2019.09.23. Boston- Bar Harbor- Acadia Nemzeti Park

A mai kávénkat és briósunkat a villa teraszán fogyasztottuk el. Érdekes volt, mert ehhez a szálláshoz nem tartozott reggeli, de volt egy felszerelt konyha, ahol mindenki elkészíthette a reggeli kávéját és elfogyaszthatta a teraszon. Rajtunk kívül is többen éltek ezzel a lehetőséggel.

Hát nem csak bejönni, de kijutni sem volt egyszerű a városból. A GPS sokszor megviccelt minket, de minden jó, ha jó a vége, inkább utóbb, mint előbb, de rátaláltunk az I-95 útra. Mivel nem fizettünk előre pályahasználati jogot, ezért úgy döntöttünk, hogy csak az ingyenes útszakaszokat fogjuk igénybe venni. Ez jó ötletnek is tűnt, mert végig haladva az óceánparti kisvárosokon igazán betekinthettünk a vidéki települések életébe.

2019.09.19. Induljunk,induljunk!

Az út ötlete már tavaly, Peruból hazafelé jövet megszületett. Egy lábtörés miatt ugyan egy kicsit tolódott, de jobb később, mint soha. Így legalább több idő jutott a tervezésre. És hosszú előkészület után elérkezett a nap. Bár, amikor úgy gondoltuk, hogy minden rendben, a repjegy, a szállások, az autó lefoglalva, akkor 21 órával az indulás előtt jött az sms a Lot-tól, miszerint a holnap, vagyis 19-re foglalt jegyünket áttették 20-ra, mivel a 19-i közvetlen járatot törölték. Na, ne már!!! Nekünk 19-én estére már szállásfoglalásunk van, vagyis estére New Yorkban kell lennünk. Gyors újratervezés: telefon a Lot-nak, áttetettük a jegyet a holnapi, varsói átszállásos járatra. Ezzel ugyan jóval később érünk New Yorkba, de legalább nem kell 1 napot elvesztve átszervezni a programot. Probléma megoldva. És elindultunk. Pest felé kiderült, hogy a Marcinak beesett egy forgatás, így nem tud kivinni a reptérre. Sebaj, marad a jó kis 200E busz. Bár a megállóját közben áthelyezték és a busz is tömve van, de nyaralunk és ekkor semmi se ronthatja el a jókedvünket. Csak pozitívan! Hipp-hopp Varsóba értünk. Ott volt 2 óránk a new yorki járatig, amit kellemesen töltöttünk el.

2018.05.28. 

Ma végre egyetlen turistacsoport sem volt a szállodában, így végre sikerült sokáig aludni. Reggeli után összeszedtük magunkat, lemostuk a sztrájkolók által összekoszolt szélvédőnket és a hátsó ablakot, majd elindultunk a Marasban lévő sólepárlók felé. Azon már meg sem lepődtünk, hogy egy koszos, redva faluba vitt a GPS, de amikor megláttuk a hidat, amin át kellett kelni, azért döbbenet ült ki az arcunkra.

2018.05.24. 

Reggel kicsit nehezen jutottunk hozzá az autónkhoz, mert a lepukkant udvarban, ahol parkoltunk banya nem tudott visszaadni, de azért megoldottuk. Nehezen, de kikecmeregtünk Punóból. Az első megállónk Sillustani volt, ahol megnéztük a temetkezési helyet.

2018.05.20. 

Egész éjjel, hajnal 4-ig nagyon hangos zene szólt a hotel mellett. Mire végre elcsendesedett, akkor beindult egy riasztó, mire az is leállt, elindultak a folyosónkon lakó buszos turistacsoport tagjai a gurulós bőröndjeikkel. Szóval nem mondhatni, hogy kipihenten ébredtünk. Pedig ma nagyon nagy út áll előttünk, 540 km. A reggelit a medence mellett, nagyon szép helyen ettük meg. Pakolás, aztán indulás irány Arequipa, a fehér város. Az út végig sík, egyenes úton vezet, csak homok és kő mindenütt. Zöld sehol. Az óceán végig mellettünk, de sehol egy ember.

Lima után irány a Pánamerikai autópálya: Paracas, Ballestas szigetek, Huacachinai dűnék, Nazca rejtélyes vonalai

2018.05.18. 

Mai terv egyszerűnek tűnik: a reptéren felvenni az autót és irány Peru felfedezése. Bár az eddig látott közlekedési stílus alapján ez egyáltalán nem lesz egyszerű. Reggeli után még próbáltuk beszerezni a magassági betegség elleni gyógyszert, de sehol se sikerült. Nem gond, van még rá idő, Arequipáig biztosan kapunk valahol. Ott viszont már el kellene kezdeni szedni, hogy bírjuk a 4000 méter feletti magasságot. Végül összepakoltunk, a portán hívattunk egy taxit és búcsút intettünk Limának. Nem kis gyomorideggel indultunk felvenni az autót, mert a limai közlekedés "enyhén" kaotikus.

A kezdetek - Lima, a főváros

Peru és a Machu Picchu gyerekkorom óta az „Elérhetetlen, de egyszer akkor is meg fogom nézni!” vágyaim között szerepelt. Majd eltelt 40 év és az álom valóra vált. De kezdjük az elején. Mint minden túra előtt, most is hosszú tervezés előzte meg az indulást. A terv: Lima – Paracas - Nazca- Arequipa- Colca kanyon - Puno, Titicaca-tó – Cusco – Ollantaytambo - Ayacuccho - Lima, 3100 km 15 nap alatt egyénileg egy bérlet autóval.

2017.03.24.
Saigoni szállodánk kiváló helyen, a központban, 400 méterre a piactól volt. A szobánk két hatalmas ággyal, a városra néző ablakkal rendelkezett. Kívánni se lehetett volna jobbat.

Bár már este is hallottam székhúzgálást  a szobánk felett, de olyan fáradt voltam, hogy nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Viszont reggel 6 órakor nagy zsivajra és folyamatos székhúzgálásra ébredtem. Gyorsan rájöttem, hogy pont felettünk van a tetőterasz, ahol elkezdődött a reggeliztetés. A személyzet hangos trécselése, a tányérok és evőeszközök zaja és a székhúzogatások miatt már nem is tudtam visszaaludni. Ehhez még az is hozzájárult, hogy pont a szobánk ajtajára nyílik a lift, ahonnan már csak a lépcsőn lehet felmenni a reggeliző helyre, vagyis itt beszélget mindenki. Mivel a folyamatos zaj miatt nem tudtunk aludni, felmentünk reggelizni a tetőteraszra.

2017.03.21.
A reggelinél nagy meglepetésünkre magyar szófoszlányokra lettünk figyelmesek. Kiderült, hogy van egy magyar csoport, a Fehérvár Travel utasai, akik szintén ebben a szállodában szálltak meg. Kicsi a világ… De igazán jó érzés az otthontól ilyen távol eső helyen  magyarokkal találkozni!

2017.03.18.
A mai napra tervezett program: felfedezni Hoi Ant. Reggeli után a recepción megrendeltük a holnapi taxit My Sonba és a reptérre. Majd irány a város!