Gömbszörppel a világ körül

Vietnam - Hanoi, Halong öböl

2019. január 29. 07:30 - Maamoo

 

nyitokep.JPG

Előzmények

A szokásos kérdés: miért éppen Vietnam? Hát, csak. Mert ott még nem jártunk, vagyis a férjem már járt, hivatalos úton. És nekem nagyon megtetszettek az ott készült fotók. Bár a tervezéskor kicsit elbizonytalanodtam, mert a képek alapján nagyon hasonlított Kínára, ahol szerencsénkre már többször is jártunk. Kínában rengeteg csodát láttunk és egy kicsit féltem attól, hogy az út során állandóan összehasonlítgatjuk a két országot. Az igaz, hogy mint minden ázsiai ország, hordoz egy csomó hasonlóságot, de Vietnamnak megvan az egyéni bája, amit nagy hiba lett volna kihagyni! Az utazás tervezése hosszú időt vett igénybe. Főként a megfelelő időpont kiválasztása volt nehéz, hiszen az ország legészakibb és legdélibb pontja mintegy 1600 kilométer távolságra van egymástól, ennek megfelelően az időjárás is igen különböző. Végül is egy nagyon kedves vietnami ismerősünk javaslatára a tavaszi időpont mellett döntöttünk. Ha már Vietnamban vagyunk, onnan már csak egy ugrás Kambodzsa. Így beiktattuk Angkor csodáinak megtekintését is. És akkor- indul a mandula, vagyis a sárkány felszállásra kész!

Tovább
Szólj hozzá!

Tippek, tanácsok Mexikóba utazóknak

2019. január 13. 07:00 - Maamoo

Mexikó hatalmas és csodálatos. A magyar turisták is felfedezték már. Jó néhány utazási iroda hirdet utakat, amelyek bázisa a Yucatan-félsziget valamelyik felkapott üdülőtelepe (Cancun, Playa del Carmen, Tulum) ahol remek all inclusive ellátást biztosító szállodák sorakoznak a parton és fakultatív programként 1-1 napos túrákra viszik az érdeklődőket a közeli ásatásokra. Az ilyen típusú utazás sem rossz, sőt… De az itt összegyűjtött tanácsaim elsősorban nem nekik, hanem az olyan kicsit „őrült és bevállalós” utazóknak szól, akik veszik a bátorságot, hogy egyénileg vágjanak bele egy teljesen más, de roppant izgalmas ország megismerésébe.

Előkészületek

Mint a blogomban már előzőleg is jeleztem, mi mindig egyénileg, nem utazási iroda által szervezett túrákat csinálunk. Tehát ha már ott vagy, akkor nincs segítség, mindent neked egyedül kell megoldani. Ezért roppant fontos a jó előkészítés és a megfelelő rugalmasság. Ez Mexikóra fokozottan érvényes, hisz a külügy szerint az ország a fokozott biztonsági kockázatot rejtő térségek kategóriájában szerepel. Nem javasolt az északi, USA határvidék a migránsok és a guatemalai határvidék a drogkereskedelem és a hozzá tartozó bűnözés miatt. Ezt figyelembe véve terveztük meg utunkat. A cél: Mexikóvárosból eljutni Cancunig 3200 km-t megtéve egy kicsi Hyundai i20 bérautóval.

ezustnyil.JPG

Tovább
1 komment

Viva La Mexico! - Puebla, Monte Alban, Oaxaca, Yagul, Mitla

2018. december 06. 18:41 - Maamoo

4.nap: Puebla

A szokásos reggeli után elhagytuk a hostelt. A tegnapi metró incidens után úgy döntöttünk, hogy inkább taxival megyünk ki a reptérre. Sikerült is rögtön a hostel előtt leinteni egy teljesen normális taxist, aki 60 pesoért kivitt minket a reptérre, ahol fel kellett venni az autót. Nem kis izgalommal indultunk neki, de szerencsére minden rendben volt. 1 órányi ügyintézés és várakozás után megkaptuk a kis ezüst nyilacska vagy külföldiül silverdarts nevű autónkat. Egyébként egy Hyundai i20 Grand típusú kocsi.

ezustnyil.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

Viva La Mexico! - Mexikóváros

2018. december 01. 19:33 - Maamoo

Miért éppen Mexikó?

Miért éppen Mexikó? Hát csak.... Kínai utunk után úgy gondoltuk, hogy ne legyen Ázsia, hanem valami nagyon más. Így indultunk. Aztán nagyon beindultunk, majd minél többet olvastunk, annál inkább berezeltünk. Rossz a közbiztonság, sok a tolvaj, még élénken él a 43 meggyilkolt diák esete, borzasztó hírek terjengnek a drog bárók háborúiról, minden híradás rosszat mond Mexikóról, talán mégsem kellene. Akkor inkább Skócia... De mi sohasem szoktunk meghátrálni, ráadásul Skócia is van olyan drága, mint Mexikó. Meg egyébként is, ha már egyszer a vezérhangya elindult... Legyen mégis inkább Mexikó! Beszereztünk minden fontos infót, a netről, Mexikóban élő magyaroktól, még a mexikói követséggel is konzultáltam, majd végleg eldőlt, lesz, ami lesz IRÁNY MEXIKÓ!!!

zocalo.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

Tippek, tanácsok Kínába utazóknak

2018. november 18. 19:10 - Maamoo

Előkészületek 

Mivel minden alkalommal egyénileg utazunk, minden információt a netről szedek, erre az a mondásom, hogy ami nincs a neten, az nem is létezik. Kína esetében kicsit zavaró, hogy a szék-szék-emberke írás számomra értelmezhetetlen, de szinte minden (vonatmenetrend, metróvonalak, jegyrendelés stb.) megtalálható angolul is, csak keresni kell!

Utazás

Repülő - ha van rá mód javaslom az éjszakai utazást, 12 -13 óra utazás után, amikor reggel leszáll a gép, ugyan fáradt vagy és összetört, de telve kíváncsisággal rögtön nyakadba veheted a várost és este 28-30 órás ébrenlét után nem lesz gond az alvással.

Vonat - fantasztikus gyors és modern vonatparkkal rendelkezik Kína. vonat.jpg

Tovább
2 komment

Egy kis Kína - újra Peking

2018. november 14. 18:31 - Maamoo

Peking - 15. nap

Az éjszakai gyorsvonattal reggel 9 órára megérkeztünk Pekingbe. Ragyogó napsütés és már reggel 30 fok körüli meleg fogadott. Rutinosan, mintha haza mennénk, indultunk a már jól ismert Hyde hotelünkbe. Szerencsére már elkészült a szobánk, így rögtön be is cuccolhattunk. Egy kis pihenő után úgy döntöttünk, hogy a mai napot a Tiltott város újbóli felfedezésével kezdjük. Tavaly ugyan már jártunk itt, de akkor az egész éjszakai utazás fáradtságával nem tudtuk úgy értékelni, ahogy megérdemelte volna. Így irány Tianammen tér. ter.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egy kis Kína - Búcsú Shanghaitól

2018. november 04. 17:59 - Maamoo

Shanghai - 13. nap

A mai napra eredetileg kirándulást terveztem Hangzhouba, ahol a fő látványosság a Nyugati tó lett volna. De már tegnap eldöntöttük, hogy nem biztos, hogy megéri sorba állni a jegyért, majd oda-vissza 3 órát utazni azért, hogy megnézzünk még egy tavat. Inkább sokáig alszunk, sétálunk, megnézzük a Pudongban az Akváriumot és kimegyünk a Pudong repülőtére, hogy kipróbálhassuk a Maglev nevű szuper gyorsvonatot, ami arról híres, hogy egy mágneses pályán megy. maglev2.JPG

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása