Kína... Ha ezt hallod, csakis a kínai zokni árus, maximum a kínai gyors kajálda jut az eszedbe a Plázákban. Pedig Kína egészen más!!! Persze ott is van sok-sok ruhaneműt és minden mást áruló bolt és piac, de valahogy teljesen más. Na és persze gyorsétterem is van, hiszen a kínaiak leginkább kifőzdében esznek. Gyors és olcsó és még mosogatni sem kell. De az is biztos, hogy egy nálunk élő kínai fix, hogy sose enne, egy pesti plázás „kínaiban”. Ő lepődne meg leginkább, hogy nézd már ez kínai??? De gondoljunk bele, mi sem rendelnénk osztrák szomszédainknál ungarische gulásht, mert az köszönő viszonyba sincs az itthon főzött jó kis gulyással.

De milyen is a kínai? Legalább is az én szememmel: hangos, tolakodó, törtető, csámcsog, szürcsöl, böfög, ja és köpköd. Mindenütt. Az utcán, a metrón stb. Undorító!!! Mondjuk mi. De nekik ez így jó. És aki ezt nem tudja elviselni, az semmiképpen ne menjen Kínába!!! És aki így dönt, az lemarad a világ sok-sok csodájáról. De, ha mégis veszed a bátorságot és nekivágsz, akkor gondolj arra, hogy nem ők hívtak téged, fogadd el és légy nyitott!!! Te csak nyerhetsz!!!

Mikor kezdődött az utazás iránti lelkesedésem? Hát valamikor réges-régen egy messzi-messzi galaxisban… Hát nem. Egy kicsi alföldi faluban, ahova ledobott a gólya egy egyszerű, de érdeklődő családban. Vagyis már kicsi gyerekkoromtól fogva, hála szüleimnek. Amint lejárt a munkaidő, szombat ebéd után, ugyanis akkor még nem volt szabad szombat (ebből azért kiderül, hogy nem vagyok mai csirke) bepakoltunk a Moszkvicsba és irány a világ. Na, persze nem luxusszállodában laktunk, hanem jó esetben kempingben, kevésbé jó esetben valahol a mezőn, ahol szó szerint reggel benézett a tehén a sátorba. Első sátrunkat sem on-line rendeltük, hanem összegomboltunk 2 db katonai sátrat és apukámmal abban aludtunk. Bejártuk az országot, majd kijutottunk a nagybetűs VILÁGBA. Hát így kezdődött. Azóta sok minden megváltozott, de az utazás iránti lelkesedésem az töretlen.

Mi a jó az utazásban? Igazából minden, még az is, ami nem úgy sikerül, ahogy előre elterveztük. Ahogy kirepültem otthonról és saját felnőtt életet kezdtem átörökítettem a gyerekeimre is ezt az őrületet. 3 gyerekkel 1 nagy autóval végigkempingeztük Európát. Útvonaltervezés (még nem GPS-el, mert nem volt) indulás, sátorállítás, vacsorafőzés, hatalmas kártyázás, barchobázás esténként, sátorbontás, indulás tovább. Mindig, mindenkinek megvolt a feladata, soha, senki nem unatkozott, reklamált, örültünk, hogy együtt lehettünk. Pedig nem volt okostelefon, se tablet, és az sem volt gond, ha nem volt WIFI a kempingben.

De az idő az múlik, a gyerekek is kirepültek és maradtunk „Apóval” kettesben. Kicsit átalakultak az utazásaink, nem lett rosszabb csak más. Megmaradtak a szabad, kempingezős utak, ahol spontának vagyunk, és nem tudjuk, hogy hol alszunk ma éjjel, de emellett elindultunk felfedezni az Európán kívüli világot is. Minden egyes út egyéni, saját szervezésű. Mivel egyébként is szervezési területen dolgozok, igazán testhezálló feladat kideríteni, hogy mikor indul a vonat Xianból Luoyangba, hogy jutsz el Saigonból Wung Tauba szárnyashajóval vagy hol lehet olcsón (na ilyen nincs, csak esetleg olcsóbban) jegyet venni a Machu Picchura. Mindez és sok más személyes élmény és tapasztalat, ami belekerül egy-egy élménybeszámolómba.

Ezeket a kis szösszeneteket minden egyes utamon megírom és jól elmentve ott van a számítógépemen. Hazaérkezve letisztázom a történetet, megmutatom a férjemnek, hisz ő is részese volt a kalandnak, kiegészíti, javítja, ha kell, majd elküldöm a kiváló írói vénával megáldott lányomnak. És ezzel ez idáig véget is ért a történet. De mindkét olvasóm arra biztatott, hogy esetleg rajtuk kívül másoknak is élményt jelenthet ezeknek a kis, abszolút személyes, szubjektív történeteknek az olvasása. Hát én még nem vagyok ebben teljesen biztos, de próbáljuk meg. És ezzel elindítom a blogot!