlen, hisz több mint 200 templom és kolostor található a városban. És természetesen itt található a világ legmagasabb ősi palotája, a Potala palota, ami 1959-ig a Dalai Lámák lakóhelyéül szolgált.
Mivel Lhasa a tengerszint felett 3670 méterre fekszik, ezért számolni kell az úgynevezett magaslati betegséggel. És tényleg nagyon kellemetlen volt a megérkezés után jelentkező remegés, szédülés, nehézlégzés és roppant erős fejfájás. Erre sok folyadék fogyasztását és pihenést javasolnak. Az átállást segítik a szállodákban lévő oxigén állomások és a mindenütt kapható oxigénpalackok. Egy szippantás a jóból...
Szerencsére másnapra a kellemetlen közérzet és a végtelen erős, hasogató fejfájás el is múlt, de a gyors fáradás és a nehézlégzés még megmaradt. Pedig az első lhasai napunkra sok lépcsővel és meredek emelkedővel teli programot állítottak össze nekünk Peter, a helyi idegenvezetőnk. A napot a Lhasatól 10 km-re lévő Drepung kolostorban kezdtük. Amíg csak kocsikáztunk a kolostorhoz, addig nem is volt gond, de amikor elindultunk a meredek emelkedőn lévő lépcsősoron, hát párszor meg kellett állni, mert igen kevés volt a levegőnk.
A kolostort 1416-ban alapították és fénykorában 7000 szerzetes élt ebben a kolostorban, ami Tibet három nagy kolostorainak egyike. Sőt, időszakonként még a dalai lámák rezidenciájaként is funkcionált. A kolostor komoly szerepet töltött be a buddhista oktatási rendszerben is. Mivel messziről a fehér szerkezete miatt úgy tűnik, mint egy halom rizs, innen kapta a Drepung nevet, ami annyit jelent, hogy a rizs gyűjtése. Fantasztikus volt végig járni a kolostor épületeit, megcsodálni a buddhizmus fő ereklyéit.
Ezután egy igazán autentikus helyi étkezdében elfogyasztott ebéd után Lhasa északi külvárosban található Sera kolostort látogattuk meg. A kolostor neve vadrózsát jelent, mert valaha itt a kolostor helyén vadrózsák nyíltak. Ezt a kolostort a Galupa, más néven a Sárga Kalapos szektának, a tibeti buddhizmus egyik ágának szentelték. Fénykorában fontos oktatási szerepet töltött be, 6000 szerzetes tanult itt. Az 1959-es felkelés alkalmával a kolostor súlyosan megrongálódott, az életben maradt szerzetesek Indiába menekültek. De szép lassan újjáépül, jelenleg kb. 600 szerzetes lakja, akik életüket a folyamatos tanulásnak és a hitnek szentelik.
A fő látványosság, ami a Sera kolostort megkülönbözteti Lhasa többi kolostorától, azok a színes, látványos nézők előtt zajló viták, amit a szerzetesek a buddhista tanokról tartanak. A Sera kolostor vita hagyományai egyedülállók, a vita kb. 1,5 óráig tart, ahol a szavak csataját különféle gesztusokkal egészítik ki, beleértve a tapsot, a partnerük válaszra kényszerítését vagy imagyöngyök pengetését, hogy ezáltal elnyerjék Buddha erényét.
Hulla fáradtan értünk haza. Ez egyrészt köszönhető volt a sok gyaloglásnak, de komoly terhet jelentett a magasság és a rendkívüli időjárás is. Hiszen tegnap, érkezésünk reggelén még havazott, de ma már 25°C meleg volt, nagyon erős UV sugárzással. Azért egy kis pihenő után még tettünk egy éjszakai sétát a híres Barkhor utcán, ami egy ősi utca az óvárosban. Eredete arra vezethető vissza, hogy az itt található Jokhang templomba valaha annyi zarándok érkezett, hogy egy ösvényt tapostak ki, ebből alakult ki az utca.
Itt tartózkodásunk 3. napjára maradt a "nagy falat", a Potala palota meglátogatása. Ez a Vörös-hegy oldalán és tetején terpeszkedő, falakkal körülvett hatalmas épületkomplexum Lhasa legismertebb nevezetessége .A palota 2 fő részből, az 1959-ig a Dalai Lámák rezidenciájaként és kormányzati központként szolgáló Fehér Palotából és a buddhista vallás birodalmát alkotó négy emeletes Vörös Palotából áll.
Az 1000 helyiségből álló, labirintusszerű palotát falak veszik körül, két déli sarkát pedig őrtornyok biztosítják. A palota alapjait a 7. században rakták le, de mostanra csupán néhány épület maradt meg belőle. Az évszázadok során folyamatosan bővítették, átalakították. Bár az 1959-es felkelés során támadás érte, de még a kulturális forradalmat is szerencsésen túlélte. Fantasztikus élmény a bejárása, de sajnos az épületben nem lehet fényképezni, így az emlékek megőrzésében a memóriánkra kellett hagyatkozni.
A palota bejárása után a Barkhor utcában található Jonkhang templomot látogattuk meg. A templom egy tó egykori helyén épült. A legenda szerint a feleségként ide kerülő nepáli hercegnő Bhrikuti révén jutott el a buddhizmus erre a földre és vált a tibeti történelem és kultúra elválaszthatatlan részévé. A templomot 639-ben alapították azért, hogy a nepáli hercegnő hozományaként adott Buddha-szobrát elhelyezzék. A templom egy négyszintes, arany tetejű fakomplexum, ami egyesíti a tibeti és nepáli építészeti stílusokat, Tibet legszentebb helye.
A bejárat előtt szemtanúi lehetünk a zarándokok leborulásának, ahogy testhosszanként haladnak előre a templom belseje felé. Ez a fizikailag megterhelő mozdulat a Buddhának való teljes alárendeltséget, valamint a test, a beszéd és az elme megtisztulását szimbolizálja.
Lhasától egy kellemes esti sétával búcsúztunk, ami közben kigyönyörködtük magunkat a fantasztikusan kivilágított Potala palota és az éjszaka már csendes Barkhor utca látványában.