3. nap

A mai nap jó híre, hogy nem kell szállást keresni a medina szűk utcáin, a rossz hír pedig, hogy a túra leghosszabb vezetése vár ránk. Elhagyva Fezt a mai cél a homokdűnék lábánál álló falu, Merzouga. Az applikáció a 469 km megtételére hét és fél órát jósolt, vagyis hosszú, nehéz nap vár ránk. Utunkat az N10 főúton kezdjük. Ugyan főút és a minősége se rossz, de arra mindig számítani kell, hogy veled szemben, a te sávodban feltűnik egy jól megrakott szamaraskordé, vagy csak egy-egy szomorú szamár terménnyel jól megpakolva. De ettől még durvább, hogy úton-útfélen elbújva sebességmérővel felszerelt rendőrök vadásznak a gyanútlan sofőrökre. Majd a következő falu elején lerakják egymás után a 60, 40, 20 km-re korlátozó táblát, majd ezután a kötelező megállás tábla következik. Itt megállsz és várod az ítéletet. Ha a pisztolyos telefonon jelzi, hogy rendben, akkor intenek és mehetsz. Ha félreállítanak, akkor várhatod a büntetést. Nekünk két egymást követő napon is volt szerencsék „kis adománnyal” megtámogatni a marokkói rendőrséget. Először 100 dirhamunk (papír nélkül), másodszor már 150 dirhamunk bánta. Ők nem voltak korrumpálható rendőrök, így egy 50-essel többet fizettünk. Mi ebből a tanulság? Ott is emberből vannak a rend őrei. Fez után a Középső Atlasz kősivatagos vidékein autóztunk Ifraneig. Itt mintha átalakult volna a táj, élénkzöld pázsit, a városban mindenütt színes virágokkal teli parkok, alpesi jellegű házak. Érdekesség, hogy ez a franciák által alapított, alpesi települések mintájára felépített város, ami jelenleg a marokkói tehetősek téli síközpontjaként működik. Következő nagyváros Midelt, ami szinte Marokkó közepe. Itt találkozik a Magas- és a Középső Atlasz. Innen a Ziz folyó völgyében haladunk tovább. A táj igen változatos, kietlen kősivatagok, pálmákkal teli oázisok, zord, sziklás hegyormok váltják egymást.

Késő délutánra értük el célunkat, Merzouga oázisát. A falu kivételezett helyzetben van, a sivatag homokdűnéi mellé épült, viszont a leleményes berberek a homok alól vizet hoztak felszínre és csatornarendszert kiépítve meseszerű pálmaligeteket alakítottak ki a homokdűnék között.

Szállásunkon (Kasbah Azalay) a tulajdonos fivérek egyike, Hamid fogadott. A szokásos mentatea mellett mesélte el a hely történetét, végigvezetett a kasbah-n. A kasbah igazából egy többnyire négytornyú, többszintes sárból és szalmatörekből épült épület lőrésszerű, kis méretű ablakokkal, ami leginkább védelmi funkciót látott el a karavánutak mellett, de itt remek szálláshellyé alakították.

Előzmények

Mint mindig a hazavezető úton eldöntöttük, hogy mi lesz a következő évi nagy túra helyszíne. Mindez 2020. március 12-én volt útban Mianmarból (Burmából) hazafelé. Akkor még nem is sejtettük, hogy pár napon belül megváltozik a világ és hosszú időre minden és mindenki bezárkózik. A pandémia átalakította a világot és az utazásról hosszú időre le kellett mondani. De szerencsére semmi sem tart örökké, és 2 év elteltével újra nagy túrára készülhettünk. Persze közben is utazgattunk, bringázgattunk, de hosszú túrára csak most mertünk vállalkozni. Az új úti cél Marokkó!!!

2020.03.01.

Ma fájó szívvel búcsúzunk a csodás Bagantól. Irány a bengáli öböl és pár nap pihenés a fantasztikus, de még felfedezetlen tengerparton, Ngapaliban.

2020.02.27.

Mai úti célunk Burma talán legismertebb városa, Bagan. A település legfőbb vonzerejét az a 42 négyzetkilométernyi területen megtalálható 4000 templom, sztupa, piramis, vallási építmény jelenti, ami szinte egyedüli a világban. A várost a 2. században alapították, de a fénykorát a 9. sz. után érte el. A 11. és a 13. sz. között a bagani fennsíkon több, mint 13000 templom és pagoda épült, amiből 2200 még a mai napig áll.  Tehát látnivalókban továbbra se lesz hiány.

2020.02.24.

Új nap, új ország. Ma elhagyjuk Thaiföldet és irány Burma, vagyis mai nevén Mianmar. Mivel a Mandalaybe tartó járatunkat áttették este fél 7-re, ezért rengeteg időnk maradt még Chiang Maira. Köszönjük Bangkok Airways. Bár ha erről nem az utolsó percben értesítettek volna, akkor erre a napra szerveztünk volna egy vízesésekkel tarkított rafting túrát, de azért így se estünk kétségbe. A kellemes reggeli után délig, a szállodai szoba leadásáig, még belefért egy kis pihenő és frissítő úszás és néhány kisebb templom és Buddha meglátogatása.

A tavalyi USA - Kanada túra után eldöntöttük, hogy idén visszatérünk Ázsiába. Bár az első ötlet Thaiföld – Laosz-Kambodzsa volt, de végül úgy döntöttünk, hogy kis thaiföldi kitérő után a cél Mianmar, vagyis régi nevén Burma. És miért éppen Burma? - kérdezték sokan. Legfőbb érv, hogy ez egy olyan ország Délkelet-Ázsiában, ahova még nem ért el a tömegturizmus, hihetetlen gazdag műemlékekben, különleges szokásokban, templomai párjukat ritkítják a világban. Hosszú tervezés, szervezés után összeállt a terv: 1 hét Thaiföld, majd 2 hét Burma. És elindultunk. Első nekifutás Dubaiig az Emiratessel, ami hozta a szokásos minőséget, finom kaják, borok, sörök, röviditalok nagy választéka, kedves kiszolgálás, jó filmek.

2019.09.30. Hétfő

Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, így ma el kell búcsúznunk a szuper lakosztályunktól és a Niagara vízeséstől. Mindezt kicsit megkönnyítette, hogy már reggel esőre ébredtünk. Így eléggé ködös a vízesés. Az idő is minket támogat, hogy könnyebb legyen az elválás. A reggelit egy igazi amerikai stílusú reggelizőben költöttük el. Majd a szokásos pakolás és irány az USA. Itt a határon sokkal többen voltak, de szerencsére előttünk nyitottak meg 2 kaput, így gyorsan eljutottunk a vámtiszthez. Mivel bevallásunk szerint nem hozunk át Kanadából az USA-ba se alkoholt, se ételt, már mehettünk is. A fegyver, vagy a drog nem érdekelte, pedig az előzőekkel ellentétben azok tényleg nem voltak nálunk. Ma 550 km volt a megteendő útszakasz, ami önmagában se egyszerű, de a helyzetet tovább nehezítette az esős időjárás. Hol esett, hol szitált, hol sütött a nap. A táj nagyon szép volt, mindenfelé sokszínű lombos erdők közt autóztunk.

2019.09.23. Boston- Bar Harbor- Acadia Nemzeti Park

A mai kávénkat és briósunkat a villa teraszán fogyasztottuk el. Érdekes volt, mert ehhez a szálláshoz nem tartozott reggeli, de volt egy felszerelt konyha, ahol mindenki elkészíthette a reggeli kávéját és elfogyaszthatta a teraszon. Rajtunk kívül is többen éltek ezzel a lehetőséggel.

Hát nem csak bejönni, de kijutni sem volt egyszerű a városból. A GPS sokszor megviccelt minket, de minden jó, ha jó a vége, inkább utóbb, mint előbb, de rátaláltunk az I-95 útra. Mivel nem fizettünk előre pályahasználati jogot, ezért úgy döntöttünk, hogy csak az ingyenes útszakaszokat fogjuk igénybe venni. Ez jó ötletnek is tűnt, mert végig haladva az óceánparti kisvárosokon igazán betekinthettünk a vidéki települések életébe.

2019.09.19. Induljunk,induljunk!

Az út ötlete már tavaly, Peruból hazafelé jövet megszületett. Egy lábtörés miatt ugyan egy kicsit tolódott, de jobb később, mint soha. Így legalább több idő jutott a tervezésre. És hosszú előkészület után elérkezett a nap. Bár, amikor úgy gondoltuk, hogy minden rendben, a repjegy, a szállások, az autó lefoglalva, akkor 21 órával az indulás előtt jött az sms a Lot-tól, miszerint a holnap, vagyis 19-re foglalt jegyünket áttették 20-ra, mivel a 19-i közvetlen járatot törölték. Na, ne már!!! Nekünk 19-én estére már szállásfoglalásunk van, vagyis estére New Yorkban kell lennünk. Gyors újratervezés: telefon a Lot-nak, áttetettük a jegyet a holnapi, varsói átszállásos járatra. Ezzel ugyan jóval később érünk New Yorkba, de legalább nem kell 1 napot elvesztve átszervezni a programot. Probléma megoldva. És elindultunk. Pest felé kiderült, hogy a Marcinak beesett egy forgatás, így nem tud kivinni a reptérre. Sebaj, marad a jó kis 200E busz. Bár a megállóját közben áthelyezték és a busz is tömve van, de nyaralunk és ekkor semmi se ronthatja el a jókedvünket. Csak pozitívan! Hipp-hopp Varsóba értünk. Ott volt 2 óránk a new yorki járatig, amit kellemesen töltöttünk el.

2018.05.28. 

Ma végre egyetlen turistacsoport sem volt a szállodában, így végre sikerült sokáig aludni. Reggeli után összeszedtük magunkat, lemostuk a sztrájkolók által összekoszolt szélvédőnket és a hátsó ablakot, majd elindultunk a Marasban lévő sólepárlók felé. Azon már meg sem lepődtünk, hogy egy koszos, redva faluba vitt a GPS, de amikor megláttuk a hidat, amin át kellett kelni, azért döbbenet ült ki az arcunkra.