10. nap - Palenque
Mivel ehhez a szálláshoz nem tartozott reggeli, így a tegnapi szikkadt péksütiket kellett megenni. Azért ezt is el lehet viselni, kint a teraszon, bár már reggel is hőség van.
De hogy a helyzetet fokozzuk, ma a palenquei ásatás az első állomás. Ennek az ásatásnak a fő jellemzője, hogy az esőerdő közepén található, vagyis a forróság mellett óriási a páratartalom. Szerencsére az ásatást gyorsan megtaláltuk. Megvettük a belépőt, ami a nemzeti parkba és az ásatásra is szólt és elindultunk megkeresni a romokat a dzsungelben. Ez is maja ásatás, hatalmas piramisokkal, de szerencsére mivel az őserdőben van, így nincs gond az árnyékos hely keresésével. Viszont minden mozgás nélkül is szakad rajtunk a víz. Nem is beszélve arról, amikor felmászunk a Keresztpiramis 6 szintes tetejére. A kedvenc mégis az ásatás közepén lévő palota, aminek a közepén egy több szintes csillagvizsgáló van. Félelmetes elképzelni, hogy milyen lehetett itt élni több száz évvel ezelőtt.
Miután bejártuk az ásatást visszamentünk a természetvédelmi területre, ahol egy komoly körsétán az esőerdőben ismerkedni lehetett volna az esőerdő növény és állatvilágával. De a körülmények 40 fok árnyékban és 80%-os páratartalom elriasztott az esőerdő megismerésétől.
Én személy szerint sajnáltam, de elnézve Pisti izzadó homlokát mégis amellett voksoltam, hogy irány Misol Ha vízesés, ahol némi felfrissülés várhat ránk ebben a félelmetes hőségben. Ahogy haladtunk a vízesés felé, egyre kevesebb autóval találkoztunk. Amikor kiértünk, rajtunk kívül alig volt ember, pedig a vízesés fantasztikus volt. Negyven méter magasról zúdult le a víz.
Bár mi fürdésre készültünk, kicsit meglepett, hogy nincs senki sem a vízben. Ezért először csak körbesétáltuk a vízesést, de mire s végéhez értünk már többen is lubickoltak a vízben, ami a mi fürdési kedvünket is meghozta. Gyorsan levetkőztünk és már szeltük is a friss habokat. Amennyire csak lehetett igyekeztünk beúszni a vízesés alá. Fantasztikus volt. A végén arra eszméltünk, hogy rajtunk, kívül senki sincs a területen. Végül a hazamenés mellett döntöttünk. Otthon birtokba vettük a medencét, nagy-nagy pihenést csaptunk, közben tequila sunrise-ot és margarita koktélt szürcsöltünk és persze többször is megemlékeztünk a Babolcsai néniről.
Este a szomszédos étterembe mentünk vacsorázni, mert már tegnap kiszúrtuk, hogy ezen a helyen sok a mexikói. És azt már az évek és a rutin mondatja velünk, hogy enni ott kell, ahol a helyiek esznek. És ez most is bevált, mert mindkét kaja, amit rendeltünk nagyon finom volt.
A vacsora után feltétlen szükség volt egy egészségügyi sétára, ami a bolt felé vezetett, ahol feltankoltunk hideg sörrel (amit később az erkélyen elfogyasztottunk) és vettünk a következő napra reggelit is.
11. nap Palenque- Campeche
A teraszon elfogyasztott szikkadt reggeli után irány Campeche. Már csak egy rövid és viszonylag egyenes út és elhagyjuk Chiapas államot, ahol aztán ellentétben a híreszteléssel semmi gond nem volt, se zapatista támadás, se álrendőrök, még csak meg sem állítottak. Egy kicsit beléptünk Tabasco államba, fizettünk 20 pesot úthasználatért és már át is értünk Campeche államba. Az utak itt már sokkal jobb állapotban voltak és nem is voltak olyan kanyargósak. Ennek megfelelően sokkal jobban haladtunk. Mivel eddig már megnéztünk egy csomó piramist, ezért most úgy döntöttünk, hogy Edzna kimarad, inkább Campeche előtt megállunk a tengerparton fürdeni és majd estefelé foglaljuk csak el a szállásunkat. Azonban amikor odaértünk a playara, valami katasztrofális állapotokat találtunk. Lepusztult kisváros, borzasztó koszos tengerparttal.
Így mit volt mit tenni, fürdés nélkül továbbálltunk Campechebe.
De szerencsére volt légkondi, 2 ágy és a zuhany is normálisan működött. A tengerparti fürdés helyett pihentünk egyet a hűs szobánkban, majd korgó gyomorral elindultunk vacsorát vadászni. Hát arra nem voltunk felkészülve, hogy ez egy olyan hely, ahol semmi kajálda nincs nyitva délután. Jó kis spanyol szokás a szieszta! Már nagyon éhesen és szomjasan kódorogtunk az utcán, de sehol nem találtunk olyan kiülős helyet, ahol enni lehetett volna. Végül bementünk a Burger Kingbe, ahol ettünk 2 rettenetesen rossz hamburgert 2 kólával. Hát a kaja mellett a kiszolgálás és a mosdó is katasztrofális volt. De legalább már nem voltunk éhesek. Miután megnéztük a belvárost, kisétáltunk a parti sétányra.
Még késő délután is nagyon nagy volt a hőség, de az egész sétányon nem találtunk egyetlen egy kiülős helyet sem. Pedig a sétány teli volt emberekkel. Nagy séta után visszatértünk a főtérre, ahol sok ember volt, és úgy ültek szembe az egyik épülettel, mintha várnának valamit. Mi is leültünk egy padra, majd egyszer csak elkezdődött egy fény és hangjáték, ahol a város történetét mesélték el az egyik épületre kivetített képekben.
Nagyon jó volt. Mégsem volt annyira felesleges megállni és eltölteni egy kis időt itt Campechében.
12.nap - Palenque - Uxmal
Mivel volt légkondi, egészen jót aludtunk. A reggelit a szálloda földszintjén fogyasztottuk el. A bookingos véleményekkel ellentétben ez egy teljesen normális, kontinentális reggeli volt. Az egész szálloda olyan volt, mintha az épület egy Marquez regényből származott volna. Valamikor biztos nagyon szép volt, sajnos kicsit megviselte már az idő, de senki nem vette a fáradtságot arra, hogy felújítsa.
A mai útiterv szerint irány Uxmal, egy újabb, immár maja ásatás. Ezt az ásatást is gyorsan megtaláltuk és szerencsére alig volt rajtunk kívül valaki. Nagyon szép hely volt, különösen az egyedülálló ovális alakú Varázsló piramisa. De szép volt az Apácazárda és a Labdajátéktér is.
Persze ezekre az ásatásokra valahogy mindig a legnagyobb forróságban érünk. Mivel Uxmal egy igen kicsi falu, már az ásatásra menet kiszúrtuk, hogy hol van a szállásunk. Kora délután gondoltuk, hogy ha lehet, akkor elfoglaljuk a szobát, felfrissülünk a medencében, és ha hűl egy kicsit a levegő, akkor megnézünk még 1-2 kisebb ásatást az úgynevezett Ruta Puucon. Le is parkoltunk a szálloda előtt, keresvén a recepciót megláttuk a medencét és már tudtuk, hogy mi itt nem fogunk fürdeni. De a recepciót nem találtuk, vagyis az volt kiírva, hogy a szálloda melletti gyönyörű haciendában (régen spanyol udvarház, most roppant drága szálloda megnevezése) kell bejelentkezni. Hát felmentünk oda, és itt tátva maradt a szánk, olyan szép volt az épület!
Kihasználva a szerencsénket gyorsan lementünk a medencéhez, hogy felfrissüljünk egy kicsit. Közben jött egy franciául beszélő turistacsoport, velük viszont kiváratták a 3 órát. Irigykedve nézték, ahogy lubickolunk a kellemes hőfokú medencében. Egy kis fürdőzés után visszaültünk az autóba, hogy megnézzünk 1-2 kisebb ásatást a Ruta Puucon. Ebből valóban 2 ásatás lett, mert 5 órakor minden bezárt. De ezek is nagyon szépek voltak.
Hazafelé még vadásztunk hideg sört és vizet. Vacsorázni a hacienda éttermébe mentünk ahol én citromos sertéshúst ettem, Pisti pedig töltött csirkemellet evett. De előtte megvendégeltek a séf ajándékával, ami töltött paprika volt. A vacsorához 2 gitáros szolgáltatta a zenét. Az estét margarita koktéllal zártuk.
13.nap Mayapan -Cenoték
Ma lementünk reggelizni, amiről mi úgy gondoltuk, hogy nincs a szoba árában, de távozáskor kiderült, hogy ezért sem kellett fizetni. Lehet, hogy örökre itt maradunk? Reggeli után egy Mayapan nevű kisebb ásatást terveztünk megnézni. Pisti be is állította a GPS-en és elindultunk a Moha néni vezérletével. Annak ellenére, hogy én előtte neten megnéztem az utat, ami leginkább főutat mutatott, a GPS mindenféle kis falvakon vitt keresztül. De arra gondoltunk, hogy ő tud egy rövidebb utat. Végül el is jutottunk a Mayapan nevű kicsi, lepusztult faluba, de ásatásnak nyoma sem volt. Elkezdtünk kérdezősködni, de mindenki elég bambán nézett, amikor a „zona archeologica” iránt érdeklődtünk. Nekünk is kezdett gyanús lenni, hogy sehol sem jelezték, hogy piramis lenne a faluban. Eddig ugyanis már a főúton kint volt mindenféle piktogram, ha valahol piramis, vagy szép templom stb. látnivaló volt. Végül a rendőrség előtt valaki ékes spanyolsággal visszairányított minket a meridai útra. Már éppen kezdtük feladni, amikor feltűnt az út mellett a Z.A. Mayapan felirat. Ugyanis a falu és az ugyanilyen nevű ásatás között kb. 30 km távolság volt. Mint mindig, most is a legnagyobb melegben sikerült megnézni a kis Chichen Itzanak nevezett ásatást. Hát igazán érdekes volt, mert ilyen kis helyre összesűrítve még nem láttunk ásatást. Ez a hely valószínűleg csak templom és áldozati hely lehetett, a lakóegységek máshol lehettek. Ez is lélegzetelállító volt körbenézni a legmagasabb piramis tetejéről.
Az ásatás után Cuzima felé vettük az irányt. Nem kis szkepticizmussal a mayapani tapasztalatok után. De a GPS most jó helyre vitt, mert már a falu határában próbáltak „cenote” túrára becserkészni. (cenote jelentése:beszakadt mészkőbarlang, mely aljában gyönyörű, kék, tiszta víz található). Erről a helyről egy angol nyelvű blogon olvastam, hogy ló vontatta kocsival kis vasúti síneken bevisznek az erdőkben található eldugott cenotékhez. A falu központjában sikerült is megtalálni a kiírást, majd egy helyi hölgy segítségével rátaláltunk arra a helyre, ahonnan indultak a kocsik. Rajtunk kívül megint nem volt itt fehér ember, de az ottaniaknak szemük sem rebbent, rögtön tudták, hogy mit akarunk, fizettünk, majd mutatták, hogy üljünk fel a kocsira, elé fogták a lovat és hajts!
Gyengébb idegzetű olvasóim valószínűleg azt gondolják, hogy nem lehetünk ennyire felelőtlenek, hogy tök ismeretlen emberekben bízva hajlandóak vagyunk bemenni egy lovas kocsival egy tök ismeretlen erdőbe úgy, hogy a bérelt kocsit ott hagyjuk, egy ismeretlen parkolóban. Pedig szerintem az igazán érdekes helyek megismeréséhez fontos, hogy meg tudj bízni az emberekben. Mentünk, mentünk, a fogtömésünk majd kiesett a rázkódástól, egyszer csak megálltunk. Hát cenoténak se híre, se hamva nem volt. Mutatták, hogy szálljunk át egy motoros riksába és zötykölődtünk tovább. Majd újra a lovas kocsizás következett. Egyszer csak megálltunk, fogott 3 lámpát az emberünk és lemutatott egy lyukba. Na, ez volt az első cenote, ami igazából mészkőbarlangban kialakult víznyelő. Ez az első egy nagyon szűk barlangban volt. Lementünk és lent egy fantasztikusan kék víz fogadott, ami a barlangba nyúlt el befelé. Ahhoz valamit is lássunk a kocsisunk világított, mert ennek a cenoténak nem volt természetes megvilágítása. Innen tovább kocsikáztunk a második barlanghoz.
Ez már egy sokkal nagyobb, normál lépcsőkön megközelíthető hely volt. Nagyon kellemes volt a forró szavannai kocsikázás után felfrissülni a cenote hűsítő vizében. Innen a harmadik cenoteba hajtottunk. Ez volt talán a legdurvább, mert ez egy mély lyuk volt, ahova egy létrán kellett leereszkedni. De amikor leértél... Óriási látvány volt, ahogy a fejünk felett a nyílásokon keresztül sejtelmesen beszivárgott a fény, közben csorgott a patak és mindenfelé a vízbe belelógtak a liánok, közben kicsi madarak röpködtek és csicseregtek. Nagyon nagy és felejthetetlen élmény volt.
Még villanyoltás előtt sikerült egy finom margharita koktélt is vadásznunk, majd aludni tértünk.
